Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Az 1945-ös Naplóból

A tékozló fiú csalódása: A fiú, az érthető. De ki az apám?... Eddig, a magam számára, Babits volt. Most, a sorsdöntő fordulat után, hogy újra átfutottam ezt a verset, azt hiszem, hogy az apám: a Jelen. 1 

Jegyzet

1 Májusi bejegyzés. (Szabó Lőrinc: Vallomások: Naplók, beszélgetések, levelek, szerk., jegyz., utószó, életrajz Horányi Károly, Kabdebó Lóránt, Osiris, Bp. 2008, 310.) A Tücsökzene keletkezésének idejéből származó jegyzetlapjai között van egy Aktuális versek címet viselő, 1945 márciusára datált feljegyzés, mely a Régen és Most kötetnek egyes verseinek címét tartalmazza az Összes versei (1943) megfelelő oldalszámainak a megadásával, és ez is a jegyzéken szerepel. (Ld. Szabó Lőrinc: Vallomások, i. m., 538.)

 

Vers és valóság

Szintén azok közé a versek közé tartozik, amelyek A Sátán… és a Te meg a világ nagy szünetének első esztendeiben íródtak. Mint minden ilyen versemet, ezt is átdolgoztam, de nyilván nehezebb volt a végső megmunkálás, mint egyéb daraboké, úgyhogy ez is a Régen és Most kötetre maradt. A tékozló fiú én vagyok, a templom vagy kincstár, melyet az első sor említ, a tiszta eszményiség babitsi emlékvilága, melyből számkivetett az összezördülésünk; apám természetesen Babits Mihály. Eleinte álomnak tüntetem fel a szituációt, majd középtájon azt mondom, hogy: „azt hittem”, hogy álmodom, s a végén, hosszú késleltetés után, amely a szenvedéseim ábrázolására ad alkalmat és időt, kimondom, hogy „csalódásom” nem álom volt csupán, vagyis hogy Babits Mihályt már akkor bizonyos értelemben vaknak tekintettem a realitások, az igazi becsület (ez én volnék) és a saját hiúsága és a hízelgői megítélésében. Ezt a verset nagyon nagy fájdalom íratta, és nagyon nagy szeretet és tisztelet és a javulás reménytelenségének teljes belátása. Mert hiába békültünk ki később, az eltelt idő már megemésztett sok élő erőt bennünk. Hogy az aranyszobák és gyémántcsarnokok mik, azt, remélem, nem kell magyarázni: a babitsi költészet csodálatos világa. Magamat a bibliabeli tékozló fiúnak azért mondtam, mert sok évvel előbb olyan éretlenül lázadoztam ellene. A Tücsökzene versei közt az egyik asszír-babilóniai témájú darab a megkérgesedve-megférgesedve kifejezést szintén használja, ahogy az asszír-babilóniai költészetben is folyton szerepelnek a visszatérő (zeneies) motívumok. Nem tudom, Babits Mihály sejtette-e, hogy ez a vers róla szól. Ha éppen olvasta az 1928-as év megfelelő vasárnapi Napló-ját,2 én azt hiszem, akkor alighanem sejtette. Kérdés azonban, hogy az a tökéletlenebb variáns elérte-e szívében azt a hatást, amelyet 1943-ban a végleges kidolgozás talán elért volna. Sose beszéltünk róla. Már mondtam, hogy a verseim 20 és 30 között eléggé telítve vannak többé-kevésbé világos célzásokkal őreá, ahogy az övéi énreám. (Sőt, még Tóth Árpád utolsó kötetében is van öt-hat vers, amelyekben az ifjú titánkodás egy-egy meggombostűzése énnekem is szólhat. Épp a minap előkészítve Tóth Árpád új kiadását,3 lejegyeztem odahaza néhány ilyen „gyanús” költemény címét; legközelebb majd elhozom és akkor ideírjuk őket,4 ha megtalálom.) 1 

Jegyzetek

1 Ld. 216. Enkidu üzenete: „s férges álmai / jöttek...”; 217. Sivatagban: „mért futtok, férges hús, ti, szomorú / lelkek, mi rém űz, milyen iszonyú?”

2 A vers Apámnál címmel Pesti Napló, 1928. febr. 5-i számában jelent meg.

3 A diktálás időpontjának datálásához: Tóth Árpád összes versei és versfordításai, a kötetet Szabó Lőrinc rendezte sajtó alá: Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1957.

4 Biztos, hogy nem otthon diktált! Nem diktálta be.