Magyarázat


„A Szánalomban a »szociális részvét« a buddhista felfogás révén teljesedik ki. Először csak az emberi szenvedés érinti meg, majd ez a benyomás egyetemes részvétté tágul. Nemcsak az emberi életnek, hanem magának a létezésnek is az alapvető lényegét az önzésben és a szenvedésben látta meg, melyek szemléletében dialektikus egységet alkotnak. Az egymásba fonódó létezések nagy körforgásában még a halál sem hoz békét, hiszen ami a már megszűnt létezésnek az anyaga volt, annak is önálló léte van. Hasonlóan a szintén ebben az időben keletkezett s a Különbéke kötetébe illesztett A kurtizán prédikációjához vagy a Mara lányaihoz, a vers alapgondolata Buddha négy nemes igazságából az első háromra nyúlik vissza: 1. Minden létezés szenvedés. 2. A szenvedés a vágyból és a sóvárgásból támad. 3. A vágy megszűnése a szenvedés végét jelenti. Erre utal az a sor: »de megmondatott: csak a semmi boldog…« A versbeli ördög nem a kereszténység ördöge, hanem a korábbi buddhista verseiben megnevezett Mara vagy Mára, a Kísértő, aki Buddha ellen hasztalanul próbál fellépni. A kereszténység célja a bűnbocsánat, a kegyelem, mely megszabadít bűneinktől, vagyis megszabadít az ördög hatalmától. A buddhizmus célja pedig megszabadulni az illúzióktól, a karma hatalmától, a reinkarnáció körforgásából. Ha ezektől az alapvető rosszaktól megszabadul az egyén, akkor nem kell többet élnie. Így az ördög a buddhizmusban éppen azért a legfőbb rossz, mivel műve nem más, mint az újabb élet, ezért nevezi a költő az »ördög lázadásá«-nak az életet. A vers pesszimizmusát nem oldja fel. A buddhista ördög megjelenése diadalmas, és semmi sem utal arra a példázatra, melyben Buddha ellenállva Mára, az ördög valamennyi támadásának és kísértésének, végül felülemelkedik minden ismereten és minden megértésen, és eléri a tökéletes béke és megvilágosodás állapotát, amely mentes a vágytól (az önzéstől) és a szenvedéstől.”

(Horányi Károly: Szabó Lőrinc mint a Magyarország segédszerkesztője és az Új Szellemi Front, Irodalomtörténeti Közlemények, 2009. 4. 444–445.)