a bosszús irgalom / előszobái előtt, sötét / folyosókon... – „E »sötét
folyosók« kép kialakításában közrejátszhatott Az Est-lapok közismert folyosója
is, és így Szabó Lőrinc mintegy saját robotját is belevetíti e képbe. És hogy ez
a költősors mennyire általános, Szabó Lőrinc költőtársának, Fenyő Lászlónak
versei is mutatják. Azokban lesz állandóan visszatérő motívum ennek ábrázolása:
»Ismered az előszobákat?
Volt, hogy bementél, mint barát
s úgy hagytad el, hogy „sohatöbbé"
a szobát, az előszobát,
rohantál, soha, soha többé!
cipelve párás szégyened,
a zavar és düh foltjait
mint járványkiütéseket…«
Ezt később írta, az Előszoba című versben, de hasonlót találunk nála már
az 1928-as Fojtott virágzás című kötetben, tehát nem sokkal a Szabó
Lőrinc-i portré után:
»ki emlékszik rongyos táskámra
amelyből könyveim árultam?«
(Költő ne szegyeid törött kufár-arcod!)
vagy a harmincas évek elején:
»Ólombánya az életem – ’ha tudnátok
miféle emberek közt élek: keserű díjnok,
aljas szobákban,
küszöbtől küszöbig...«
(Robotban)
És e két költő rajzolta kép mellé Az Est-lapok divatos írójának, Szomaházy
Istvánnak egy cikkéből idézhetünk adatokat: »Vajon a legkitűnőbb és
legarriváltabb író (kivéve, ha színháznak ír) tud-e annyi pénzt keresni, hogy a
villanyt, a gázt, a házbért s a napi élelmet fedezze? Ruháról, iskolázásról,
tankönyvekről, orvosságról nem beszélek, mert mindez felesleges luxus, amit csak
a gazdagok engedhetnek meg maguknak.« De megemlíti szatirikusan az írók
kiszolgáltatottságát, az előszobázást is: »Én – millió bocsánatot kérek –
valahogy nem tartom helyénvalónak, ha a tekintetes szolga úr tizenegy órakor
kirúg bennünket az adófelügyelő úr előszobájából, s egyáltalán úgy bánik velünk,
mint a vádlottakkal. Valamint azt sem tartom helyénvalónak, hogy a kredencünket
elviszik, ha a novellánkat nem veszik meg. És főképp az sérti érzékeny
mimózalelkemet, hogy a kerületi főatyaúristen olyan hangon beszél velünk, mint a
visszaeső rablógyilkosokkal.« [A magyar író adókálváriája. Mit szól hozzá a
kultuszminiszter? Pesti Napló, 1926. szept. 23.]”
(Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Szépirodalmi, Bp., 1970,
404–406.)