Vers és valóság
Tíz évvel korábbi vers. Még a Te meg a világban kellett volna lennie. Ekkor már elhagytam az izmusokat és rendkívül jólesett érthető, rendes munkákat írnom. Mindamellett ennek a versnek igen élénk képeiben és furcsa színeiben még rejtve van az expresszionizmus visszfénye. A húsz-egynéhányszor ismétlődő rím monotonitása természetesen tudatos. Azt hiszem, a végén, amikor a sok hímrímet felváltja a „napfényt-magként” nőrím, az a traumám mondatik ki (leplezve), amely akkor ért, amikor Az Est szerkesztőségénél leépítettek, 1 és csak másfél év múlva hívtak vissza.