Vers és valóság
Talán V. György angol király és indiai császár halálát annyira megtárgyalta a sajtó és rádió, hogy szinte már-már személyes ismerősként múlt ki az árnyékvilágból. 1 Egy délután a rádió közvetítette a temetést, én pedig a szerkesztőségbe mentem a Pasarétről. A vers elárulja, hogy még hűvös tavaszi időnek kellett lennie. De az ablakok már nyitva voltak, és mindenhonnan a londoni gyászénekek és beszámolók hangzottak. Egyszóval nem tudtam és már nem is akartam kitérni a részvét elől, amely feltámadt bennem. Ugyanakkor azonban egy korán előbújt halványpiros gilisztát is láttam a napon. És én egy idő múlva teljesen összekevertem magamban az egész testvéri érdeklődést és sajnálatot a halott császár és a csakhamar meghaló giliszta iránt. Később az itt említett autóbusz-megálló sarki telkéről egy jelentősebb versemet írtam, címe: Halott nép. 2 És ugyanennél az állomásnál gondoltam el az Egy téli bodzabokorhozt is.