Magyarázat

Simon Zoltán:
Szabó Lőrinc költészetének keleti vonatkozásai
(Részlet) 1

Ha valaki Szabó Lőrinc keleti tárgyú verseit említi, általában nem Buddha neve az első asszociáció, hanem Dsuang Dszi. Annál is inkább, mert a magyar közönség körében majdnem teljesen ismeretlen név volt ez Szabó Lőrinc előtt, csak 1944-ben jelent meg gondolataiból magyar nyelven is egy válogatás Csuang Cse bölcsessége címmel. 2 Ennek a névnek németes átírása: Dchuang Dsi, melyet Szabó Lőrinc magyaros lejegyzésben használ. A név mögött meghúzódó kínai filozófus i. e. 369–286 (?) között élt Honan tartományban. Először közhivatalnok volt, de rövidesen lemondott, s filozófiával kezdett foglalkozni. Ennyit tudott róla megállapítani a tudomány. Művei is csak töredékekben maradtak ránk, de ezekből is egy teljesen modernnek ható ember bontakozik ki. Racionalista, szkeptikus s relativista, Lao Ce tanainak továbbfejlesztője, mondhatnánk úgy is: ésszerűsítője. A misztikus Taóról keveset beszél, helyette inkább praktikus életbölcsességeket mond el példázat formájában. 3 A szkeptikus és erkölcsi relativizmust hirdető Szabó Lőrinc kétezer éves énjét találta meg benne, verseiben teljes mértékben azonosul vele, szócsővének használja. Kételyük egy tőről fakad: „Akaratunknak nincs célja – írja a kínai bölcs –, nem tudom, honnan jövök. Jövök és megyek, és nem tudom, hogy hol állok meg. Ide-oda kószálok, és nem tudom, hol lesz ennek vége.” 4 Szabó Lőrinc szavaival:

Jöttem. – De ki tudja, mikor?, de ki tudja, miért? és
honnan? … Senkise tudja és én se tudom …
Kis gyermek voltam: nagy a világ és minden nap csupa kérdés
csak válasz nincs sehol a hosszú úton.
(Isten, Kalibán, 1923)

A polgári gondolkodók nem tudták megcáfolni Dsuang Dszi szkepszisét, Szabó Lőrinc relativizmusát, sőt, inkább erősítették azt a mély, kételyből fakadó gondolatot: „hogy az, amit az ember tud, sokkal kevesebb annál, amit nem tud s hogy az idő, amely születésünk óta telt el, lényegesen rövidebb, mint az, amely születésünk előtt folyt le s ha az ember megkísérli a kisebbel betölteni a nagyobbat, ez csak tévedésre és zűrzavarra vezethet, aminek sohasem lesz vége.” 5 Ezért mondatja a költő Dsuang Dszivel:

és mostmár azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
(Dsuang Dszi álma)

Ennél a versnél is szigorúan ragaszkodik a forrásához, íme: „Egyszer én, Csuang Cu, azt álmodtam, hogy pillangó voltam, pillangó, mely össze-vissza szálldogál boldog örömében. Nem tudtam semmit Csuang Curól. Hirtelen azonban megint felébredtem, s megint én magam voltam, én, az igazi Csuang Cu. Mármost nem tudom, hogy előbb Csuang Cu álmodta e azt, hogy pillangó, vagy a pillangó álmodja most azt, hogy ő Csuang Cu. Pedig egy pillangó és Csuang Cu között mégiscsak van különbség. Így változnak a dolgok.” 6
Szabó Lőrinc a példázat gondolati magvához egy szikrát sem tesz hozzá, csak az egészet dramatizálja (versszerkesztésének egyik legáltalánosabb sajátossága ez), s az utolsó mondatba beleszövi jelenlevőnek önmagát is. Talán ez a fogás okozza, hogy sokkal inkább a gondolat tolmácsolójának, mint megfogalmazójának érezzük Dsuang Dszit, noha tudjuk, hogy a dolog fordítva igaz. 7