Rigvéda – Rig-véda indiai himnuszgyűjtemény, a hindu vallás szent könyve, a négy Véda legkorábbi és legjelentősebb darabja. A hagyomány a szerzőségét különféle papi családoknak, iskoláknak tulajdonítja. Az egyes darabok versformája rímtelen, időmértékes, három vagy négysoros versszak, amelyben csak a szótagszám és a sorvég időmértéke kötött. A versgyűjtemény tíz könyvre tagozódik, s e költemény a X. könyv 129. versének – Násadíja –, a világ teremtése leírásának a pontos fordítása. Szerzőmegjelölés nélküli eredeti megjelenése alkalmával a cím alcímmel utalt a költemény fordítás voltára: A teremtés himnusza: A Rigvédából. Később bekerült az Örök Barátaink darabjai közé A teremtés himnusza címmel, s itt, a verset követően a szerzőségi közlés helyén a himnuszgyűjtemény címe: Ridvéga. A vers egy korábbi fordítása feltételezhetően Fiók Károlytól: Egyetemes Irodalomtörténet, I. köt. szerk. Heinrich Gusztáv, Franklin-társulat, Bp. 1903, 15. A Rig-véda himnuszai közül Szabó Lőrinc kedvelt szerzője Schmidt József is közölt négy darabot irodalomtörténeti munkájában. A kötet a költő könyvtárában: A szanszkrit irodalom története, Athenaeum, Bp. [1923] 224. (Élet és tudomány).
A vers Szabó Lőrinc életművén belüli jelentőségét Markó István így értékelte: „Korábban említettük, hogy az ellentétekben való gondolkozás sok keleti tartalmú versnek lételeme. Nem véletlen, hogy ez láthatóan itt, a Rigvéda című versben is jelen van. A költeményben (pontosabban a hindu szentirat fordításában) megjelenő központi fogalmak: élet és halál, lent és fent stb. egy volt a kezdet kezdetén, ezek tehát nem feltétlenül egymással szembenálló, hanem sokkal inkább egymást kiegészítő, összefüggő dolgok. Következésképp az egységből született ellentétek látszólagosak csupán. – Sőt az Isten [Madách Imre emlékének szóló ajánlással jelent meg a Kalibánban] című vers 22. és 23. versszakában is ellentétes tárgyakkal, fogalmakkal – bűn és szeretet, rab és korbács, régi és új, gonoszság és jóság stb. – azonosítja a lírai én (vagyis a címszereplő, Isten) saját magát.
A vallások közötti őrlődés, a bizonytalanság a Rigvéda című vers legvégén is megjelenik. A teremtésre való rákérdezéskor azt a választ kapjuk, hogy csak »Ő, akitől van... / Ő tudja!... – Vagy nem tudja Ő se?« Ez a gondolat azonban nemcsak a keleti hagyományokkal rokonítható, hanem a Talmudban olvasottakkal is, ami szerint annak, aki azt kutatja, mi volt a teremtés előtt, jobb lett volna, ha meg sem születik.” (Markó István: „…akadtak jó, bölcs és szent emberek, nem csak ebben a vén Európában!”: Szabó Lőrinc keleti eszmetársai, Forrás, 2011. 4. 36.)
Ugyancsak a Rig-véda X. könyvében szerepel a halandó férjét elhagyó tündérasszonynak és hitvesének a párbeszéde – Urvasí és Purúravasz –, melyet Szabó Lőrinc később feldolgozott ugyanezen a címen, s a Különbékében tett közzé.