Kézirat.
MTA KIK Kézirattár Ms 4651/8. 1 fol.
Cím nélkül; a szöveg felett szerzőségi közlés; tollal írt, sűrűn javított sorok
kitépett kockás füzetlapon; szöveg alatt keltezés: „Galyatető, 1940 okt. 26.”
Szövege nagy mértékben eltér az Összes versei 1943-as kiadásában közölttől:
„Még idegenek voltunk. Kimerűlve
dőltem árnyékba az országuton.
»Mi lesz, tizedes úr?« Mi? Nevek arc
s arcok név nélkül. »Ki tudja!« Kulacs
csörren, papír zörg. Az én osztagom
harminc szám. Forr és fő a nyár. S mögöttünk
négy másik osztag. Ki kell fűznöm a
bakkancsom szijját. Oly személytelen
a ruhájuk! »Maga, hm,
mi volt civilben? »Én? Női szabó,
Párizsba járok, kérem...« »És maga?«
»Cipész.« Jön a harmadik:
»Én meg Hofferek, bútorszállító,
de röviden csak Pali.« Röhögés.
»Azelőtt pedig, kéremátosan,
Ujpesten voltam: parádéskocsis,
lányos háznál,” s megmondja, hol, ,,de aztán
rájött az asszony…” Bor kerül, szalonna,
a hangulat javúl. Ni, hófehéren
virít a lábam s látni, hogy a fülledt
bakkancs még a napban is párolog!
Derék lábtyű, nélküle csupa seb
volnék! »Reggel templomba, délután
kávéházba vittem a...« – Palinak
sikere van – »a naccságát.« Vezényszó
sürget. Zubbonyok gombolódnak. A
sváb tűzmester szidja a svábokat
s káromkodik. »Majd én, önkéntes úr,
így még puhább lesz« – a cipész sietve
kapcát csavarni tanít. Fütty. Vigyázz! és
Indulj! Háromszáz pihent láb veri
az ütemet. Nóta próbálkozik,
pihés madár még, de azért repül.
Tehát egy szabó. Zeng a nóta. És
a suszter. »...kislány húzódik alája.«
Az élen a tűzmester. Csakugyan,
így jó a bakkancs, szinte maga visz!
»...Kilátszik a...« És az a Hofferek,
röviden Pali [áthúzott szó: „Valahogy”]
majd csak összeszokunk. Rákezdek én is
és hangom belevész a csapatéba.”;
a definitív közlés 1–3., 12–13., 16–19., 24–26., 32–33., 35. sorának szövege –
az ékezethasználati és központozásbeli különbségeken túl – változatlan maradt
már.
