Szabó Lőrinc jegyzete a kötet házipéldányában
Avelengo-Haflingban írtam, a Belvedere caffé-ristorante teraszán. 1 Előző éjszaka nagy vihar volt; az 1200-1400 m. magosban levő Sülfner-panzió, ahol laktam, benne úszott a villámos fellegekben. Másnap adtam postára, Meránban, Az Estnek. (1924 júniusában.) 2
Jegyzetek
1
1924. júl. 10–22. közötti utazása során. A teraszt így írta le a Rakéta a Merán fölött c. cikkében:
„Kis caffé-ristorante teraszán ülök. Asztalomon hófehér abrosz, tányér: rajta körte alakú zöld füge, őszibarack és szőlő. Az asztal túlsó végén korlát. Azon túl semmi. És messze-messze, légvonalban öt-hat kilométernyire szemközt, hófödte ormok lustálkodnak a napban. Ők ott, én itt a teraszon. Közöttünk mintha semmi se volna.
Ha azonban felállok, s teszek egy lépést a korlátig, látom, hogy mi ez a semmi. Egy ezer méter mély völgy, amelyből, ha ülök, semmi se látszik, és amely, ha lenézek, elém tárja lent, egy kilométernyi mélységben, Merán városát. A város kicsiny, különösen innen, felülről. Olyan, mint egy térkép.
Térkép van előttem is, és azt mondja, hogy Avelengóban vagyok. Nem túl magasan, csak 1244 méternyire a tenger fölött.”
(Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp., 2003, 79.)
2
Feleségéhez írott 1924. júl. 17-i leveléből: „Avelengóban két napot töltöttem a hegyen. Nagyon jó és szép volt. Tegnap egész éjjel egy égiháborúzó fellegben lapultunk. Mikes címére küldtem egy verset.” Feleségéhez írott 1924. júl. 24-i leveléből: „Avelengóban írtam egy verset, elküldtem Mikesnek, aki nagyon szépnek találta.” (Harminchat év: Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1921–1944), s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Magvető, Bp., 1989, 123; 126.)
Vers és valóság
A tátrai utazás nem hagyott békén, 1 csakhamar délre, nekem vonzóbb országba utaztam, 2 nagyobb hegyek és több természeti és kulturális szépség közé, vagyis Olaszországba. Velencéből már visszajövet a Dolomitok közé csöppentem. Bolzano-Bolzen volt a központom. Ott egy német turistapár rábeszélésére a Walther von der Vogelweide szobra mellől egy nagy társasautóbuszon átmentem három magas hágón keresztül Cortina d’Ampezzóba. A Val d’Egán keresztül, a híres porfírsziklák közt mentünk fel a Latemárra; ott a gyönyörű hotelbe még uzsonnázni sem mertem bemenni (Hotel di Carezza). Alatta volt egy csodaszép tó, a Lago di Carezza. Aztán le a völgybe. Ott Canazeiben háltam meg, patak csörgött az ablakom alatt. Egész éjszaka az erkélyemen ültem, és nem hagytam, hogy az idő meglopjon. De többet ezekről nem beszélek, a hazajövetelem után ugyanis három színes úticikket írtam Az Estbe, kissé rendetlen, de bizonyára lendületes cikkeket. 1 Másnap: a Pordoi-hágó. Ott a hegyoldalban az I. világháború néhány magyar halottjának sírkeresztjét találtam a hegyi temetőben. Aztán megint le Cortinába. További egy nap múlva Dobbiaco-Toblachon át Bécsbe és haza. Előzőleg azonban – a strada delle Dolomiti előtt – Meránban voltam (egy rendkívül elegáns hotelben, szezonon kívül). Meránból felrándultam a környéki Avelengo-Haflingba. A kötélvasút kedvéért, amely izgatott. 15-20 perc alatt felvitt 1200 m magasba. Ott a Santa Catharina-hegyen, mely D. Katót juttatta eszembe, 4 volt egy szép kis kápolna, és előtte a versbeli crucifix, 5 az erdőben pedig egy kis tó, teli tavirózsákkal. A szakadék szélén favendéglő, erkélye már a roppant mélység fölött. Egy négert is láttam a vendégek közt, 6 cikket írtam a teraszról Az Estben. A drótkötélpálya felső állomása közelében egy majorságban szerény szobát vettem ki a lenti luxushotel árának ellensúlyozásául, és ott éltem három napig. 7 Rengeteg tejet ittam. Még arra a német tejeslányra is emlékszem, aki pincérkedett a szobámban: a cikk, amely erről a szállásomról szólt, persze elhallgatja azt, hogy éjszaka viszont ő volt az én vendégem.
Mindezt azért mondtam el, mert életem legboldogabb napjai közé tartozott a dolomiti utazásom. Egy évvel később már Nagyklárit is elvittem ugyanoda. 8 Akkor azonban az Adige folyását fölfelé követve az osztrák–olasz–svájci határháromszögig utaztunk vonaton, s onnan autóbuszon a Stelvión (Stilfser Jochon) Comóba, majd Milanóba és Genovába. Avelengóba most is szerelmes vagyok, nem akartam hazajönni, és most is boldogtalan vagyok, hogy már sose látom viszont.
Jegyzetek
1
Ld. az Utazás háború után c. vers kommentárját és annak jegyzetét.
3
Rakéta Merán fölött, Az Est, 1924. júl. 29.; A Dolomitok útján: Canazei, Az Est, 1924. júl. 31.; Cortina, és a fehér keresztek, Az Est, 1924. aug. 1.; kötetben: Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp., 2003, 79–105.
4
Dienes Kató (1900–1979), Dienes László húga, Szabó Lőrinc gimnáziumi osztálytársa, a Tücsökzene kötet Érlelő diákévek ciklusának hősnője, később Czellár Ferenc (1893–1980) felesége. Ld. a Vers és valóságnak a Föld, erdő, isten c. kötetre emlékezését és annak jegyzetét; a Kalibán c. kötet Pillanatok c. versének és a Fény, fény, fény c. kötet Őrizni fogsz c. versének kommentárját és annak jegyzetét.
5
„...ez a paraszt Krisztus-kép...”
6
Ez esetben nem pontosan emlékezett Szabó Lőrinc, hiszen a következő évi utazás emléke a kairói újságíró egy teraszon: Néger a Dolomitok közt, Az Est, 1925. szept. 17.; kötetben: Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp., 2003, 139.
7
Szabó Lőrinc feleségének írott 1924. júl. 24-i leveléből: „Meránban egy napig voltam, a legfejedelmibb szállodában szálltam meg, a Meranerhofban (csak a szoba 46 líra előszezonban, egyemegafene!); onnan Haflingba repültem föl (most Avelengo) a Schwebebahnon, egy kis, gyönyörű olasz faluba, ahol rengeteget ettem, literszám ittam az alpesi tejet […] és két és fél napért összesen 42 lírát fizettem, koszt, lakás, kiszolgálás stb. alles eingerechnet.” (Harminchat év: Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1921–1944), s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Magvető, Bp., 1989, 125.)