Kabdebó Lóránt–Rutkai Balázs
Az avelengói pillanat ¹

Szerencsés összhang. Életrajz alakulásának és poézis átszerveződésének pontos fedésbe kerülése: Szabó Lőrinc Fény, fény, fény kötete, 1924–1925. Hozzá kapcsolódóan két utazás az akkoriban Olaszországhoz csatlakoztatott Dél-Tirolban, a Dolomitok világában. Először csavargásként egyedül, egy év múlva a benyomásokat összegezően felesége társaságában. És ennek az iker-utazásnak centrumában mindkét esetben az avelengói napok. Pihenés az utazás forgatagában, eszmélkedés és poétikai formálásmódra találás. A költészetéről hátrahagyott kései emlékezésében külön kiemeli utazásának ékköveként: „életem legboldogabb napjai közé tartozott a dolomiti utazásom […] Avelengóba most is szerelmes vagyok, nem akartam hazajönni, és most is boldogtalan vagyok, hogy már sose látom viszont”. ²

* * *

A költő 1923 második felében, a Kalibán! kötet megjelenése után véglegesen válaszút elé kerül: a külvilág és egyén viszonyában mit fogadjon el önmaga és általában az ember számára meghatározónak a továbbiakban? Saját választott költői gyakorlatának jellegzetességét éppen prózaíró barátja, Kodolányi bemutatásakor, vele ütköztetve jeleníti meg: ³

„– […] szentül hiszek az emberiség fejlődésében. Nem vagyok materialista, a világot egy isteni gondolat megtestesülésének látom: bennünk valósul meg a világ értelme, a lét célja. Meg akarom az embert ismertetni önmagával. Kimutatom, hogy bizonyos életformák fizikailag és erkölcsileg csődbe juttatják az embert. […] Te tagadod a kategorikus imperatívuszt?
– Az erő és energia imperatívuszait nem. De látnod kéne, hogy az erkölcsi imperatívusz a világ ezerféle harcaiban sehol sem érvényesül, csak ahol érvényesülésre kényszerítik.
– Az én életemben érvényesül.
– Az más. Saját magunkkal szemben érvényesül a saját erkölcsi imperatívuszunk.”

Később balladai tömörséggel a Te meg a világ kötet idején így összegezi talán legismertebb versében azt, amit a Fény, fény, fény idején pszeudo-élményversekként formál alkotássá: „bent maga ura, aki rab / volt odakint”. ⁴
Szabó Lőrinc költészetében 1924–1925-ben a verset a világ szélsőségeit önmagába foglaló szubjektum, a világ szenvedéseit is önmagáéként átélő individuum szervezi, aki a külvilággal szemben belső óhaját emeli meghatározóvá. Ehhez rátalál az ekkori világának kifejezésére legalkalmasabb versszerveződésre: az expresszionizmus megvalósításában az egyéniség külvilág fölé emelt akaratának adva az elsőbbséget.
Szabó Lőrinc ezt az irányzatot első publikációi idejéből jól ismeri, prózaverseiben határozottan feléje fordult, később is felhasználta stíluselemként. Az expresszionizmus 1924-ben már egyáltalán nem új jelenség, még a hazai, a forradalmak után az izmusoktól jobbára elzárkózó poétai gyakorlatban sem. Az expresszionista írók világnézetileg és magatartásilag különböző utakat jártak be, a stílusirányzat önmagában nem determinált semmilyen írói utat. A Fény fény, fény-kötet világa sem az expresszionizmus hatására alakult ilyenné. Ekkor jut fejlődésének abba a fázisába a költő, amikor már nem stíluselemként, hanem kifejezési formaként lesz rá szüksége az akkor még korszerűnek számító, bár virágkorát már túlélt irányzatra.
Ez a költői fejlődés egyben a személyiség egy szélsőséges fejezetét is jelenti. Költészetének viszonyítási pontjai: a világ végtelen elemei és a velük szemben megszervezett egyéni akarat. Mégis ez a képlet nem azonos a Szabó Lőrinc-i egyéniséggel, a személyes tulajdonságaiban oly ellentmondásos ember költészetének csak egyik összetevője lehet, mely nemsokára felszínre hozza a vele ellentétes tulajdonságokat. Két kötet – az 1924–1925-ös Fény, fény, fény és az 1926-os A sátán műremekei – egy egyéniség két oldalát mutatja be végletesen: az első az egyéni vágyait önző jelleggel fogalmazó költőt, a következő – ennek reakciójaként – a másokért is rettegő, az életben bárkiért felelősséget vállaló embert. Amiben mindkettő alapvetően megegyezik, az egyben az expresszionizmus gyakorlatából kiválik: mindkettő az egyén és külvilág viszonyának változtathatatlanságát feltételezi. Ez nem tagadja az egyes ember személyes esélyességét, bizonyos szereplehetőségek változatosságát, de a világ mechanizmusának változtathatatlanságát ugyanakkor feltételezi. Személyes esélyek feltűnését vizsgálja ezenközben (lásd például a Vezér fel- illetőleg letűnésének megjelenését), de a világ „nagy óraszerkezetének” fizikai-biológiai megváltozását elképzelni nem tudja, ⁵ és a – bármilyen oldalú – társadalmi mozgalmak eredményességében hinni képtelen. Egy mechanikusan szerveződő világ-egészben való személyes jelenlétet igyekszik a lehetőség szerint az egyes számára élvezhető állapotba hozni, a kielégülés – illetőleg ellentételeként – a kielégíthetetlenség szenvedésének átélése által. Az expresszionizmustól megörökölt versformálás ennek a világban-létnek a megformálására válik költészetében alkalmazottá ekkor.
Ez ars poeticájának döntő módosulását hozza magával. A Babits-tanítványság idején magára öltött szecessziós-klasszicizáló korszakában (a Föld, erdő, isten és részben a Kalibán! kötet idején) az embert, mint a külső világ – bár passzív – produktumát szemlélte. 1924 elejétől fordítva, a világ válik az Én megjelenési formájává, tükörképévé: Nézek s ezer arcom visszanéz. ⁶ Az azonosításnak ez a formulája gyakori fordulata a kötet verseinek. Különbözik ez korábbi verseinek nyugalomra törekvő azonosulásától, de különbözik az embert és természetet összehangoló Te meg a világ-kötetben jelentkező mérekező szemlélettől is. A külvilággal szembesített egyéniség vágyakozásait alkalmazni akaró, a személyes lehetőségeket határaival szembesítő szemlélet megnyilvánulása. A vers produktum-volta a meghatározó, a véges végtelenre táruló egyéniség hangsúlyozásának eszközévé válva. Verse a száguldásnak és a magánynak a két élményt egyszerre átélő ábrázolása. A bezártság eksztázisaként.
Pszeudo-élményversekként jelölhetjük az ekkori költeményeket: ebben a habzsoló fantáziájú költői világban az eddig kiérlelt verseket felváltja a különböző idegállapotokat in statu nascendi megragadó versek sora, amelyekhez hozzátársít jeleneteket, képzeteket, akárha fiktív eseményeket is. ⁷ Ötletszerűen válogat a költő az expresszionista sablonok között. Ugyanakkor a hajszolt, szaggatott megoldás azt is érezteti, hogy mindezt programszerűen préseli ki magából.

Szépségek – Élni! –Tavaszi dalok!
őrjöngő ventillátorok!
Préselt akarat, föld, hegy, levegő – –
– Sikolts, gejzír! Tavasz, Égbetörő! ⁸

A háború alatt rohamosan induló, a békeidőben békés célokra fejlesztett technikai eszközök megújítóivá válnak az expresszionizmusnak. A gyorsvonat, autó, repülőgép ekkor válnak úgy általános közlekedési eszközzé, hogy még megtartják újdonságvarázsukat is. A közlekedési eszközöknek ez a forradalma, a „legázolt kilométerek” ⁹ élménye lelkes rajongást vált ki világszerte, „hullámzó inak-erek / pántjain bennem zúg a Pacific […] s belőlem ballagnak ki a / holdas országutak” – ujjong hasonlatában Szabó Lőrinc is. ¹⁰ Élete szabadságos jeleneteit követve költészetében, tárcáiban és leveleiben kétszer is „végigszáguldja” a Strada della Dolomiti 115 kilométeres útcsodáját, és egy nemrégen elkészült drótkötélpálya technikai újdonsága csábítja az avelengói kitérőre a költőt.

Vad tornyokat vet a föld – – szerpentinek
szalagos lépcsőin az égbe vágok:
alattam leszakadt völgy ficánkol, –
repülünk, – – most kitépnek a világból
a Marmoláták és Latemárok! ¹¹

Ugyanakkor verseinek ez a lelkesedés nem végcélja, hanem a fantázia menekülésének egyik formája, eszköz egy felvállalt költői program beteljesítésében. Tudatosítja: mindez a történés a létezés ketrecében öltheti fel a végtelenség látszatát. A fény, pénz, sikerek eksztázisa a sors tréfájaként, amint megjelenik, elérhetetlenné is válik. A lázadás örök táplálója, Szabó Lőrinc későbbi prózafordításának is majdani ihletője, a mindenkori Wertherek Sturm und Drangjának kiváltója: a látható, a megidézett, melyhez nyúlni nem szabad: „– – – És lerogyok az indulás küszöbén”. A később magyarázóan átdolgozott változat világosabban világít rá a versmodell alapszituációjára: a pénz adta lehetőségek átélését hogyan keresztezi a pénz nem létének, az Idegen pénznek keserű-józan tudomásulvétele. ¹²

Az első szabad ember én vagyok!
Isten! – – Óh őrültek őrültje, én:
Kezemben a pénz, de nem az enyém!

A magányos száguldásnak így válik ellenpontjává a kisugárzó akarat kényszerű megtorpanása, a megjelenő nagy szenvedélyű kielégületlenség.
Az Est-lapokban heti rendszerességgel publikáláshoz jutó költő versei a gyakori ismétlésben sémává formálódnak, a versteremtő mechanizmus modorossá válik. A Nyugat-tal szakító költőt épp ez okból éri elindító lapjában éles kritikai figyelmeztetés. Ignotus Pál bírálata hívja fel a figyelmet a program sablonba futó voltára: „A fő hiba abban az esztétikai naivitásban van, hogy a kozmikusságot a világegyetem megéneklésével, az erőt az izom csattogtatásával, a hitet a hit vállalásával meg lehet teremteni […] Ez a felfogás nevelte fel világszerte azokat az írókat, akiknek soha sincs egyéb szenzációjuk, mint a »megtárulás« és »kiteljesedés«, soha egyéb mondanivalójuk, mint hogy egyek a végtelennel, soha egyéb kívánkozásuk, mint »az« élet, a maga elmosódottságában.” Bár Szabó Lőrincet nagylelkűen némileg elkülöníti tőlük („fejlettebb ízlésű és önállóbb intelligenciájú költő, semhogy ezt a frazeológiát változatlanul átvegye, de az élni, élni sóhaj azért többször is visszatér a verseiben”). De nem állja meg, hogy egy ironikus csattanóval még egyszer végig ne verjen rajta a versekben elszaporodó különleges írásjelek okán: „A meg nem értett nő tipikusan tizenkilencedik századbeli figurájának obligát panasza – igaz, a három pont helyett felkiáltójellel és gondolatjellel ellátva.” ¹³
A sablonszerűséget ellenpontozzák a jobb versek konkrét élménnyel telítettsége. Az utazás és szexuális hódítás izgalmai biztosítják a kötet változatosságát. És ezzel elérkeztünk az avelengói pillanatok személyes élményekkel feldúsított költői megformálásához.

* * *

Jól érzi előre, az 1924-es év meghozza a valódi külföldet. Ennek óhajával zárja öninterjúját: „Olaszországba is szívesen elutaznék”, ¹⁴ és nemsokára a Dolomitok útján jár, Meránban, Avelengo szakadékát látja, a Marmoláták és Latemárok embertelen szépségét nézi, és a szélcsöndes ormokon liheg képzeletével, rácsodálkozva a világra – ha csak egy pillanatig is.
„A tátrai utazás nem hagyott békén, csakhamar délre, nekem vonzóbb országba utaztam, nagyobb hegyek és több természeti és kulturális szépség közé, vagyis Olaszországba” ¹⁵ – emlékszik vissza első Észak-Olaszországi útja indíttatásának körülményeire. Az útra 1924. július 10. és 22. között került sor. ¹⁶ Triesztnél lép be Olaszországba, majd három és fél nap velencei tartózkodás után északnak indul, érinti Bolzanót (Bozen), Meranót (Meran), és pár napot eltölt a Merano feletti hegyekben található Avelengóban (Hafling). Avelengóból újból Meranót érintve Bolzanóba tér vissza, ahonnan „egy nagy társasautóbuszon” ¹⁷ két nap alatt végigutazik a híres Strada della Dolomitin Cortina d’Ampezzóba. Cortinából Toblach, Inicheu, majd Bécs érintésével jut haza, Magyarországra. Ma is élő újságírószokás szerint útirajzokban, tárcákban számol be útjáról, hogy évi rendes szabadsága anyagi alapját fedezze. ¹⁸ Feleségének pedig – szokása szerint képeslapokon, és ha ideje engedi, részletes levélben számol be az út eseményeiről. ¹⁹
Velencéből az eredeti terv szerint a Brenner-hágó irányába hazafelé indult volna, de végül a Dél-tiroli Bolzanóban (Bozen) megszakítja útját. Olyannyira, hogy az eredeti útirányától eltérve inkább Merán felé vesz irányt, ahol magának egy kis luxust megengedve, a város egyik legelőkelőbb szállodájában, a ma is kitűnően karban tartott Hotel Meranerhofban vesz ki szobát, bárha verse szerint ezt mégsem engedhetné meg magának. ²⁰

szép volna egy hotel ablakából
nézni e záport, nézni Merán
kertjeit, – óh, szép volna, ha volna
pénz pihenőre, lakásra, ha volna
egyszerre vasúti jegyem s vacsorám!

És innen indul egy csodálatos felszállás, hogy pár nap múlva ugyanezen a mesés úton visszatérjen, folytatni „csavargásait”. Meránban felizgatja ugyanis fantáziáját a völgyben fekvő városból az 1200 méteres magasságba, Haflingba felvivő kötélvasút, a Schwebebahn: „Meránból felrándultam a környéki Avelengo-Haflingba. A kötélvasút kedvéért, amely izgatott. 15–20 perc alatt felvitt 1200 m magasba.” ²¹ E kötélvasutat – „Seilbahn Meran Hafling (Teleferica Merano-Avelengo)” – a költő látogatása előtti éven, 1923-ban helyezték üzembe. ²² Az út leírása a hegyen készült tárcában szinte prózavers szintű: ²³

„Hat líráért aztán sokat élvezhet az ember. Körülbelül a következőt: a drótkötélpálya kocsija megindul. A kocsi olyan, mint a Zeppelinek kosara. Szépen, lassan, zúgva indul felfelé. Néhány másodperc és alattunk az állomás. Hirtelen egy csomó fehér fonál fut lent széjjel, egyre messzebb és egyre több: utak, ösvények. A villák és hotelek (itt csak ez a kétfajta épület ismeretes) elkülönülnek egymástól. A gyümölcsöskertek szabályos mértani formákba igazodnak. Láthatatlan gépünk zúg, emel. Minden kezd ijesztő gyorsasággal összezsugorodni. Az embert megcsapja a szél, amit eddig lent, a zárt meráni völgyben nem érzett. Fák, épületek, emberek, szántóföldek, patakok futnak vissza és süllyednek lefelé. Alulról, egy körtefa tetejéről egy kölyök integet. Már látni balról a folyót. Rettenetes csönd, csak a vonókötél duruzsol. Elérjük az első támasztékot: ez hétszáz méter távolságot és aránylag nem sok emelkedést jelent.
És most jön az igazi repülés: itt a hegy, melynek tetején már látni Szent Katalin templomát. Innen egész fel a tetőig egyetlen, 1900 méteres ívben rohan a kocsi. Ez – mondják – a világ legnagyobb »spannungja«. Ezerkilencszáz méter egy darabban: képzelhetik, micsoda drótkötél lehet! És mily hatalmasan, öblösen húzza lefelé a saját súlya! (Mert a súlyához képest mi – tizenketten – bizonyára csak pehely vagyunk.) Előre és föl. Már itt a hegyoldal. Ha az ember az égre néz, azt hiszi, hogy áll: nincs fix pont, aminek eltolódása mutassa a saját helyváltoztatásunkat. Ha meg lenézünk – ó, hogy siet a kéz megmarkolni, amit markolhat!
És hogy rohan, esik alattunk minden! A fenyves alulról fekete volt, itt paralel kísérjük szédítő emelkedését, és belátunk a derekába: barna és fehér fatörzsek tornyozódnak egymásra, egyik folytatja a másikat; lent, apró, függőleges, zöld sapkás gyufaszálak: egymás mellett és fölött, párhuzamos vonalakban futnak fölfelé a szép szál fenyők! És rajtuk mászik (pedig rohan) árnyékunk: csúnya óriási pók. Jobbra-balra folyton tágul a horizont, csupán a meráni hegyek nem mozdulnak. De igen: nőnek. Emelkedünk, és velünk emelkednek. Csak most lehet érezni, mily magasak! Elzúg mellettünk a másik kosárkocsi lefelé, s egyre szédítőbb lesz az emelkedés. Még egy kilométert csüngünk ezen a dróton, még egy felet. A hegyoldal néha leszakad: ilyenkor pár száz kilométer tátong alattunk; máskor erősebben emelkedik, mint mi, és zöld fenyők ormai közt úszunk a levegőben; mindenfelé erdei ösvények, kanyarogva, fejünk fölött két keselyű-már rég megszoktuk a repülést, a különleges panoráma rabul ejtett, s szinte fáj kilépni a felső állomáson a repülőkosárból.”

E kötélvasút segítségével jut el a kicsiny hegyi falucskába, Hafling-Avelengóba. „A drótkötélpálya felső állomása közelében egy majorságban szerény szobát vettem ki a lenti luxushotel árának ellensúlyozásául, és ott éltem három napig.” ²⁴ „A falu kissé messzebb van, de itt az Albergo Gasthaus Sulfner: ²⁵ 6 líráért lakni, 20-ért pedig akár hízni is lehet benne”. ²⁶ „Rengeteg tejet ittam […], még arra a német tejeslányra is emlékszem, aki pincérkedett a szobámban: a cikk, amely erről a szállásomról szólt, persze elhallgatja azt, hogy éjszaka viszont ő volt az én vendégem.” ²⁷
Az itt eltöltött két és fél ²⁸ avagy három ²⁹ nap – július 15–17. között? ³⁰ – lesz utazása csúcspontja. Mintha mesevilágban élne: „Ott a Santa Catharina-hegyen, […] volt egy szép kis kápolna, és előtte a versbeli crucifix, ³¹ az erdőben pedig egy kis tó, teli tavirózsákkal. ³² A szakadék szélén favendéglő, erkélye már a roppant mélység fölött.” ³³ „A réten meráni gyerekek futballoznak. Feljöttek, mert lent rettenetes a hőség. […] Megjött és velünk tart a »Vater« is, a gyerekek apja. Tűzijátékot hozott. Micsoda öröm és izgalom! Már egész sötét van, csak a csillagok ragyognak. Gyufa villan, sistergés… És Szent Katalin hegyéről égnek fut, karikázik, nagyot lő és szikrazáport szór Merán fölé az első rakéta.” ³⁴
Ezen az elvarázsolt helyen egzotikus alakokkal találkozik, mintha a „Csodálatos mandarin” jelenése ismétlődne: egy vérbeli angol globetrotterrel, majd a következő évben egy valóságos négerrel. Kívül a külső világon, mégis benne az általuk megidézett nagyvilágban.

„A teraszon ketten ülünk, egy kemény arcú, ősz hajú angol gentleman és én. Az angol nyugalmazott őrnagy, major C. Két nap óta ismerem. Ő már egy hete itt él. Angol–német nyelven beszél, nagyon keveset. Évek óta utazik. Mit tegyen mást? Vannak földjei, házai Londonban. De már háromnegyed éve nem volt otthon. Mert ott nagy a meleg és az – illat. Ilyenkor. Télen meg a hideg. Egyébként nagyszerű úrnak látszik. Inasát lent hagyta Meránban. Most sportruhában jár-kel, de estére a kis kocsmai vacsorán sötétkékben jelenik meg.[…]
A fia katonatiszt. Ő maga harcolt a nagy háborúban. Meg a búrok ellen. Meg… És részt vett két-három geográfiai expedícióban. Járt országokban, ahol előtte nem járt ember. Budapesten nyolcszor volt.
– I haw in meinem life dreiundtwenty lands gesehen – mondja.
Este; gyors napszállat, vacsora. Turisták mindenfelé. Az őrnagy megjelenik kék zakójában. Mindenki szereti. A szép tiroli pincérlány, Johanna neki hozza a legszebb salátát.” ³⁵
„A közeledő este s a látvány nagyszerűsége észrevétlenül átborzong rajtunk. Az ügyvéd áhítatosan hallgat, majd látcsövével az Ortler-csoport legfelsőbb gleccsereit keresi. Persze innen a völgyből hiába. Némán ülünk, csöndes sziget a Füllgnerhütte ³⁶ sarkán, zsivajgó teraszán. Nemsokára olaszok érkeznek európai ruhában, elegáns hölgyek Meránból napernyővel. Néhány öregasszony erdei gombát árul. Befutnak a gyerekek is; egy líráért egész csokor frissen szedett gyopárt vehetünk tőlük. A németek hegedűt és húzósharmonikát szednek elő, s a tiroli zene mellett szörnyű kurjongatások közepette csakhamar megindul a simmi. A nehéz bergsteigerek döngésére különös vendég lépeget elő: a fakunyhó emeleti lépcsőjén megjelenik egy néger. Úr, fiatal, hallatlanul elegáns. A táncosoknak a cipője van vasalva, neki a nadrágja.
Kifogástalan porcelánnadrág. – Wünscht die Herrschaft? – lép hozzá a pincérlány, mikor megtelepedett az asztalnál. A vasárnapi izgalom egy pillanatra meghökken, aztán kettőzött szilajsággal dübörög a padló. Két bőrkötényes legény összekapaszkodik, egymást pörgeti a sarkán, és üvölt, mint a vademberek. Taps és hurrá. A néger málnaszörpöt iszik, talán ősapáira gondol, aztán megcsörrenti csuklóján az arany karkötőt, felnéz a Dolomitokra, papírt vesz elő, és jegyezgetni kezd. Meránból jött fel; még ő is túl melegnek találta lent az életet, s már egy hete itt lakik a Bristol helyett. Állítólag újságíró Kairóban. De lehet, hogy valami egzotikus herceg.” ³⁷

A varázslathoz maga a természet is asszisztál: „Előző éjszaka nagy vihar volt; az 1200–1400 m magasban levő Sülfner-panzió, ahol laktam, benne úszott a villámos fellegekben.” ³⁸ Így épül meg e pár napra a költő köré a Shakespeare-i Vihar teljes díszlete-környezete, a kalibáni indulatokkal élő alkat ezúttal magáévá is éli az adottságokat, a „hangokat” sikerül a maga szolgálatába vezényelni.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az avelengói kitérő „leltárát” a második, immár felesége társaságában eltöltött észak-olaszországi utazásán, ³⁹ a feleség által vezetett útinaplóból ismerjük: „Avelengo, kötélvasút, Sulfner albergo, Belvedere, kis tó a hegy tetején, Füllgnerhütte, két és fél órás várakozás, kivilágított Merán felülről.” ⁴⁰ És éppen Avelengóból írnak üdvözlőlapot augusztus 9-én Nagyklára akkor még barátnőjének, pár év múlva vetélytársának, Korzáti Erzsébetnek. ⁴¹ És mindez amit leltároznak, ma is meglévő valóság. Az egyetlen, ami már nem található, az üdvözlőlap ábrázolta csodahely, a költő ottlétének „szentélye”, alkotóhelye: „Kis caffè-ristorante teraszán ülök. Asztalomon hófehér abrosz; tányér: rajta körte alakú zöld füge, őszibarack és szőlő. Az asztal túlsó végén korlát. Azon túl semmi. És messze, messze, légvonalban öt-hat kilométernyire, szemközt, hófödte ormok lustálkodnak a napban. Ők ott, én itt a teraszon. Közöttünk mintha semmi se volna”. ⁴² A Caffè-ristorante Belvedere. ⁴³ „Vendéglő, tejcsarnok, kávéház és bár egy személyben”. Itt születik a viharos éjszaka utáni napon az Avelengo című vers, ⁴⁴ és a már többször is idézett Rakéta Merán felett című tárca.
A verset írva feledkezik még történelmi keserűségéről is. Trianon után három évvel Szabó Lőrinc a tisztán osztrák lakosságú falu (manapság is csak a lakosság kevesebb, mint 2,5%-a olasz anyanyelvű – zömmel nyaralótulajdonosok) „friss” olasz elnevezését ⁴⁶ használja inkább, bár ismeri, és írásaiban megjelenik néhol az „eredeti” német név (Hafling) is. A volt Monarchia polgára számára Olaszország jelenthetett ekkor igazi külföldet – ezt célozta meg az utazást megelőző idézett interjú tanúsága szerint is. Nem beszélve a dallamos hangzású fantázia-névnek a megélt csodához igazodó hangulatáról.

* * *

Az avelengói napok emléke belefészkelte magát a költő poétai fantáziájába. Életrajza legválságosabb évében, 1928-ban összegyűjti az iker-utazás maradék szilánkjait, és ciklusba rendezi a Pesti Naplóban Úti jegyzetek Merán körül címmel. Ennek nyitánya éppen az életmű teljességében helyezi el a múlt-béli napokat. 1928-ban a csodára és a konkrét élményre emlékezik Hegytető, Avelengo címmel, 1943-ban, az Összes versei számára drámai mélységbe tekint általa: Szakadék. ⁴⁷

Fölöttem az ég, alattam
meredek sziklafal.
A hegyre ma még szaladtam,
de már nem vagyok fiatal.
Jártam e mélységnél tavaly
és e fal most is idecsal,
mert, barátom, ha egyszer belenéztél,
megborzadsz, indulsz, de bárhova mégy:
visszahív vagy érted megy s valahol
lábad elé fekszik a szakadék.

Életrajzi összegezése, a Tücsökzene születésekor még tervezett a Mi még? című vers mellé egy ikerdarabot, Láz címmel. „Mit látsz, költő?” – kezdi a verset, és a válaszba illesztve megjelenik 1924–1925 csodájának emlékezete: „a Val d’Egát s a villa Enziánt, / az avelengói lányt”. ⁴⁸
De nemcsak emlékezésként idézi meg a múltakat, hanem egy újabb évtized múlva, egy újabb szerelem hatására teljes szerelmi emlékezetét átértékelve szinte misztikus magaslatba emeli a Dolomitok emlékezetét. A huszonhatodik év Utóhangjában a férfi–nő viszony élettörténetét ekként dramatizálja:

Szakadékok
Uj, másik veszély az idő: kopik
benne ideg és érzés; renyhül a
jóllakott vágy fülleteg mámora!
Veszély a tér is: be kevés, amit
összehozhat, földet és népeit!
S kapcsolhat késve (vagy korán) maga
az élet sok bolond mozdulata:
két jó vonzás rosszkor találkozik!
Vakon ring bennünk az örök kaland,
vakon köröttünk; percről-percre hang
kél s hal; szín s illat; víz fut s áll a part.
Hogy ismerjen egymásra tegnap és ma?
Hogy Óceán s a Dolomit?… Nos, és ha
még több nyíl elénk – a vég szakadéka?!

„Szakadékok – Kiszolgáltatottságot, zavart és szerencsétlenséget okozó egyéb ellentétek, ütközések, veszélyek: az idő, a túltelítettség, az elszakítottság, s ami annál is több: a soha nem találkozás és a rossz »moment«: irtózatos tömege dolgozik lehetőségeknek azon, hogy valami ne sikerülhessen! »Vakon ring bennünk az örök kaland«… Mellesleg szólva saját magamat neveztem bizonyos okokból Dolomitinak. Az »Óceáni« volt az, akinek ifjúkori, tengerhez fűződő tragikus élményét – mert átéreztem – a Tücsökzene mostani 1957-es pótversei közt rejtetten, A szomszéd panziószoba címmel feldolgozni próbáltam.” ⁴⁹
„Bizonyos okok” – a kezdet és a közelgő vég bűvöletében a magyarázó szó elhallgat, de beszél helyette a költészet, maga a szonett. A magyarázható konkrét megfejtés helyett a férfi–nő viszony drámai hullámzását – ellentéteit és összekapcsolhatóságát, távolságait és illeszthetőségét – gondolhatta végig ebben a versben. Melyhez nem véletlenül társítja a fiatal években megtapasztalt csodát, ahol a létezés egy pillanatra összhanggá formálódott. Egyfajta bezárkózás egyszerre jelentette a kilépést a korlátozott végesség akarásából. „Igy szerettek mást is? vagy csak nekem / szép szakadékos lelketek?” „Most valaki hí” – köszön el a nyugodt csodától, ezért is alakítja át a vers címét utóbb az önmagának elég Avelengóból Búcsú Avelengótól változatra. A vers két variánsa így értelmeztetheti a Szakadékokat: „az egy perc öröm” és „a világ minden szenvedése”, amelyet majd egy másik utazásból a Szfinksz rejtélyes tanácsaként hoz magával ⁵⁰ – ez szembesül e csodás utazás során is. Móricz Zsigmond Szabó Lőrincet méltató portréja ekként idézi a verset: „Gazdag gondolkozó, aki nem merevedik rendszerbe, és nem vonaglik prófétai görcsben. Azt mondja: »Az örökkévaló világnál többet ér egy perc életed.« S így is ejti: »Egy perc örömöd többet ér, mint a Föld minden szenvedése.«” ⁵¹ Miként Avelengóban észlelte a fiatal költő: „Sötétedik; a gyerekek kuglizni sietnek; aztán mindnyájan kivonulunk a templom elé. Meránban ilyenkor szól az estharangszó. Békességet és szeretetet kér az istentől, de a hangja ide se hallik fel.” ⁵² Oda nem hallszik, emlékezetében, tudatában benne él. Reménnyel teli? Ezt hordozza magába zárva egy emberélet fájdalmas „szakadékait” fűzérbe fonva aztán végig életén.
 

     

Jegyzetek

¹ A szerző-páros 2008-áprilisában járta végig OTKA-támogatással Szabó Lőrinc 1924-es és 1925-ös Észak-Olaszországi útját, majd Avelengóban 2009. október 9-én avattuk fel a három nyelvű (olasz-német-magyar) emléktáblát a Sulfner szálló bejárata mellett. Lásd 1. számú képdokumentumot.

² SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság: Bizalmas adatok és megjegyzések, szövegg. LENGYEL TÓTH Krisztina, jegyz. KISS Katalin, Bp., Osiris, 2001 (Osiris Klasszikusok); interneten: www.irodalmiakademia.hu, SZABÓ Lőrinc címszó alatt, 33.

³ SZABÓ Lőrinc, Kodolányi János: Látogatás a Börtön írójának nádfödeles otthonában, Magyarország, 1924. június 29.,4. = SZABÓ Lőrinc, Emlékezések és publicisztikai írások, szövegg., jegyz., utószó Kemény Aranka, Bp., Osiris, 2003 (Osiris Klasszikusok); interneten: www.irodalmiakademia.hu, SZABÓ Lőrinc címszó alatt, 77. A költő önjellemző szövegét kurziválva közöljük.

⁴ Szabó Lőrinc, Semmiért Egészen, Pesti Napló, 1931, május 24., 35. = UŐ, Te meg a világ, Bp., Pantheon, 1932, 104–105; ua. = UŐ Összes versei, s. a. r. KABDEBÓ Lóránt, LENGYEL TÓTH Krisztina, Bp., Osiris, 20032 [Osiris Klasszikusok, a kiadás közli az első négy verses kötetnek a költő által véglegesített szövegein túl függelékben a kötetek eredeti szövegeit is], I–II; interneten: www.irodalmiakademia.hu. SZABÓ Lőrinc címszó alatt, I, 288–289.

⁵ Lásd Pilinszky utóbbi jellemzését Szabó Lőrinc világképéről: „Ugyanakkor filozófiáját gyermekesnek találtam, majdnem olyan, mint hogy a világ egy nagy óra, amint lejár. Az ő világfilozófiája Kant-Laplace-nál tart.” (PILINSZKY János Összegyűjtött művei: Beszélgetések, s. a. r. HAFNER Zoltán, Bp., Századvég, 1994, 101–102. Az interjút „A költő sakk-matt helyzetben”címmel készítette Tasi József 1971. október 1-én a Petőfi Irodalmi Múzeum részére, első megjelenése: Új Forrás, 1983, április, 5–23.)

⁶ SZABÓ Lőrinc, Nézek s ezer arcom visszanéz, Pesti Napló, 1924. június 22., 11; a Fény, fény, fény kötetben, 5–6; átdolgozva [Kisértetek címmel] = UŐ Összes versei, s. a. r. KABDEBÓ Lóránt, LENGYEL TÓTH Krisztina, Bp., Osiris, 20032 [Osiris Klasszikusok, a kiadás közli az első négy verses kötetnek a költő által véglegesített szövegein túl függelékben a kötetek eredeti szövegeit is], I–II; interneten: www.irodalmiakademia.hu. SZABÓ Lőrinc címszó alatt, I, 111–112.

⁷ Lásd például az Óh Nizza! tenger, arany fövény! vagy az E kacagó, nápolyi alkonyatban című verset, melyekhez tudni kell, hogy a költő itáliai utazása előtt készültek, a költő sohasem jutott el utóbb Nápolyba, a vers végleges címe: Képzelt utazások, és a költő Nizzában sem járt. Az első vers beírása a kötet idézett „szerzői példányában”: krk.szabolorinc.hu, Vers és valóság: A Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelyének és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Szabó Lőrinc-honlapja, verskötetek fülén, Fény, fény, fény, Kultura R.-T., Budapest, 1926, szerzői példány, az egyes oldalakon Szabó Lőrincnek versei keletkezésével kapcsolatos autográf megjegyzései. Az előbbi bejegyzése: „Otthon, 1924”, az utóbbié: „Otthon, hálószobában, délután”, 17, 19.

⁸ SZABÓ Lőrinc, Sikolts, gejzír! Tavasz! Égbetörő!, Magyarország, 1924. február 24. 10; a Fény, fény, fény kötetben, 13; átdolgozva = UŐ Összes versei, 116–117.

⁹ SZABÓ Lőrinc, Legázolt kilométereken át, Magyarország, 1924. február 10., a Fény, fény, fény kötetben, 35; utóbb átdolgozva Üzenet, messzire címmel, Új Idők, 1943. július 10., 34; = UŐ Összes versei, I, 132.

¹⁰ SZABÓ Lőrinc, Nézek s ezer arcom visszanéz, i. m.

¹¹ SZABÓ Lőrinc, Marmoláták és Latemárok, Magyarország, 1924. augusztus 3., 10; a Fény, fény, fény kötetben, 22–25 ; utóbb átdolgozva Embertelen szépség címmel, Magyar Csillag, 1943/8,. 452–453; = UŐ Összes versei, i. m., I, 122–123.

¹² SZABÓ Lőrinc, És lerogyok az indulás küszöbén, Az Est, 1924. február 17., 12; a Fény, fény, fény kötetben, 48; átdolgozva [Idegen pénz címmel] = UŐ Összes versei, I, 142.

¹³ IGNOTUS Pál, Fény, Fény, Fény: Szabó Lőrinc új verseskönyve, Nyugat, 1926. I. 453–456.

¹⁴ SZABÓ Lőrinc, [Az élet érdekel, minden megnyilvánulásában], Magyarország, 1924. június 29., 7, (Az Irók nyilatkozatai rovatban); ua = SZABÓ Lőrinc, Vallomások: Naplók, beszélgetések, levelek,szövegg., jegyz., életrajz, utószó HORÁNYI Károly, KABDEBÓ Lóránt, Bp., Osiris, 2008 (Osiris Klasszikusok); interneten: www.irodalmiakademia.hu, SZABÓ Lőrinc címszó alatt, 80.

¹⁵ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 32.

¹⁶ Harminchat év:Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1921–1944), szerk, s. a. r. KABDEBÓ Lóránt, Bp., Magvető, 1989, interneten: www.irodalmiakademia.hu, SZABÓ Lőrinc címszó alatt, 119–127, 632–634.

¹⁷ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 33.

¹⁸ SZABÓ Lőrinc, Emlékezések és publicisztikai írások, szövegg., jegyz., utószó Kemény Aranka, Bp., Osiris, 2003 (Osiris Klasszikusok); interneten: www.irodalmiakademia.hu, SZABÓ Lőrinc címszó alatt; a tárca írások címei: Rakéta Merán fölött, A Dolomitok útján: Canazei, Cortina és a fehér keresztek, 79–87, Néger a Dolomitok közt, 137–139.

¹⁹ Harminchat év, i. m., 119–127, 632–634.

²⁰ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 32–33; Harminchat év, i. m., 125; UŐ, Úti jegyzetek Merán körül – Csavargó Meránban, Pesti Napló, 1928. május 6., 35; átdolgozva Csavargók – Meráni capriccio – címmel = UŐ Összes versei, I, 542–543. 2. számú képdokumentumunk a Meranerhof mai állapotát mutatja be.

²¹ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 33.

²² 1984-ig működött, még ma is létezik az avelengói állomásépülete. Forrás: http://www.tecneum.eu/index.php?option=com_tecneum&task=object&id=301 (2012.08.03.). 3. számú képdokumentumunk: Cartolina Bolzano Teleferica Elettrica Avelengo 1948, http://www.ebay.it/itm/Cartolina-Bolzano-Teleferica-Elettrica-Avelengo-1948-/390456483158?pt=Cartoline&hash=item5ae9051d56#ht_1272wt_1163.

²³ SZABÓ Lőrinc, Rakéta Merán fölött = UŐ, Emlékezések…, i. m,. 79–80.

²⁴ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 33. 4. számú képdokumentumunk a hotelban ma is megtalálható festményről készült.

²⁵ A krk.szabolorinc.hu., i. m., Életrajz fülén szereplő Szabó Lőrinc rajza Meránról MTAKK Ms 2282/115. című kép valójában két rajz. A felső: látkép a hegyről, az alsó: a Sulfner albergo.

²⁶ SZABÓ Lőrinc, Rakéta Merán fölött, i. m. 81.

²⁷ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 33.

²⁸ Harminchat év, i. m., 125.

²⁹ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 33.

³⁰ Július 16-ával keltezett képeslapján azt írja feleségének, holnap megy fel Avelengóba. Ez a dátumozás biztosan téves, hiszen a postabélyegző július 15-i. A legvalószínűbb, hogy már 15-én felment Avelengóba, hiszen 17-én már Bolzanóból küld képeslapot (Harminchat év, i. m., 122–123, 633).

³¹ „mint ez a paraszt / Krisztus-kép, melyre búcsuzó kezem / az avelengói szent hegyen /most enciánt és pipacsot akaszt.” 5., 6. számú képdokumentumunk a nyolcszáz éves Szent Katalin kápolna és az útszéli festett feszület mai állapotban való bemutatása.

³² A tó a Sulfner albergo feletti hegyplatón található Sulfnersee.

³³ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 33.

³⁴ SZABÓ Lőrinc, Emlékezések…, i. m., 81–82.

³⁵ SZABÓ Lőrinc, Emlékezések…, i. m., 81. A Johanna név is beleillik a környezetbe, a mai szállodában a hallban ott a tulajdonos családfája, ahol szinte minden generációban előfordul a Johanna keresztnév.

³⁶ Egy képeslap szerint valójában: Füllgenhütte. A képeslapon látható épületre pontosan illik a cikk leírása: „cölöpök tartják a hegy lábánál a kis faépületet”. 7. számú képmellékletünk az Albergo Alpino „Füllgenhütte” 1350m Avelengo feliratú, 1931-es postapecséttel ellátott képeslap, fotogr. Rud. Stricker, Merano, 1930, http://www.ak-ansichtskarten.de/ak/93-Alte-Ansichtskarte/25670-Stadt-Hafling-Avelengo/2586879-AK-Avelengo-Albergo-Alpino-gia-Fuelgenhuette-Propr-Zori-Giovanni

³⁷ „Egy négert is láttam a vendégek közt, cikket írtam a teraszról Az Estben.” (SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 33.) Az emlékezésben a Belvederére utal, de ez esetben a költőt az évtizedek során az emlékezete megcsalta, hiszen a következő évi utazása során megírt cikkben (Néger a Dolomitok közt, Az Est, 1925. szeptember 17., 5) a Füllgenhütte szerepel.

³⁸ A kötet idézett „szerzői példányában”, i. m., 21.

³⁹ Az utazásra 1925. augusztus 2. és 18. között került sor (Harminchat év, i. m., 127, 634).

⁴⁰ Szabó Lőrinc környezetének naplói, vál., s. a. r., utószó TÓTH Mariann, Miskolc, Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szabó Lőrinc Kutatóhelye, 2007 (Szabó Lőrinc Füzetek 8.), 41.

⁴¹ Huszonöt év: Szabó Lőrinc és Vékesné Korzáti Erzsébet levelezése, s. a. r., jegyz. Kabdebó Lóránt, Lengyel Tóth Krisztina, Bp., Magvető, 2000, 92. MTAKK Ms 4610/281.

⁴² SZABÓ Lőrinc, Emlékezések…, i. m., 79.

⁴³ A Belvedere valahol a közelben (némelyik képeslapon a „Teleferica Merano-Avelengo” felirat is szerepel a bélyegzőnyomaton a Belvedere neve mellett, tehát ez sem lehetett messze a kötélvasút végállomásától), de valamivel magasabban volt megtalálható, egymással nem egyező magasságjelzések legtöbbször 1300 méternél magasabbra teszik e vendéglőt. Az üdvözlőlapon a Sulfner albergora utaló nyíl is jelzi: annál magasabban lehetett. Egy 1989-es túrakönyv említ Haflingban egy Hotel Belvedere-t (Helmut DUMLER, Südtirol 2.: Gebietsführer für Wanderer und Bergsteiger, München, Bergverlag Rudolf Rother, 1989, 111.), kérdéseinkre azonban a helyszínen nem kaptunk felvilágosítást. 8. számú képdokumentumunk: Ristorante Belvedere 1244 m, fotogr. R. Stricker, Merano, 1925, MTAKK Ms 4610/281.

⁴⁴ SZABÓ Lőrinc, Emlékezések…, i. m., 81.

⁴⁵ SZABÓ Lőrinc, Avelengo, Az Est, 1924. július 27., 8; a Fény, fény, fény kötetben, 48; átdolgozva [Búcsú Avelengótól címmel] = UŐ Összes versei, I, 122–123. Lásd, „szerzői példány”, i. m., 21: „Avelengo-Haflingban írtam, a Belvedere caffè-ristorante terraszán. Előző éjszaka nagy vihar volt; […] Másnap adtam postára, Meránban, Az Estnek. (1924 júniusában)”.

⁴⁶ 1923-ban kereszteli csak el az akkori olasz kormányzat Avelengónak. Lásd, Trude WERTHER, Hafling: Geschichte und Geschichten eines Bergdorfes, 10.

⁴⁷ SZABÓ Lőrinc, Hegytető, Avelengo, Pesti Napló, 1928. május 6., 8; átdolgozva [Szakadék címmel] = UŐ Összes versei, I, 542.

⁴⁸ MTA Könyvtára Kézirattára, Ms 4654/544–549, Utolsó tücskök cím alatt.

⁴⁹ SZABÓ Lőrinc, Vers és valóság, i. m., 170. Lásd még, Titkok egy élet/műben: Szabó Lőrinc utolsó versciklusának poétikai és filológiai szembesítése [átdolgozott változat], Miskolc, Miskolci Egyetem BTK Szabó Lőrinc Kutatóhely, 2010 (Szabó Lőrinc Füzetek 11), 91–93.

⁵⁰ Szabó Lőrinc, Sivatagban, Pesti Napló, 1933. ápr. 23.; ua. = Uő Összes versei, i. m., 389.

⁵¹ MÓRICZ Zsigmond, Szabó Lőrinc „Válogatott Versei”, Pesti Napló, 1934. febr. 25., 41; ua. = UŐ, Tanulmányok, vál., s. a. r. Szabó Ferenc, Bp., Szépirodalmi, 1978, I, 802.

⁵² SZABÓ Lőrinc, Rakéta Merán fölött, i. m., 81–82.