Szabó Lőrinc: Kalibán

Magyarázat

Bonyolultabb megoldással, több nézőpont egymásra vetítésével, oratórium formájában mutatja be a kegyetlenség, kínzás, gyilkosság áldozatait. A szereplők bukásukban válnak láthatóvá, amikor sorsuk szánalmat kelt. Mindez a már az előző kötet kiábrándult el nem kötelezettségéből, csalódásából következik, amely bármiféle történelmi cselekvést kilátástalannak tart. Ebből következően minden áldozat is értelmetlenné válik, csak egyéni megsemmisülés, mely nem képes magában hordani a jövő lehetőségét. E művek tragikuma is ebből következik: a tragédia, mely az adott egyes emberek pusztulásával befejeződik, semmilyen alakulásnak nem láncszeme. A szörnyű rend az egymástól elszigetelt egyéni sorsokon teljesül be. Ez a szemlélet indokolta Jacques de Molay a Templomos Rend utolsó nagymestere halálának Browning-féle feldolgozását magyarítani.
A mű a templomos lovagok 1312-ben elkezdődő perének végkifejletét jeleníti meg. Szabó Lőrinc-féle feldolgozás Browningot követve jelentős mértékben eltér a történelmi tényektől. Többek közt nem a pápa volt felelős Jacques de Molay és Gottfried Charney perjel kivégzéséért, mint ahogyan a költeményből következik, és a nép valójában igazságtalannak tartotta az ítéletet, vagyis a tömeg nem fordult szembe bűnösnek kikiáltott templáriusokkal. Szaladin szultán pedig csak jelképes értelemben szerepelhetett a műben.
Ebben a versben is jelen van a belenyugvást és a szeretetet hirdető szavaknak és a forradalmi hangvételnek a drámai kettőssége, mely Szabó Lőrinc ekkori embereszményét Jakab mestert is jellemzi. Az ő „bűne” adja summáját a Szabó Lőrinc-i programnak is: „Szeressük egymást! Ölni nem szabad!”
„A gyilkolással szembeforduló ember alakja az, ami megragadja a költő figyelmét. Ezzel olyan hőst talált, aki beleillik világképébe is. Jakab a korával és környezetével egyénileg szemben álló moralista. A következményekre való tekintet nélkül, egyéni meggyőződésétől hajtva cselekszik. Megoldása nem hat vissza korára, még csak példaként sem. Amit elítélt, csak önmaga vonatkozásában tudta megszüntetni, a háború tovább folyik. A közösség nem is tudja megérteni ezt a cselekedetet, korszerű okot feltételezve (»megvette szultán Szaladin«), az elítélőkhöz, a társadalmi rend konzerválóihoz csatlakozik. Kelemen pápa és a nép alkotta Chorus egyként elítéli Jakabot. Szavai nem találnak sehol visszhangra, sőt a Chorus mindenütt ellenkezőjére fordítja azokat:

Hallod a Sátánt? Most is kiabálja:
»Szeressük egymást! Ölni nem szabad!«
Az Úr szavával az igaz erényen
kacag a hithagyó... Öljük meg őt!

E Szabó Lőrinc-i hős etikai jellegű, beletörődő, a szenvedőkkel együttérző, ekkor még a lázadóval szemben a sorsot beteljesítő. A szenvedőknek, az életükben veszélyeztetetteknek a megpróbáltatásait éli át bennük.” (Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Szépirodalmi, Bp., 1970, 205.)
A költemény először Browningét parafrazeáló mottóval jelent meg a Nyugat 1922. 5. számában, mely a kötetben már elmaradt: „Sancta Virginitas, ora pro nobis. Poematis dramaticae imitactio. Primus scribebat Robertus Browning from the burning of Jaques du Bourg Molay, at Paris, A. D. 1314. Id est megégettetett. Volventibus saeculis nunc Laurentius Szabó de eiusdem Jacobi morte, qui, ut novissime revelatum, noluit contra paganos pugnare. Mert nem akara ölni. Audiatur vox mea. Amen.”

Robert Browning után, szabadon – Robert Browning (1812–1889) angol költő The Heretic’s Tragedy c. versének szabad átületése. Az eredeti mű először Dramatic Romances and Lyrics (1845) c. kötetben jelent meg, melynek darabjai közül Szabó Lőrinc később többet is lefordított: My Last Duchess (Elhunyt nőm, a hercegnő), Home-Thoughts, from Abroad (Hazagondolás idegenből), Home-Thoughts, from the Sea (Hazagondolás a tengerről), Meeting at Night (Éjszakai találkozó), Parting at Morning (Hajnali búcsúzás), Instans Tyrannus.

Robert Browning

The Heretic’s Tragedy

A middle-age interlude

ROSA MUNDI; SEU, FULCITE ME FLORIBUS. A CONCEIT OF MASTER GYSBRECHT, CANON-REGULAR OF SAINT JODOCUS-BY- THE-BAR, YPRES CITY. CANTUQUE, Virgilius. AND HATH OFTEN BEEN SUNG AT HOCK-TIDE AND FESTIVALS. GAVISUS ERAM, Jessides.

(It would seem to be a glimpse from the burning of Jacques du Bourg-Molay, at Paris, A.D. 1314, as distorted by the refraction from Flemish brain to brain, during the course of a couple of centuries.)

I

Preadmonisheth the Abbot Deodaet

The Lord, we look to once for all,
Is the Lord we should look at, all at once:
He knows not to vary, saith Saint Paul,
Nor the shadow of turning, for the nonce.
See him no other than as he is!
Give both the infinitudes their due –
Infinite mercy, but, I wis,
As infinite a justice too.

[Organ: plagal-cadence. ]
As infinite a justice too.

II

[One Singeth]

John, Master of the Temple of God,
Falling to sin the Unknown Sin,
What he bought of Emperor Aldabrod,
He sold it to Sultan Saladin:
Till, caught by Pope Clement, a-buzzing there,
Hornet-prince of the mad wasps' hive,
And clipt of his wings in Paris square,
They bring him now to be burned alive.
[And wanteth there grace of lute or
clavicithern, ye shall say to
confirm him who singeth]
We bring John now to be burned alive.

III

In the midst is a goodly gallows built;
‘Twixt fork and fork, a stake is stuck;
But first they set divers tumbrils a-tilt,
Make a trench all round with the city muck;
Inside they pile log upon log, good store;
Faggots no few, blocks great and small,
Reach a man’s mid-thigh, no less, no more, –
For they mean he should roast in the sight of all.

Chorus.
We mean he should roast in the sight of all.

IV

Good sappy bavins that kindle forthwith;
Billets that blaze substantial and slow;
Pine-stump split deftly, dry as pith;
Larch-heart that chars to a chalk-white glow:
They up they hoist me John in a chafe,
Sling him fast like a hog to scorch,
Spit in his face, then leap back safe,
Sing “Laudes” and bid clap-to the torch.

Chorus.
Laus deo – who bids clap-to the torch.

V

John of the Temple, whose fame so bragged,
Is burning alive in Paris square!
How can he curse, if his mouth is gagged?
Or wriggIe his neck, with a collar there?
Or heave his chest, which a band goes round?
Or threat with his fist, since his arms are spliced?
Or kick with his feet, now his legs are bound?
– Thinks John, I will call upon Jesus Christ.

VI

Jesus Christ – John had bought and sold,
Jesus Christ – John had eaten and drunk;
To him, the Flesh meant silver and gold.
(Salva reverentia.)
Now it was, “Saviour, bountiful lamb,
“I have roasted thee Turks, though men roast me!
“See thy servant, the plight wherein I am!
“Art thou a saviour? Save thou me!”

Chorus.
‘Tis John the mocker cries, “Save thou me!”

VII

Who maketh God’s menace an idle word?
– Saith, it no more means what it proclaims,
Than a damsel's threat to her wanton bird?
For she too prattles of ugly names.
– Saith, he knoweth but one thing – what he knows?
That God is good and the rest is breath;
Why else is the same styled Sharon's rose?
Once a rose, ever a rose, he saith.

Chorus.
O, John shall yet find a rose, he saith!

VIII

Alack, there be roses and roses, John!
Some, honied of taste like your leman's tongue:
Some, bitter; for why? (roast gaily on!)
Their tree struck root in devil's-dung.
When Paul once reasoned of righteousness
And of temperance and of judgment to come,
Good Felix trembled, he could no less:
John, snickering, crook'd his wicked thumb.

Chorus.
What cometh to John of the wicked thumb?

IX

Ha ha, John plucketh now at his rose
To rid himself of a sorrow at heart!
Lo, – petal on petal, fierce rays unclose;
Anther on anther, sharp spikes outstart;
And with blood for dew, the bosom boils;
And a gust of sulphur is all its smell;
And lo, he is horribly in the toils
Of a coal-black giant flower of hell!

Chorus.
What maketh heaven, That maketh hell.

X

So, as John called now, through the fire amain,
On the Name, he had cursed with, all his life –
To the Person, he bought and sold again –
For the Face, with his daily buffets rife –
Feature by feature It took its place:
And his voice, like a mad dog's choking bark,
At the steady whole of the Judge's face –
Died. Forth John's soul flared into the dark.

Subjoineth the Abbot Deodaet.
God help all poor souls lost in the dark!

Jakab, Templárius Jakab – Jacques de Molay feltehetően 1246-ban született Gurgundban. 1265-ben csatlakozott a templáriusokhoz (vagy templomosok, katolikus egyházi lovagrend), 1298-ban pedig a rend nagymesterévé választották. Ciprusban egy új hadjáratot kezdeményezett a szaracénok ellen. V. Kelemen pápa Franciaországba idézte. IV. Fülöp, aki a rend nagy befolyását meg akarta törni, 1307. okt. 13-án sz összes Franciországban élő más lovagokkal együtt elfogatta, a rend eretneksége miatt bírósággal elítéltette. 1314. március 18-án az Île de la Cité kiszögellésén máglyán elégették mint eretneket és visszaeső bűnöst. Browning költeményében John-ként nevezve.

Templáriusok – Templomos Rend, középkori egyházi lovagrend. Regulájukban Clairvaux-i Szent Bernát egy új lovagi eszményt fogalmazott meg. Megnevezésük kezdetben „Krisztus szegény lovagjai” (pauperes commilitiones Christi) volt. A tagok kettős ideált követtek: egyszerre élték meg a katonai fegyelmet (disciplina militaris) és a szerzetesi fegyelmet (disciplina regularis). A rend élén a nagymester állt, s mellette a tanács, illetve több magasrangú tisztségviselő működött. A rendtagok egy része fogadalmat tett szerzetes volt, másik részük gazdasági feladatokat ellátó laikus testvér. A XIII. században a Szentföld fontosabb várait a templomosok védték. A Szent Sír elvesztése után központjukat Akkóba tették, majd annak 1291-es eleste után azt Cipruson alakították ki. A rend európai tartományainak fő hivatása a rend szentföldi működésének biztosítása volt. Nagy birtokaik voltak mind a Szentföldön, mind Európában, de legfőképp Franciaországban. Hatalmas vagyonokat halmoztak fel pénzügyleteik során, pápák, uralkodók bankárai voltak. Franciországban az önálló Templomos Rend egyik fő akadálya volt a központosított monarchia létrehozásának. IV. (Szép) Fülöp a rend befolyását megtörni szándékozva meg akara szerezni javait és perbe fogta őket. V. Kelemen pápa valójában nem volt hajlandó elhinni a rágalmakat, de IV. Fülöptől való függősége miatt formális vizsgálatot rendelt el. Az ellenük folyó vizsgálatot az uralkodó és a kancellár közreműködésével Franciaország főinkvizítora irányította. V. Kelemen kánoni vizsgálatot kért Fülöptől, s az inkvizítorok és prelátusok megbízatását visszavonta. A poltikai per fő célja a szükséges vallomások bármi áron való kikényszerítése volt, a megkínzott lovagok beismerték a vádakat. Bár később visszavonták a vallomásukat, 1310. máj. 12-én Párizsban máglyán elégettek 54 lovagot. A francia király levélben tájékoztatta uralkodótársait, sugallva, hogy hasonló módon lépjenek föl a templomosok ellen. V. Kelemen több eredménytelen kísérletet tett a lovagok megmentésére. Fülöp erőszakoskodására 1312. márc. 12-én titkos pápai konzisztóriumon (a zsinat tagjainak szavazása nélkül) kimondták a Templomos Rend föloszlatását, amit a Vox in excelso bullával megerősítettek. IV. Fülöp megígérte, hogy a templomosok javait javait a keresztes hadjáratra fordítja, tagjait a püspökök ítélete alá bocsátja, a rendfőnököt a pápának kiszolgáltatja. Ígéretét megszegve 1314-ben Jacques de Molay nagymestert és Gottfried Charney perjelt Párizsban megégettette. L. Magyar Katolikus Lexikon Templomos Lovagrend címszavát.

Szaladin (1138–1193), kurd származású muszlim uralkodó, az ajjúbida dinasztia alapítója. 1187-ben háborút indított a keresztes államok ellen, elfoglalta Jeruzsálemet, 1189 végén csak Antiochia, Tripoli és Türosz maradt a keresztesek kezén. Alakja a lovagiasság jelképe lett az irodalomban a középkortól kezdve.

Kelemen pápa – V. Kelemen, Bertrand de Got (1260 k.–1314), az első avignoni pápa.

Gloria in excelsis Deo – A nagyobbik dicsőítés (nagy doxológia, Gloria) kezdete. A Gloria a római katolikus mise leginkább énekelt imádsága. A Jézus születését éneklő angyali szózatot (Lk 2,14) bővíti ki a Szentháromság dicséretévé.

vigasz rózsája – Az eredeti versben „Sharon’s rose” szerepel. (Én. 2,1.)

Summa reverentia – Summa cum reverentia. A legnagyobb hódolattal.