Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Szabó Lőrinc jegyzete a kötet házipéldányában

Spolaritsban, vasárnap délelőtt. Előzőleg csakugyan ültem a „H-MAC A” jelzésű repülőgépen, és cikket is írtam róla Az Est-ben.


Goethe, vagy repüljünk? ¹

„– Jó lenne tán neked
egy seprűnyél ma?
Bár kapnék én is
egy erős bakot,
Utunknak innen
messze még a célja!” ²

Országutak kőkeményre fagyott kátyúin nem rázhat így a vágtató parasztszekér. Irtózatos döccenések! Indulás előtt, mint ,,ágyútűzre” váró újonc, dohányfüsttel akartam leplezni izgatottságomat, és most majd kiperdül számból az égő cigaretta.
A motor szakadatlan sortüzei mollá tompulva hatolnak be a négyüléses, zárt üveg- és vaskockába; alattunk a vízen habzó kemény barázdákat tör a hidroplán két száguldó talpa: tépett sávokká nyúlik a part, a sok ház, zúgó mennydörgéssé árad a fenyegető csattogás, és a motorban – mert bizonyára ott lakik – nagyot rikolt Mefisztofelész:
,,Előre az ördög nevében!”
Még egy utolsó, szörnyű fortissimója rázásnak és dörgésnek, aztán eltűnik a víz, kis liftszédületet vélünk tudomásul venni, és máris: mozdulatlanul állunk a levegőben.
A magasba lendült repülőgép egyszeribe függetlenítette magát a földi visszhangoktól: a sátáni propellerzakatolás fent a levegőben mintha valami büszke felelősségérzet tiszta és józan zengésébe csapna át. Az ördög tudta, hogy kezeibe tettük le az életünket.
Sok változó meglepetés helyett egyetlenegy meglepetés állandósága következik most: sziklaszilárdan állunk a levegőben. Persze, ha lenézek, látom, hogy a pillanatonként táguló föld fejvesztve rohan visszafelé alattunk, de hát most csak nézzünk fölfelé, hiszen az égbe vágytunk!
Állunk. Állunk? Kocsi, autó, motorcsónak és gyorsvonat tízezerszer jobban érezteti a sebességet. Itt, a víz fölötti nekirugaszkodás után legfeljebb csak tudatunk mondja, hogy mozognunk kell. Igen-igen lassú lehet ez a mozgás; az üres térben semmi fix pont nem jelzi a helyváltoztatást. Az ablakon át ugyan, elöl látni, hogy valami láthatatlan erő cudarul cibálja a két pilóta búváröltözékét: azt is, hogy azok odakint valami különösen nyugodt szenvedéllyel irtózatosan üvöltöznek egymás fülébe, – azonban mi idebent vagyunk négyen a zárt utasfülkében. Külön világ vagyunk. Minden más egy óriási akváriumba került, s csak mint vizsgálódásunk tárgya létezik. Az egész úszó város odakint és odalent, a paloták, játékszerkémények, a pirinkó Margit-sziget. A pilóták is. Ők most 120 kilométer gyorsasággal rohannak, mi pedig állunk. Mi a megrendíthetetlen biztosság, elkülönültség és érzéketlen, csattogó nyugalom vagyunk. Ők a néma rohanás. Mindössze valami megnevezhetetlen fájdalom maradt belőlünk az ,,emberi”-ből. Talán az elhagyatottság érzése: mi vagyunk az utolsó emberek, és most fölzuhanunk a világűrbe!
A másik világ, a külső, azonban mégis utolér hosszú fénykezeivel: pár száz méter magasban már újra meglátjuk a lenyugvó vörös napot. A föld számára már meghalt ez a nap, mi felrángattuk a horizont fölé. Nem egyszerű ez? Pedig semmit se csináltunk, és e nagy, keringő nyugalomban ismét kérdezhetem a Walpurgis-éj pilótáinak kérdését:

,,No, de, mondd meg: maradunk-e?
Vagy hogy inkább haladunk-e?
Mindez tán csak körbe-forgás;
Szirtek s fák pofákat vágnak
S az imbolygó fény-világok
Szaporodnak s nőnek folyvást.” ³

Valóban: mondd meg ember, maradunk vagy haladunk ebben a 120 kilométeres állandóságban, amelyben ez a gép, a gépek, az ördög rohan velünk az ismeretlen jövendőbe? Vagy mindez tán csak körbeforgás? Melyik az igazibb észlelés: az utasoké vagy a lent tovaúszó világé? S minthogy a gép – a költészet megvalósulása – mozdulatlansággá realizálja a repülést, nem volt-e szebb és hatalmasabb a léttelen, géptelen és hazug fantázia? A léttelentől és hazugtól féljünk vagy a valóságos és igaz géptől? Ütközik a kettő? A gép, minthogy önmagában annyira lélek nélkül való, érintetlenül hagyja a lelket, tehát ártatlan? Vagy a fantázia bűnös, és még a hazugságát is csak hazudja? Hiszen az ő évezredes vajúdása teremtette meg ezt a gépet is!
A Dichtung und Wahrheit ⁴ teljes különbözőségének és teljes azonosságának különlegesen erős átérzését teremti meg a repülés. Idefönt nevetséges babonává sápad a lélek és kultúra elgépiesedését hirdető filozófia, de éppoly nevetséges a gép tematikus, a túlontúl irodalmi ünneplése is. A legnagyszerűbb technikai teljesítmény a repülőgép és a legősibb költői álom, a repülés itt egyesül és az anyag nem veszélyezteti az egyesülésben a lelket. Nem! Sőt titokban azt hiszem, hogy ez a tényleges, valóságos repülőgép a H-MAC A rekordjaival, benzinével, szerelőivel, menetrendes és részvénytársaságos hátterével együtt ma még talán inkább költészet, mint valóság. Valódi valóság csak akkor lesz, ha majd – ezrek és tízezrek naponta – éppoly unottan veszik elő utazófülkéjében az útiregényüket, mint ma a vonaton teszik.
Én még félig benne vagyok a Walpurgis-éjszakában, s e mozdulatlan szárnyalás után – mely a síkból térbe, köbre, másodikról harmadik hatványra csodálatos egyszerűséggel emelte a mozgási lehetőségeket – a levegő miriád láthatatlan ródlipályáján újra a földre ereszkedve csak azzal az őszinte gratulációval fejezhetem ki csodálatomat a rettegett technikai haladással szemben, hogy ,,korunk sofőrszellemének” ⁵ sikerült végre elérnie a legnagyobbat: közös alapra hozta magát a repülőgépben Goethe seprőnyelével.

Jegyzetek

¹ Első megjelenése: Az Est, 1925. máj. 15. 9; kötetben: Szabó Lőrinc: Emlékezések és publicisztikai írások, szerk., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp., 2003, 122–124.

² Goethe [Johann Wolfgang von]: Faust: Tragédia: Első rész, ford. Kozma Andor, Pantheon, Bp., 1924, 122. (Faust I. Walpurgisnacht. „Verlangst du nicht nach einem Besenstiele...”)

³ Goethe: Faust, i. m., 124. (Faust I. Walpurgisnacht. „Aber sag mir, ob wir stehen....”)

⁴ Költészet és valóság, Goethe önéletrajzának címe.

⁵ Utalás Hermann von Keyserling (1880–1946) német filozófus fogalmára, melyet Die neuentstehende Welt c. művében is előfordul. (Magyar kiadása: Új világ születése, ford. Juhász Andor, bev. Nagy József, Bp., Révai, é. n.) A műről bírálatot is közölt Szabó Lőrinc Káldor Györgytől a Pandorában: 1927/1, 117–119.
 

 

Vers és valóság

A Ferenc József-híd ¹ budai hídfője mellett váratlanul hirdetést láttam, hogy repülőgépen fél órás körutazást lehet tenni pár pengőért.
 

Hogy lezuhanhatok? – gondolkodás nélkül beszálltam. Ez volt az első repülésem. Újpesttől Csepelig köröztünk, nagyjából a Duna fölött. Tüntetően megjátszottam a nyugodtat, sőt emlékszem, hogy egy aznap vásárolt könyvet húztam elő a zsebemből és olvasni kezdtem. (A könyv a Faust II. része volt, Kozma Andor friss fordításában.) ² A Tücsökzene is kitér az első repülés ügyére. Másnap rövid cikket írtam Az Estbe az élményről, ³ vasárnapra pedig ezt a verset a Naplóba. ⁴ A gép hidroplán ⁵ volt, és fölemelkedése előtt majdnem kirázta belőlem a lelket, annyira „döcögött” a puha Dunán! Ez a vers azonban magából a repülés élményéből semmit sem mond, csak a hozzá fűződő reflexiókról.

Jegyzetek

¹ Ma Szabadság-híd.

² Az előző évben jelent meg: Goethe [Johann Wolfgang von]: Faust: Tragédia: 1–2. rész, ford. Kozma Andor, Pantheon, Bp., 1924, 2 köt.

³ Ld. a fenti közlést.

⁴ ,,H–MAC A” címmel. Pesti Napló, 1925. máj. 17. 7. p.

⁵ Olyan repülőgép, amely a törzs megfelelő kialakítása következtében képes a vízről fel- és leszállni. 1923-ban szenzációszámba ment Budapesten az ún. úszótalpas Junkers hidroplánok megjelenése a Gellért szálló előtti Duna-szakaszon. A zárt utasterű, alumínium gépek öt ülésesek voltak. Ötöt üzemeltetett az Aeroexpress légitársaság. A gépek az osztrák Österreichische Luftfahrt A.G. megbízásából a Gellért szálló előtti rakparton felállított két pontontól repültek menetrend szerint Bécsbe és a Balatonra 1923 és 1926 között. Ld. Rév Pál: Adatok és tények az Aeroespress Rt történetéhez, Közlekedési Múzeum Évkönyve, 1979–1980, 359–377.
 

 

Tücsökzene

257.
Körrepülés

De ha baj lesz?! A háború után
iszonyú csábítás volt a Dunán
az első repülőgép. Lezuhan?!
Szorongó szívvel s mégis boldogan
láttam: indúl! Míg a puha vizet
pofozta, soha még becstelenebb
nem rázott földön vágtató szekér,
aztán billentünk, s jött a kék-fehér
alkonyi semmi. Csak e szörny zaj és
rá a teljes csönd volt meglepetés;
a többi mind, ahogy képzeltem: a
billenő föld, a felhők ostroma,
Újpest, rézsút föl a Jánoshegyig,
vissza Csepelnek, majd megint a híd…
(Közben olvasmány: a Faust)… Égi fény
lőtt, lentről, a visszahozott Napé:
attól ragyog ma is e kis kaland…
Másnap a gép a Dunába zuhant.

A vers kommentárja a Vers és valóságból

A kezdő félsor a drukkolásomra utal. Akkoriban a Ferenc József-híd budai hídfője mellett, a Műegyetem előtt volt az első elérhető repülőállomás. Vagyis hát hidroplánokra lehetett belépőjegyet váltani. ,,A vizet pofozta” és ,,vágtató szekér” = a 150-200 km-es kezdősebesség is már rettenetesen rázott a vízen, vagyis jég- vagy vaskeménynek mutatta a puha vizet. És hogy megszűnt ez a talp alatti mennydörgés, mihelyt levegőbe emelkedtünk. A vers összefoglalja a részletélményeket. Hogy nyugalmam tüntető kimutatásául a Faustot olvastam, az is igaz: aznap délelőtt vettem meg Kozma Andor Faust I –II. új magyar fordítását. Az egészről kis lírai riportcikkem jött másnap Az Estben. ,,A visszahozott Nap”: tudniillik ami Csepelnél már épp lebukóban volt, visszafordulásunkkor a hídnál már megint látható lett. Hogy a gép másnap zuhant volna a Dunába, az alighanem szabad átrakása az időbeli eseményeknek; de megtörtént akkoriban. ¹

Jegyzetek

¹ 1923. máj. 6-án, vasárnap Mandl Samu régiségkereskedő, ki feleségével, menyével és Hugó nevű fiával repült, életét vesztette akkor, amikor a gép a Csepel szigeten, egy forduló közben sebességét elvesztve a földbe fúródott. (Rév Pál: Adatok és tények az Aeroespress Rt történetéhez, Közlekedési Múzeum Évkönyve, 1979–1980, 367.)