Vers és valóság
A szintén leplezett, de nyilvánvalóan Babitsról szóló panaszversek közé tartozik. Aránylag kevés magyaros ritmusú verseim közül való. Habár tulajdonképpen jogtalan itt magyaros ritmusról beszélni, hiszen ezek a rendszertelenül egymás mellé rakott háromütemű sorrészek nemcsak minálunk fordulnak elő, ahogyan pl. az érdemtelenül elfelejtett és helyenként kitűnő Zempléni Árpád a Turáni dalok című kötetében is,
1 hanem sok nép ősi költészetében. Goethe Pandora című nagy klasszikus drámatöredéke egy helyen szintén ezt a brutális erejű ritmikát használja. Zenei érdeklődésemnek is alighanem benne van a versben a hatása. Főképp az egy szótagos szavakból összeállított sorokat képzelem el iszonyú dinamikai erejűeknek egy megzenésítésben.
A vers annyiban bonyolult lelkiállapotot tükröz, hogy a (képzelt) ellenfélnek (aki mégis szeret, hiszen az apám, és csak szélsőséges próbára tesz) a nézőpontjából írom meg a saját helyzetemet. Részben saját magamat is az „apa” ellenfelének tüntetem fel: ő hallja a (távoli) átkaimat, de aztán hallja az én (képzelt) bárdcsapásaim alatt beszakadó ajtajának recsegését – és ennek örül, ez a végső próba kiállása, ekkor érdemlem meg csak tőle a jövendő koronáját. Meggyőződésem volt, hogy Babits engem sokszor elárult, megengedhetetlen szövetségekbe keveredett, erre céloz a Júdás és ezt a Júdást enyhíti a „szent” jelző. A verset a Pesti Naplónál Bálint György vette észre, megsejtvén a lelki hátterét is.
2
Jegyzetek
1 Zempléni Árpád: Turáni dalok: Mondai és történelmi hős-énekek, 1900–1910. Franklin, Bp., 1910.; a költő könyvtárában lévő példányába beírta nevét és a könyv megszerzésének dátumát („Szabó Lőrinc 1920.”).