Vers és valóság
Sugár Károly színészt láttam a Nemzetiben, akkor adták újra Babits-fordításban a Shakespeare-féle Vihart. 1 Ez a színész barátom volt, nálam idősebb, sovány, intellektuális és féktelen temperamentumú ember, groteszk szerepekben különösen kiváló. Az előadáson Kalibánt, az úr-gyűlölő 2 állatembert alakította. Félelmes volt, amikor karjait, ökleit égre emelve átkozódott Prosperóra, biztatván a részeg cimboráit, a matrózokat, hogy mindenekelőtt a könyveit égessék el a nagy varázslónak, azokban van a nagy ereje… Kitöréseinek szívemben jobban tapsoltam, mint a förgetegesen zúgó nézőtér. És a jelenet hatása alatt (továbbá 3 Renan egyik úgynevezett filozófiai drámájának, melyet Babitstól kaptam, franciául, s amelynek szintén Caliban a neve 4) még aznap éjjel írni kezdtem valamit, amiben ellentmondásokból álló lényem egyik fele olyasmire uszította a másikat, amitől borzadt. Így született meg ez a könyvégetésre és kultúrarombolásra buzdító vers, melynek most és már régen csak az elkeseredésével és a technikai fejlődést ünneplő részével értek egyet. Kalibánt tehát – ez a renani hatás – fejlődésképes szörnyetegnek, baromnak fogom fel, és mindenféle képmutatások lebírására gyürkőző óriásnak. A vers a Pesti Naplóban, 5 majd a Kalibán! című kötetemben, melynek címadó verse lett, Sugár Károlynak ajánlva jelent meg, és sajnálom, hogy most az Összes versekben és a Válogatottakban is hiányzik a dedikáció. Kívánom, hogy alcímben ezentúl ez álljon: Sugár Károly emlékének. 6 A vers eredetileg is pontosan a mai stílust és gondolatmenetet képviselte, átdolgozásakor azonban természetesen sokat mélyült.
Jegyzetek
1 Sugár Károly (1882–1936) 1920. december 14. óta játszotta Kalibánt. (Raith Tivadar a Kékmadár 1923. 11. számában ezt írja Sugár Kalibán-alakításáról: „A Végzet, a Sors, a vadállati Ösztön, a feltörekvő Vágy, a feledtető Mámor, egész szimfóniája a meztelen indulatoknak hömpölygött a lelkeken át, amíg ő Caliban alakjában artikulálatlan morogva, nyomorultan és részegen tántorgott a színpadon.”) Az 1923-as Shakespeare-ciklus keretében október 17-én játszották a Vihart a Nemzetiben, ekkor készült november 6-ai előadóestjére Sugár, melyen Szabó Lőrinc fordításában szerepelt R. Browning Az eretnek tragédiája és Baudelaire A dög című verse. Az Est október 28-ai száma beharangozó cikkében e két műről írja, hogy ezek felelnek meg „legjobban Sugár groteszk és tragikus elemeket keverő művészetének”.
2 A gépiratban nagy kezdőbetűvel.
3 Valószínű gépelési hiba folytán a gépiraton a szó „tovább” alakban szerepel.
4 Renan, Joseph Ernest (1823–1892): Caliban: Suite de la Tempête (1878); a költő könyvtárában a 3. kiadás, Párizs, Calmann–Levy, 1891.
5 Az adat téves, nem a Pesti Naplóban, hanem Az Estben jelent meg 1923. november 11-én.
6 Kabdebó Lóránt a Vers és valóság 1990-es kiadásában eleget tett a kérésnek.