Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Vers és valóság

1940 nyara végén, a várt rémség bekövetkezett, a magyar–román tárgyalások eredménytelennek látszottak, a hadak felvonultak a határra. Engem is behívtak. 1 Én a gyalogsági tisztivizsga után 1918 végén tüzértiszti iskolába kerültem, azt azonban már nem végeztem el, mert közben kitört a Károlyi-forradalom és valamennyien boldogan szétugrottunk. De enélkül is nagy baj lett volna, mert míg a 3-as honvédeknél Debrecenben rendesen tanultam és (főképp D. Kató kedvéért, 2 lásd Tücsökzene) gyakorlatilag is megálltam a helyemet, annyira, hogy mintegy 160 kortársam közül rangelső lettem, a tüzéreknél, Szegeden, illetve a lugosi sátortáborban már csak forradalmi titkos politizálással töltöttük az időt („el a németektől”, „éljen a pacifizmus”, „a szocializmus”… „a kommunizmus”… „Éljen Károlyi”, 3 „Lovászy Márton”… 4 stb.), annyira, hogy én a 100 oldalas tanulmányi jegyzetekből legfeljebb 2-3 oldallal voltam készen. A legénységet is őrült fejjel, dogmatikus igazságszédületben magunk ellen uszítottuk; Erdély elszakítására, illetve olyasmire, ami arra vezetett: Jászi Oszkár elveire és a Huszadik Század-éira, 5 míg csak fejünkön nem koppant a bunkó. Mert végül a román csőcselék majdnem ott fogott és lekaszabolt bennünket. Fegyvereink fedezése alatt vonultunk ki az utolsó vonatra. Én hazamentem Debrecenbe, közben megtébolyodott katonákként marhavagonokból lövöldöztünk ki boldogan az éjszakai égre. Debrecenből kerültem aztán Pestre. Mint egyetemi hallgató leszereltem. IV. Károly visszatérésekor Jászai Mari protezsáló levele kimentett az újabb katonaságtól, 6 és ettől kezdve majdnem húsz évig békén hagytak. Mikor azonban szerveződött az új honvédség, én állandó korai változatában éltem a későbbi közismert „csengőfrásznak”. 7 1940-ben, mint ahogy diktálni kezdtem, behívtak, mégpedig tüzérnek, noha a tüzérséghez a történelem hibájából és a magaméból egyáltalán nem értettem. Az első budapesti hadtest „lőszerkezelő oszlop”-hoz osztottak be, amiről senki nem tudta, mi fán terem. Valami új német egyszerűsítés volt, amit mi érthetetlen komplikációnak éreztünk. Irtózatosan féltem nem a haláltól, hanem a hozzá nem értéstől! Ennek ellenére természetesen gépiesen hadnagy lettem, hiszen az I. világháborúból tisztjelöltként jöttem el, bár csak mint önkéntes tizedes kerültem vissza most a hadseregbe. Tisztjeim közül megemlítem Vigh Sándort, egyszerű, jóérzésű magyar ember volt, tudott rólam mint íróról, és amit tudott, enyhített nehézségeimen. 8 Bevonulásunk után csak a Nyugatin bonthatta fel előttünk – „kis vezérkara”, az önkéntesek előtt – a zárt parancsot, hogy hova kerülünk. Első állomásunk a Duna–Tisza közén Örkénytábor tüzértelep volt. Ott hosszú hetekig megültünk, majd Kisvárdára és környékére kerültünk. A romániai akció ideje volt ez. Minden érdem nélkül, véletlenül jól dolgoztunk (nem úgy, mint például azok, akik valami erdőbe kerültek, és ott „kezelték a lőszert”), és gyakorlatból rájöttünk a formális tennivalókra. Ez azonban lassan alakult ki, eleinte háborút vártunk. Az Andrássy-laktanyából 9 én vezettem ki az oszlopot. Indulásunkkor a családom és Illyés Gyula is kikísért. 10 Volt sírás-rívás. Délelőtt érkeztünk Örkénypuszta állomásra, onnan gyalogmenet a lőszerkocsikkal a táborba. Percenkint új, idegen, barbárnak ható tapasztalatok. Az oszloppal (ami mintegy 150-200 ember volt) való összeismerkedés leírása ez az első katonaversem. Erzsikével ekkor három és fél hónapig nem találkoztunk, hacsak futó szabadságom napjaiban nem. Beilleszkedésemet a csapatba festi ez a nagyon realisztikus és igaz kép.
A versek miatt különben később, mikor a Magyarország-ban megjelentek 11 Szvatkó Pál főszerkesztő 12 idején, baj lett. Óriási nyilas és hadügyminisztériumi támadások értek 13 mint dekadens és individualista és pacifista alakot, aki kigúnyolja a hadsereget. Egy nyilas cikk szóról szóra azonos volt majdnem a későbbi támadásokkal. 14
Az első katonaversemben említett „lányos ház” természetesen nyilvánosház volt. Végül összeszoktam a csapattal és a katonák megszerettek. Vigh Sándor hadnagy az új világban rosszul járt mint vitéz, elvették a teherautóját (civilben szállítmányozó volt), de nekem még nagy nyomorúságom idején egyszer ingyen szállította haza a Délivasútról a tüzelőmet. Kislányát felesége karján az ostrom első napján érte halálos golyó. Azt hiszem, most nyomorukban szégyenkezve nem mernek velünk érintkezni; legutóbb a Rózsadomb tetején laktak, el is megyek hozzájuk.  

Jegyzetek

1 Szabó Lőrinc 1940. júl. 8-ától október közepéig, a Romániával való, háborúval fenyegető konfliktus, ill. az 1940-es nyári mozgósítás idején az I. hadt. lőszerkezelő oszlophoz volt beosztva. Tüzérnek hívták be, mert az érettségi után a gyalogsági tiszti iskola valamennyi növendéke közül ő volt az első és így a rangelső. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a második és harmadik helyezettel együtt – hadügyminiszteri rendeletre – a front helyett tüzérségi továbbképzésre tisztjelölt-tizedesi rangban a szegedi I. honvéd lovas tüzérosztályhoz osztották be, onnan csakhamar továbbvitték a különleges tüzértisztképző iskolába, amely Lugoson egy barakktáborban és a szomszédos lőtereken állomásozott. (A gyalogság és tüzérség pontosabb együttműködése céljából a Monarchia hadi vezetői szükségesnek látták a tüzértisztek előzetes teljes gyalogostiszti kiképzését.) A kiképzésre már nem kerülhetett sor, a Károlyi-forradalom hírére az iskola feloszlott, Szabó Lőrinc végül is Budapesten szerelt le; kartotékján tüzériskolásként maradt a bejegyzés; a második világháború idején katonasága innen folytatódott: mint karpaszományos tizedest hívták be. Katonai szolgálattételéről ld. az Örkénytábori jegyzetek címen kiadott naplójegyzeteit (Szabó Lőrinc: Vallomások: Naplók, beszélgetések, levelek, szerk., jegyz., utószó, életrajz Horányi Károly, Kabdebó Lóránt, Osiris, Bp. 2008, 149–152., az 1945-ös Naplót (Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 270–274., 305–306., 358.), első igazolóbizottsági védőbeszédét (Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 465–466., 474, 475, valamint katonai szolgálattételeit összegező életrajzi írását Szabó Lőrinc tartalékos hadnagy (főhadnagy?) életrajza – 1951 címen (Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 584–590.). E katonáskodásának történéseiről tudósítanak feleségéhez írott levelei: Harminchat év: Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1921–1944), s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Magvető, Bp., 1993, 523–558, 203–233. lev.; Vékesné Korzáti Erzsébettel folytatott levelezése: Huszonöt év: Szabó Lőrinc és Korzáti Erzsébet levelezése, s. a. r., jegyz. Kabdebó Lóránt, Lengyel Tóth Krisztina, Magvető, Bp., 2000, 337–358., 205–216. lev.) Ld. még Kabdebó Lóránt: „…úgy éreztem magamat, mint egy keresztrefeszített”, in Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc „pere”, Argumentum, Bp., 2006, 122–165. Katonai élményeit feldolgozó verseiről ld. Levél a „katonaversek”-ről c. írását. (Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 154–155.)

2 Dienes Kató (1900–1979), Dienes László húga, Szabó Lőrinc gimnáziumi osztálytársa, a Tücsökzene kötet Érlelő diákévek ciklusának hősnője, később Czellár Ferenc (1893–1980) felesége. Ld. a Vers és valóságnak a Föld, erdő, isten c. kötetre emlékezését és annak jegyzetét; a Kalibán c. kötet Pillanatok c. versének és a Fény, fény, fény c. kötet Őrizni fogsz c. versének kommentárját és annak jegyzetét.

3 Károlyi Mihály, gr. (1875–1955) miniszterelnök, köztársasági elnök.

4 Lovászy Márton (1864–1927) politikus, publicista, mint Károlyi híve az őszirózsás forradalom alatt a Magyar Nemzeti Tanács vezetője, a Károlyi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere.

5 Jászi Oszkár (1875–1957) politikus, szociológus, publicista, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztere, majd emigráns politikus, egy. tanár 1900-ban egyike volt a polgári radikalizmus ideológiai fórumaként működő Huszadik Század c. társadalomtudományi folyóirat megalapítóinak, majd a lap szerkesztőjeként és szerzőjeként alapvetően meghatározta a lap irányvonalát. A kommentár gépiratán a lap címe római számmal írva, mintha a leíró nem ismerné a folyóiratot.

6 Ld. az Egy kripta lakójához c. vers (Harc az ünnepért) kommentárját.

7 Az ötvenes évek kifejezése, a letartóztatások és kitelepítések korából.

8 Vigh Sándor, vitéz (1899–?) 1940. aug. és 1940 szept. 30. között a budapesti I. honvéd hadtest lőszerkezelő oszlopánál lőszertiszti beosztást töltött be. A H. M. Hadtörténeti Múzeum és Levéltárban őrzött nyilvántartás szerint 1942. ápr. 1-vel – 1942. jan. 1-i visszamenőleges hatállyal – tartalékos főhadnaggyá nevezték ki. Addig tartalékos hadnagyi rendfokozatot viselt. Kiegészítő pályaképe: 1917. márc. 10. és 1918. okt. 31. között a 4. honvéd tábori ágyús ezred állománya tagjaként mint ütegtiszt szolgált az I. világháborúban és többször kitüntették. 1918–1923 között kereskedő volt. 1923–1940 között lovas fuvarozóként dolgozott. 1940-től 1948-ig gépkocsis fuvarozással foglalkozott. 1944. márc. 1–okt. 15. között a H. M.-ben gépkocsi tisztként szolgált. Alakját megidézi Szabó Lőrinc Örkénytábori jegyzetei is. (Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 150.)

9 Budapest, Hungária körút 9.

10 Erre Illyés egy interjúban ki is tért: „Különben életem legnagyobb mulasztása, hogy nem láttam őt Budapest utcáin, hajnalban revolverrel végigvonulni, előtte három tiszt és százötven tüzér. Így ment el. Amikor visszajött, mögötte volt tizenöt vers…” (Írók egymásról: Illyés Gyula Szabó Lőrincről – Szabó Lőrinc Illyés Gyuláról = (Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 156.)

11 1940. nov. 8. és 18. között kilenc darab, kettő elmaradt; a nov. 16. Magyarország Esti lapja a következő számra a Gyerekek c. groteszket jelzi, helyette már csak a Búcsú című jelenik meg A Löszke búcsúzik címmel.

12 Szvatkó Pál (1901–1959) 1924 és 1938 között a Prágai Magyar Hirlap főmunkatársa, 1939-től a Teleki Pál miniszterelnök által „államosított” félhivatalos Magyarország főszerkesztője, 1944-ben a németek bevonulásuk után letartóztatták.

13 Szózat, 1940. nov. 18., t. gy. szignóval írott támadó cikk, címe: Mit érdemelt volna a magyar katona. Szabó Lőrinc verseiről. A cikkben a következők szerepelnek: „Egy világpolgár lélek szenvelgései, európaiak, nemzetköziek és – veszélyesek. […] Megdöbbenünk: valaki, aki a legszentebb és legcsodálatosabb testvéri együttélés: a katonaélet pillanatait élte át, hogy lehet ennyire európai és ízléstelen?”. A következő támadás: 1940. nov. 23., Magyar Katonaújság, Nemzetvédelmi jegyzetek című rovatában, címe: Katonaversek. A cikkben a következők szerepelnek: „Tudjuk, elismerjük: alapjában véve jót akart, amikor a maga sajátos módján kifejezést adott azoknak az – aránylag szűk körű – élményeknek, amelyekben katonai szolgálata idején része volt –, mégis bajtársi érzéssel, de nyomatékosan óvjuk a jövőre nézve, hogy jó szándéka és akarata ellenére valamiképp eszköze ne legyen annak a már ismert pacifista-defetista szellemnek, amely a harc ellen harcoló, petyhüdt dekadenciát terjesztve, álhumanizmust hirdet.” Hiába akart a költő katonasága utáni őszi gallyai tartózkodása idején (1940. okt. 20–30.) a „sprőd anyagból” költészetet csinálni, végül is magyarázkodásra kényszerült a Katonaújság nov. 30-i számában, amelyhez még záradékot is mellékelnek (a cikknek a hagyatékában maradt gépiratára írta: „A Katonaújságban megjelent cikk a szerkesztői húzások és beírások nélkül!”). Erről bővebben ld. a Recenziók, kritikák menüpontot. Erről a kalandjáról Illyés Gyula az Ünnep 1940. dec. 19. számában ilyen ironikusan szól: „Lőrinc nagyon szép fejlődési vonalat csinált végig: gondolati lírát, lelkiismeret-furdalást, bűnt, tisztaság utáni vágyat. Katonaverseiben minden külső költői fogást elvetett, ez adja meg újszerű szépségüket. Az első sorban még nem tudja, mit fog kihozni – élmény, minden cifraság nélkül.” (Írók egymásról, i. m.)

14 Az 1945-ös baloldali támadások retorikájával.