Vers és valóság
Esti vagonírozás után a Nyugatin, akárhogy tartottam is magamat, nem bírtam könnyek nélkül. Szégyenkeztem az altisztek, főképp egy ördögi képű szakaszvezető, Kovács nevű előtt. Később, Örkénytáborból már Kisvárda felé utazva a csapattal, a szörnyű arcúval szóban visszatértem a többhetes búcsúra a Nyugatin. Kiderült, hogy az ördögi küllemű ember ugyanúgy érzett, ahogy én! Ez megvigasztalt. Kovács szakaszvezető évek múlva is zsebében hordta a róla is szóló és a Magyarországban megjelent versemet.