Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Részlet az Egy marék Líbia c. emlékezéséből ¹

Illő volt, hogy ennek a vénséges sivatagi birodalomnak legvénségesebb bölcsét, lakóját és jelképét én is megkérdezzem: mit ad, mit súg, mit szuggerál tanulság- és tanácsképpen: hogyan éljek? A bizarr, vén bölcs a Szfinx volt, a vaksivá lőtt, óriás asszonyi állat, amely olyan rengeteg építmény, mint egy világváros pályaudvara, s amelynek két roppant pracliját vagy tíz esztendeje ásták ki a számum Idő homokja alól. Többet látott, mint minden más emberi mű, gondoltam, népeket, birodalmakat túlélt, ismerhet minden érzést, vágyat, tapasztalatot, örömöt és kétségbeesést, gazságot, önzést és önzetlenséget, erőfeszítést és lemondást: ő talán csak tudni fogja, hogy mi a fontos az életben, hogy hogyan éljek én, aki csak ember vagyok? A Szfinx, a szobrok szokása szerint, nem felelt. S én, a költők szokása szerint, mégis hallani véltem a válaszát azon a gizehi éjszakán, amikor órákig jártam a szakadéka körül, s végül ledőltem pihenni a süppedő, selyempuha homokba. Sötét volt, csak a hold sütött, a nagy piramisok elmosódva csillogtak a sivatagnak, a Líbiai-sivatagnak a szélén, amely legkeletibb és halálos tartománya a még halálosabb és még nagyobb birodalomnak, a Szaharának. Pár kilométerrel a hátam mögött Kairó múló fényei sápadoztak elő a láthatár alól. S ebben a pillanatban muzsika zendült, fiatal kirándulópár emelkedett fel a homokból, ahol a sötétben addig hevert, és csöndesen, nyugodtan tangózni kezdett a gramofon zenéjére. Ekkor véltem hallani magamban gondolataim visszhangjaként a Szfinx válaszát. Két verssort, melyet így suttogott felém, lassan és ijesztően:

„– Egy perc örömöd többet ér,
mint a Föld minden szenvedése!”

Nem hinném, hogy rosszul értettem volna a szavait, annyira kísérteties, annyira szuggesztív és egyszerű volt a helyzet. Irtózatosan józan voltam a rémülettől, az én szívem is kő volt és tégla, mint a Szfinxé. Hogyne, hiszen az volt, a szívem volt a közvetítő, a médium. Később verset írtam erről az éjszakáról, Sivatagban a címe. Kevesen tudják, hogy csakugyan helyszíni emlék. Azt azonban ma sem tudom, magam sem tudom, hogy az idézett két sornak mi az igazi jelentése, az érzelmi értelme. Hogy gúnyos, keserű, cinikus, megalkuvó, bíztató, kegyetlen, léha vagy kétségbeesett vagy mi egyéb volt, milyen lehetett az a lélek, az a tapasztalat, amely ezeket a sorokat súgta válaszul a kérdésemre. Megvetett, lenézett a Szfinx? Vagy ellenkezőleg, méltónak ítélt rá, hogy rémületes tudása legbizalmasabb, legbensőbb magvát közölje velem? Vagy talán hazudott? S ha hazudott, ugratásból tette, gonoszságból? Vagy éppen megfordítva: szeretetből, szánalomból?
A rejtélyes válaszon már akkor sokat tűnődtem ott, a mélység szélén heverve a gizehi éjszakában, és jeleket és rajzokat húztam a porba, egyenletet próbáltam felállítani. De nem sikerült, és – mint a vers mondja – az én homokba írt

„betűim belevesztek a
futóbolond idő szelébe.”

A homok, a maroknyi Líbia, melyet az íróasztalom fiókjában őrzök, végül mindig ezeket az órákat és a Szfinx sokértelmű szavait juttatja eszembe. A keleti és pogány igazságot, melynek európai és keresztény változata így szól: ,,Porból lettél, porrá leszel.”
Néha úgy érzem, hogy a kettő közt tulajdonképpen nincs is nagy különbség.

Jegyzetek

¹ Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp. 2003, 647–648.

Vers és valóság

Egyiptomi vers. Ezen a táján a kötetnek egyáltalán külföldi szülöttek gyülekeznek. Az olaszországiakon már túl vagyunk, egyelőre. Egyiptomba Miklós Andor főszerkesztő jóvoltából jutottam el, aki nem valami nagyra becsült riporterének, rovatvezetőjének adta át a saját meghívóját, mikor a 16 ezer bruttó regisztertonnás Victoria mononave (= olajfűtéses hajó)-t megépítették és szűzutazására, vagyis avató utazására Triesztből Egyiptomba küldték. ¹ Miklóst nagyon meghatotta a saját gesztusa régi haver-munkatársaival szemben, és mindenféle apróságokat is adott, és kapcsolatokat hozott létre Kairóval, hogy jobban sikerüljön az utazás. Bár semmire nem volt tulajdonképpen szükség, hiszen az egyesített és államosított olasz hajóépítő társaság fizette az egész Közép-Európa minden meghívott újságkiküldöttjének költségeit lakástól lakásig. Óriási élmény volt nekem ez az I. osztályú hajóutazás a hófehér testű és narancsszín kéményű új Victorián, a fehér álomhajón, amely az úgynevezett új tárgyilagosság tüntetően egyszerű stílusában épült. ² Magyarországról többen mentünk: érdemes megemlíteni Káldor György dr. nevét (Pester Lloyd), akivel – Velencében kiszállva – a San Marco téren lejátszottunk egy tréfás komédiát: ő bicskát rántott rám és le akart szúrni. A jelenetet valaki lefotografálta… (20 évvel később aztán történt komolyan is valami, amiről majd másutt beszélek. ³) A fénykép megvan! ⁴ A hajó egyébként Bariban kötött még ki, elhaladt Kréta mellett, és három nap múlva érkeztünk Alexandriába. Ott igyekeztem halmozni az egzotikus élményeket. A lányok városnegyedében is voltam, a házaknak nem volt plafonja; megismerkedtem egy palaszürke szín testű fiatal szudáni szépséggel: ilyen párductestű ősnémbereket rajzolnak egzotikus utazási könyvek címlapjára, amint pálmafákra másznak. Egyetlen szót sem tudtunk semmilyen nyelven sem váltani. Kairóban a magyar konzult is felkerestem Az Est ajánlólevelével. Egy későbbi versem el fogja mondani, hogy ezüstfehérre festett gyorsvonaton indultunk Alexandriából a Delta (Nílus) csatornáin keresztül dél, vagyis Kairó felé. A piramisok kék háromszögeit már távolból megláttuk. Érdekes, hogy mindenfelé gémeskutak voltak, akár a magyar Alföldön. Kairóról a kairói vers kapcsán fogok beszélni. Ez a vers is kairói ugyan, a Sivatagban, de semmi köze a szfinxen és az időn kívül semmi egyébhez. Egyik legigazabb és legszörnyűbb versemnek tartom. A két refrénen kívül azt a sorpárt emelem ki belőle különösen, hogy: „s ülök a növő sivatagban, melyet az idő fúj körém”. A nagy Szfinxnél, amely a gizehi piramisok mellett áll, természetesen kint voltam, talán háromszor. A 14-es villamossal lehetett akkor oda kimenni, a Níluson túlra. Tevehátra is felültem, ahogy sivatagi utazókhoz illik, és szamárhátra. Trópusi sisakot már Triesztben beszereztem, parafa volt, fehér vászonhuzattal és szelelőnyílásokkal. Éjszaka, holdfényben is voltam a Szfinxnél. Nagyon vágytam akkor Erzsikére. Mellettem angol szerelmes nászutasok hevertek a forró homokbuckákon. A szfinxet akkoriban ásták ki teljes nagyságában. 3-5 emeletes vöröstégla épület, arcát Napóleon a mamelukokkal vívott csatában egy kicsit összeágyúztatta. A vers esetleg úgy fest, mint a legnagyobb önzés megnyilatkozása. Pedig a legnagyobb kétségbeesésé.

Jegyzetek

¹ 1931. június végén–július elején a Lloyd Triestino hajózási társaság (Cosulich Triesti Tengerhajózási Társaság és Adria Tengerhajózási Rt. Fiume) vendégeként Victoria nevű luxushajójának nemzetközi sajtóútján vett részt Az Est-lapok képviseletében a Trieszt–Velence–Brindisi–Alexandria–Kairó útvonalon. Egyiptomi utazásáról több cikkben is beszámolt: Júliusi tavaszban Egyiptom felé, Magyarország, 1931. júl. 10.; Kolosszusok és piramisok, Magyarország, 1931. júl. 16.; Hatezer év múzeumában, Pesti Napló, 1931. júl. 19.; A mamelukok végnapjai, Pesti Hírlap Képes Vasárnapja, 1931. szept. 20.; Egy marék Libia, Új Idők, 1942. júl. 25. Kötetben: Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp. 2003, 317–331. Utazásának személyes vonatkozásairól feleségéhez 1931. június 27-én és 28-án – Harminchat év: Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1921–1944), s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Magvető, Bp. 1989, 400–406. – és 29-én – Huszonöt év: Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet levelezése, s. a. r., jegyz. Kabdebó Lóránt, Lengyel Tóth Krisztina, Magvető, Bp. 2000, 629–634. – írott levelei tudósítanak.

² A német Neue Sachlichkeit jelentése Új Tárgyilagosság (vagy Új Tárgyiasság). Az ezzel kifejezéssel jellemzett művészeti irányzat az 1920-as években jött létre Németországban, részben az expresszionizmus ellenhatásaként, kifejezésre juttatva az I. világháború utáni korszak kiábrándultságát a valóság kíméletlen kritikai ábrázolásával. A Neue Sachlichkeit művészeti mozgalmát az objektivitásra törekvés, az egyértelmű, tiszta figuratív ábrázolásmód jellemzi. A hajó „tüntetően egyszerű” stílusa nem elsősorban e művészeti irányzathoz, hanem inkább a korban többek közt a chicagói iskola, Bauhaus vagy Le Corbusier munkássága nyomán is már divattá váló funkcionalizmushoz köthető.

³ Talán a húsz évvel későbbi valódi „szúrás”, az infarktus komoly eseményére utal. Ld. A huszonhatodik év 98. Valami örök c. versét.

⁴ A fénykép több alkalommal is megjelent: Szabó Lőrinc: Napló, levelek, cikkek, vál., s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Szépirodalmi, Bp., 1974; Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc, Gondolat, Bp., 1985 [Nagy magyar írók].