„Rímkezelésének, ritmusvariációinak és strófaépítkezésének talán leginkább
jellemző
összefoglalója (a Testvérsiratók nagy teljesítménye mellett) a Nők, habzó májusi
rózsák című, a kitörő életörömtől a megtört lemondásig, reménytelen
nyugalomkeresésig vezetett verse. Anapesztizáló jambusi lüktetés mellett, a
könnyed hancurozás képét szuggeráló rímképzés, pattogó alliteráló zárás zengenek
a verskezdésben:
Ó mennyi ifju mohóság,
nők, habzó májusi rózsák,
májusi szerelem!
Mily jó könny és nevetés közt,
selyemzizegésü vetés közt
heverészni a gyönge gyepen!
A harmadik versszak elején a tobzódó képek leállnak, a ragrím tagja már
ellentétet fejez ki:
Habos rózsákba haraptam,
mégis szomorú maradtam…
A következő sor lassúságát a kijelentő mondat igéje végleg megtorpantja, a
többszörös, egymásba fonódó, végül zárhanggal kopogó-lezáró alliterálás mintegy
statikussá teszi: „És lassan este lett”. Ez lesz egyúttal a hívója a szerelem
ellentétének, a nyugalmat kereső szeretetnek is. A szeretet rímszó az utolsó
versszak sorkezdésében újra megismétlődik, annak mintegy a lemondó-bizakódó
jellegét végleg megadva. És hogy megfárad, ellassul, megöregszik, a vers
cselekvésében, és rímeiben is, szinte visszavéve a kezdő versszak életörömét:
Szeretet kellene, jóság,
hogy ne hulljanak a rózsák,
lelkem rózsái, szegények, −
és nyugalom, egy kis öregség,
hogy az Égieknek is tessék
e csöndes esti ének…
De nincs megnyugvás. Az anapesztizáló jambus feszíti szét, a harmadik sor
rövidülése préselné össze a vers sorait. Csak az utolsó tiszta jambusi sor
elégikus kicsengése (Tóth Árpád Csokonai-versének: „csendes invokációt” sorára
emlékeztetve) ad ritmikai nyugvást. E dalformába zárt változatosság,
nyugtalanság a kötet egyik jellemző formája. Nem véletlen, hogy épp ez
összefoglaló verset ajánlja némi célzással („Égieknek is tessék”) Osvátnak, a
Nyugat szerkesztőjét jubiláló számában. Ez a tisztelgőnek szánt vers végül is a
hadüzenet, mely után Osvát életében már nem szerepelt többé Szabó Lőrinc a
folyóiratban.” (Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Szépirodalmi, Bp.,
1970, 272–273.)