Vers és valóság
A Volkmann utca és a Pasaréti út sarkán, az egykori Meinl-üzlettel szemközt üres telek volt. Később bekerítették, majd beépítették. Addig, míg az építkezést el nem kezdték, még bujábban, letipratlanul nőttek ott a virágok, gyomok és bokrok. Akkor ott volt a buszmegálló. Valamelyik verssel kapcsolatban már beszéltem is erről a helyről. Élveztem a buja tenyészést. Egy nap azonban lekaszálva, kiirtva láttam mindent. Személyes barátokat vesztettem bennük, úgy sirattam őket, mint egy kiirtott népet. Az utolsó strófa kétségbeesett bizakodása miatt most legkedvesebb verseim egyike. A verset eredetileg Féja Gézának dedikáltam. 1