Magyarázat
Nagy reményekkel készül a honfoglalásra: „Igen jól
érzem magamat ebben az új lakásban, egy kicsit túl csöndesen, egy kicsit nem
véglegesen, de mégis nagyon-nagyon jól. Most kezdek rendes életet élni, eddig
csavargó voltam. Amit ezzel a lakással tanultam, azt nem olvastam még semmiféle
szociológiai könyvben; azt nem tanultam meg a házasságommal. Úgy érzem,
elveszett évnek kell tekintenem minden eddigit (a pesti évekre gondolok), és
hogy minden energiámat már nagyon régen lakásszerzésre kellett volna fordítanom.
Ezentúl csak a lakásomból, a kisgyermekemtől fogok tanulni.”
6
Ha körbe járjuk a házat, még ma is „széles, szabad,
kertes a kilátás”. Ezt bizonyítja az interneten kikereshető műholdas
térképfelvétel is. Barátom, aki Szabó Lőrinc mai egyik legjobb ismerője, a
http://krk.szabolorinc.hu, az MTA és a Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelye
weblapjának készítője a napokban költözött egy közeli műemlékház manzárd
lakásába. Ablakán kitekintve együtt gondoltuk végig, milyen lehetett a költő
tekintete köré szerveződő város képe a magasból. A beköltözést megelevenítő
versek eredeti publikációi rögzítették is a költő gyönyörérzetét. Bennük alakult
a kései
Hálaadás című versének poétikai számvetése: „Ima a gyönyör, a
gyönyör ima.”
7
Csak közben szétvezetett poétikája, hogy majd a
Tücsökzenénél ismét egybeálljon össze az 1927-es kezdet.
Két verset
ismerünk, amelyek közvetlen a lakás birtokba vételének idejéből, 1927-ből
származnak. Mindkettő a Szabó Lőrinc-i költészet poétikájának végleges
kialakítását előlegezi. Csakhogy a költő utólagos kötet beosztásával, és két
poétikai szemléletű átírásával egymástól igen távoli helyekre származtatja a
közel egyidős keletkezésű verseket. Ezzel is szuggerálva utólag az
irodalomtörténetileg – a monografikus feldolgozásban – megosztva megrajzolt
poétikai formációkat. Elválasztva időbelileg a születés egyidejűségében már
jelenlévő
Te meg a világ típusú és a
Harc az ünnepért jellegű
verseket. Mindkét vers erre a lakásra vonatkoztatott, ez bizonyítja a
formálásukban jelenlevő kettősség csírájában egymáshoz kapcsolódó költői
alakulását. Tematikailag közös szervezőjük: a költő személyes viszonya az új,
első önálló lakáshoz. Hangneme: az öröm sugárzása. A versek poétikai pozíciója:
a személyiség metafizikai helyzetének keresése a létezés rendjében.
Az első, az utóbb
Új lakásban címen ismert
és azóta is sokszor idézett vers
Vízvezeték és villanykapcsoló
címmel először a Pesti Napló, 1927. október 2. számában jelent meg. Benne és
általa az evilági létezés materializálódását követve mutatja be az ebben a
világban helyzeteit kereső személyiség aktivizálódását a létezése megváltozó
körülményei között. A gyönyör imává lényegülésének folyamatát fedi fel abban a
létezésben, amelyet „az Úr” vezeti, irányítja, fogadja be, sőt rendszerezi.
Ezzel poétikailag kiszabadítja a mindennapi a megalázó nyüzsgéshez,
megszorítottsághoz kötözöttségből, és az egész versben fejlesztett
kivezetettséget, különállást egyszerre egy megélhető „kontaktus”-ba vezeti át.
Ezáltal a vers első, 1927-es változata a személyiség megtisztulásának,
megmenekültségének megteremti a metafizikai kiterjesztettségét.
De mihelyt a
Te meg a világ kötet nyomdába
küldött szövegében,
8
az 1932-es véglegesítésben kézírásával „az Úr”
helyére „a Föld” megnevezést illeszti, máris visszavezeti egyfajta materialista
misztikába a vers zárását. Hiába őrzi továbbra is az imádkozás gesztusának
költői képét, sőt mintegy fel is erősíti azt egy pszeudó vallásos szöveggel, „a
lelkek kontaktusát” kifejezést „a lelkek egyességét” szertartásosságának
átvételével – a misztika mégsem tudja, nem is akarja ezúttal egyensúlyozni a
metafizika elvetélését. A poétikai egyensúlyozás, a személyiség viszonyítottsága
megmarad ugyan, de a materializált misztika éppen az evilági, a „Föld” által
szerveződő létezés bonyodalmainak feloldhatatlanságát sugallja. Mely által
minden örömérzés egyúttal meneküléssé, a személyiséglátomás szociológiai
bekerítettséggé szerveződik át a versben.
A lakás sziget-volta éppen ezzel az élhetetlen
világgal szembeni tehetetlenségnek a dokumentálása, a menedék olyan
szembenállás-igényt teljesít be, amely majd a
Te meg a világ kötet
alapversében,
Az Egy álmai címűben
9
visszhangzó, a Werther
keserveiben feltűnő őrült menekülő alakja és Stirner személyiségképlete
beteljesítésének primitívebb előképeként jelenik meg.
Az új lakásban
ennek lesz a felvezetése.
„Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az
értelem szökik,
de
magára festi gondosan
a
látszat rácsait.
Bent
egy, ami kint ezer darab!
Hol
járt, ki látta a halat,
hogyha
a háló megmaradt
sértetlenűl?
- - - - - -
- - - - -
Tengerbe,
magunkba, vissza! Csak
Ott lehetünk
szabadok!”
Szabó Lőrinc-monográfiájában Kulcsár-Szabó Zoltán
ezt a poétikai helyzetet gondolja át: „A
Te meg a világ kevésbé az
individualitás önleírását, mint inkább ennek végső lehetetlenségét tárja fel, az
individuum költészete helyett az individuum válságának költészetét megvalósítva
[…] jelezvén ezzel, hogy e differencia mentén nem annyira a lírai én »alakja«,
hanem annak olvashatatlansága ismerhető csak fel”.
10
Ha követem kollégám
sejtését, akkor a személyiség megbomlását értelmező tudatállapot képi
átgondolásaként kell elfogadjam ezt a kettős tudatállapotot felmutató poétikai
képződményt. Olyan határhelyzetként, ahova a huszadik századi költők a
személyiség elemzésben a legveszélyesebb tudati állapot rögzítése során
jutottak.
11
Honnan
került a Szabó Lőrinc-versbe ez az inkább képzőművészeti vagy zenei alkotásmódra
jellemző oximoron-szellemű képződmény? Talán az utóbb általa lefordított
Goethe-regényből, a
Wertherből származó extrém szöveg intertextuális
feldolgozása?
12
A Max
Stirner
13
későbbi történeteit megelőző, Goethénél még extrémnek
feltűnő, és éppen ezért a narrációban csak epizodikus helyet foglaló
személyiségképlet a Szabó Lőrinc-i költészetben Stirner ihletésére
14
már központi helyet foglal el, a kötet emblematikus versének – és ezáltal
költészete akkori poétikájának – válik meghatározó narrációs eseményévé.
„– Szóval boldog volt? – kérdeztem.
– Ah, bár lennék megint az! –
mondotta. – Akkor olyan jól éreztem magamat, olyan könnyű, olyan jókedvű voltam,
mint hal a vízben. […]
– Milyen időt magasztal a fia, hogy
akkoriban oly boldog volt, olyan jól érezte magát?
– Szegény bolond! – Felelt szánakozó
mosollyal az asszony – biztosan arra az időre gondol, amikor nem volt eszénél,
mindig azt dicséri; azt az időt, amit a bolondokházában töltött, ahol semmit sem
tudott magáról –
Mint mennykőcsapás, úgy ért ez a
közlés, valami pénzdarabot nyomtam az öreg markába, és gyorsan otthagytam őket.
– Amikor
boldog voltál! – kiáltottam fel, a város felé sietve – amikor oly jól érezted
magadat, mint hal a vízben! – Uristen! azt rendelted az ember sorsául, hogy ne
legyen boldog, csak míg nem jön meg és csak ha már megint elment az esze! –
Nyomorult! és mégis, hogy irígylem a sötétségedet, elméd zavarát, amelyben
sorvadozol! Te reménykedve indulsz el, hogy virágot szedj a királynődnek – télen
– és búsulsz, hogy nem találsz, és nem fogod fel, hogy miért nem találhatsz.”
15
Miután kollegám elfogadva a goethei
szövegazonosítást, a Werther-fordítást leíró verset idézi fel (
Werthert
fordítva és mindig – megjelent:
Az Est, 1938. január 16.),
amelyben „bőven él a börtönbe zártság és a majdhogynem elképzelhetetlen
határátlépések képzeteivel”.
16
Ez a megfigyelés pedig a vers keletkezésének filológiai történetével
kapcsolódhat. Ugyanis a fordítás zárása pillanatában csak a hal és hálóra
visszaemlékező iker-képre utaló képzetét írja meg az MTA Könyvtára
Kézirattárában található vázlatfüzete gyorsírásos vázlatában
a költő,
17
melyet
akkor nem tud teljes verssé befejezni, csak jóval később („1938 jan. 9. végig
megcsináltam”), amikor ráfigyel az oximoron értelmezhetőségére: a bezártság és
elszabadultság kettős szemléletének értelmére. Az áldozatokkal való azonosulás a
fordítás megszűntével az alkotó felszabadulását hozhatná, de ugyanakkor az
alkotónak az alkotás által való rabságát egyenértékűsíti ezzel a szabadsággal:
„és mindig” – emeli be a címbe tanulságát. Egyszerre kétféle világban
egyenrangúan benne élni: a logika és pszichológia egymást opponáló, egymásból ki
mégsem bonyolódható metafizikájához eljutni.
A költői megszólalásmód változásának hátterében
megjelenik a fizika létszemléletének huszadik századi megváltozása. A vizsgáló
és a vizsgált viszonyában a rátekintés hatásaként a dolgok állandó alakulásban
léteznek. A pozitivizmus önbizalma – amikor Max Planck tanára eltanácsolja
fiatal tanítványát a fizikától, mondván, ott már minden törvényekbe szabott –
múltán eseménnyé válik a törvények megkérdőjelezhetősége. „Planck fia később
elmondotta, hogy még mint gyermeknek, egy grunewaldi séta alkalmával beszélt
neki apja új elgondolásairól. Kifejtette, hogy érzése szerint vagy olyan
jelentőségű felfedezést tett, amely talán Newton felfedezéseivel hasonlítható
össze, vagy alapvetően téved. Planck tehát már ebben az időben tisztában volt
azzal, hogy képlete a természetleírást alapjaiban megrendíti, hogy ezek az
alapok egy napon megmozdulnak és jelenlegi, a hagyomány által meghatározott
helyükről új és az idő szerint még teljesen ismeretlen egyensúlyi helyzetbe
kerülnek.”
18
Majd Niels Bohrt idézve Heisenberg rátalál a műalkotásra
és a tudományos ténykedésre egyként érvényesként megjelenő oximoronra: „az élet
színjátékában nézők és ugyanakkor szereplők is vagyunk”.
19
Maga Szabó
Lőrinc a
Werthert
fordítva és mindig
című verse sikeres befejezésekor, a Harc az ünnepért 1938-as kötete készítésekor
ismerte volna a fizikusok már
korábban is hangoztatott megállapításait? Hasonlókat összegez: „Ateista
verset még nem írtak; s ahogy a modern fizika sugárzássá differenciálja az egész
anyagi világot, úgy finomul szellemmé a földi matéria sok tüntetően materialista
költeményben. A szerelemben és minden misztikumban mindig istennek vagy isten
modifikációinak a mágnese borzongatja a költők idegeit. Még esetleges kételyük,
lázadásuk és panteista önistenítésük is csak új és rejtettebb kísérlet a csöndes
vagy rettentő titok, az igazság megközelítésére és megvilágítására; s ebben is
nem egyszer filozófusoknak és egyházatyáknak a rokonai.”
20
A
Harc
az ünnepért poézisa belefoglalhatja-e a lepusztultság ellenkezőjeként a hal
és a háló ikonszerűségével és mozgásalakulásával létszemléletébe az ünnephez
vezető rejtekutat is? És mindez visszavezethető-e az
Új lakásban első
publikációjáig?
Hogy ez a kérdés benne van a vers poétikai
lehetőségében, azt éppen a következő,
Napsütés az erkélyen vers fordított
szerkezeti építkezése bizonyítja. Az utóbb
Őszi erkélyen címen
véglegesített vers először ugyanis
Napsütés az erkélyen címmel a Pesti
Napló, 1927. november 6. számában jelent meg.
A vers materialisztikus rajzolata kiszorul a
környezetrajzba, míg maga a vers egészében megelőlegezi, és az új lakás
kiváltotta gyönyör-ima okán a
Harc az ünnepért metafizikáját gondoltatja
végig. Ezért is helyezi majd a költő ezt a verset az 1943-as
Összes versei
gyűjtemény
Régen és Most kötetébe. A vers azt a poétikát formázza, amely
1927-től kezdődően szintén jelenlévője a Szabó Lőrinc-i pályának. Csak végleges
kidolgozására az 1938-ban megjelentetett kötetben tesz először kísérletet, és
amelyet Halász Gábor Nyugat-beli kritikai írásában azonnal vissza is igazol.
„Íme az ellentétre fordult romantika; valamikor az elvágyódás jelentette a lélek
szabad röptét, a kötelékek lehullását, nem is olyan régen még a képzelet
eufóriás állapot volt, szinte testi gyönyörűség, ma beteges kényszer és röstellt
gyengeség, a lélek hibája. A kor légnyomása változott, és a régi szabad lélegzés
kapkodó, ziháló lihegésre fordult. De a »külső isten«, az újból felszabadító már
megszületőben van. Amikor elkapja a társulás eddig kikerült sodra, amikor a
közösség idegen valóságát kezdi érezni, új értelmet kap az én is. A végső
diadalérzet a megsemmisülés; a termékeny áldozat, amit meghoz a mag a növényért,
az egyes az egészért, a jelen a jövendőért, ami benne élt, ha rejtett igényként
is. »Elbúcsúztam magamtól. Hogy mi lesz – én is csak sejtem. Testem óriás –
keretté tágult. Legnagyobb alázat – te legnagyobb hit, segíts meg! Segíts – te
is, szerencse!« Az egyén magánál erősebb erők vonzásának enged, tévelygő
akaratát vaskényszer irányítja végre határozott cél felé. A repülőút mélyebb
értelme a rohanó gépbe zárt utas számára, a »boldog kiszolgáltatottság«; az én
gőgös-csüggedt önkénye helyett a valóság kemény-nyugtató parancsuralma.” Majd
hozzáteszi legmélyebb megfigyelését: „A régi kötetnél a vers, most az ember
állott a mérlegen: egyik sem kisebb rangú a másiknál.”
21
A materializmus
és az ateizmus-ellenesség oximoronjában hullámzóan alakuló kettősség mindegyik
poétikai variációban benne él a Szabó Lőrinc-i költészetben 1927 után.
Hogy Halász Gábor mit is ért »külső isten« alatt?
Az evilági hatalmat, vagy a teremtő-elrendező erőt? Gottfried Benn hitetlenségét
vagy T. S. Eliot hitét? Ez Szabó Lőrincben is hullámzóan alakul az évtizedek
során. Amikorra
Őszi erkélyen címmel végleges formát ölt, akkor már a
„harc az ünnepért” kereső üzenetébe zárja a vers utolsó versszakát. És ha a
harmadik versszakban megtartja ugyan nagy nyelvi ötletét („kék halál”), de
mindezt a jövendőbe alakulás helyett már perfektumként a jelenben elértként
fogadja tényként („lesz” helyett „lett”-ként), melyből az utolsó versszakban
kivezethet, a teljes versszakot az ünnep elégiai légkörébe emelve. A versszak
végleges beteljesültsége egyben előképe a
Tücsökzene Az elképzelt
halál című fejezetében a vágyott lepkévé vedlésen át beteljesedő
metamorfózisnak:
„...s egy nyomorúlt
földi lélek az
égbe hullt,
a megváltásba,
föl, ahogy
fölfelé hal meg
a mocsár,
mely a napon
addig sütkérezik,
míg elfogy s
észrevétlen a
kéklő mennyei
üdvösségbe száll.”
A két vers 1927-ben, első publikálásukkor, és
utóbbi átdolgozásaiban ekképpen két felé szállt, másképpen egészült ki
véglegessé.
A »külső isten« poétikai képének kiszűrése, mely
éppen az evilági »külsővé« válás ellenében az ember helyének az »evilágiság«
túllépésében való elringató ima és gyönyör összeszőtt kettősségét, sőt
eggyészőtt vágyakozását poétizáló sejtelmeit csillantja fel költészetében – ez
lesz az »új lakás« kiüresedésének, materializálódásának folyamatosan vágyott
ellenpontozata. Örök-belső küzdelme, amely éppen a poézis embert-elhelyező
létezési lehetőségét idézi mag legjobb pillanataiban. Az 1927-re következő,
végzetessé dramatizálódó 1928-as állapotfelméréseiben éppúgy, mint az öntudattal
is kimondott-felvállalt
Harc az ünnepért korszak ámulatszőtte
hangvarázsolásaiban.
Hogy miként és
hol is helyezhető el mai térképünkön ez a Gólya utcai lakás? A ház mai címzése:
Bókay u. 56. Az Apáthy utcai sarokház. Az Üllői út felé tekintő erkély mögötti
lakás. Még a múlt században a költő özvegyét autóval végigvittem valaha volt
lakásaikat megmutatni. Erről a lakásról csak keserű emlékek éltek benne, és
hozzátette, igen, ez volt az. Innen mennyiszer néztem, és vártam haza
Lőrincet...
Bele tekintve az éjszakába. Rossz emlékek? A költő
emlékezetében mégis a fővárosban való meggyökeresedésének pillanatát idézi.
1940-ben, az Arany János érem ünnepélyes átadásakor mondott beszédében az első
önálló lakás birtokbavételéről, mint életének egyik különösen fontos eseményéről
emlékezett meg: „A VIII. kerületi Gólya utcában új harmadik emeletet [második
emelet volt, csak a magas földszint miatt emlékezett a költő utóbb ekként!]
húztak egy régi házra, és én jó néhány esztendei albérleti hányódás után végre a
magam ura lettem a magam fészkében. Ekkor vertem igazán gyökeret Budapesten.
Órákig időztem feleslegesen a készülő új lakásban, (amelyről verset is írtam), s
néztem, hogyan gyalulják le a parkettet, hogyan festik ki kedvem szerint a
falakat, – még idegen volt a lakás, de ahogy a versemben írtam, máris az volt,
ami a bogárnak a páncél, s ostromolt katonának a fedezék. Volt már igazi otthon,
ahol lehajthattam a fejemet, s igazán szívem mélyéből sóhajtott fel a versem.”
Az önálló otthon jelentőségét életében így jellemezte az idézett ünnepi
beszédben: „Magyarország legérdekesebb, legizgatóbb természeti alakulatának,
képződményének tekintettem a városomat, s hogy egy kicsit mindeddig mégis idegen
maradtam, azt csak akkor vettem észre, amikor először költöztem benne főbérleti
lakásba.”
22
Majd még később, 15 év múlva így kommentálta ezt az
eseményt: „Ezzel váltam valóban budapesti lakossá!”
23
(Megj: Napút,
2014. 7. 10–18.; kötetben
„Új lakásban” címmel: uő:
„Nyílik a lélek”:
Kettős látás a 20. századi lírában: Szabó Lőrinc „rejtejútja”, Ráció, Bp.,
59–72.)
Jegyzetek
1
Szabó Lőrinc
nagybátyjának, Gáborjáni Szabó Mihálynak küldött leveléből = Szabó Lőrinc,
Napló, levelek, cikkek,
vál., s. a. r., jegyz. Kabdebó Lóránt,
Szépirodalmi, Bp., 1974. 179.
2
Kabdebó
Lóránt,
A
Nyugattal való párbeszéd egy pillanata: a Pandora,
ItK,
115(2011)/5. 505–549. interneten:
http://itk.iti.mta.hu/megjelent/2011-5/kabdebo.pdf
=
Uő,
Mesék a
költőről: Szabó Lőrinc-tanulmányok,
Budapest, Ráció, 2011. 38–77.
3
Szabó Lőrincné naplója (1921–1924)
=
Szabó Lőrinc környezetének naplói,
vál., s. a. r., utószó Tóth Mariann, Miskolci Egyetem BTK Szabó Lőrinc
Kutatóhely, az MTA Könyvtára, Miskolc, 2007 (Szabó Lőrinc Füzetek 8);
interneten: krk.szabolorinc.hu.
(Tartalom fülben: Szabó Lőrinc Füzetek)
23–40.
4
Huszonöt év:
Szabó Lőrinc és Vékesné Korzáti Erzsébet levelezése,
s. a. r., jegyz. Kabdebó Lóránt, Lengyel Tóth Krisztina, Bp., Magvető, 2000;
interneten: www.irodalmiakademia.hu. Szabó Lőrinc címszó alatt.
5
Szabó
Lőrinc Babits Mihálynak küldött leveléből = Szabó Lőrinc,
Napló, levelek,
cikkek,
i. m., 179. A levél az Országos Széchényi Könyvtár
Babits-hagyatékában található,
a
levél jelzete: Fond III/1169: 11. A rajzot a Kézirattár engedélyével közöljük.
6
Szabó Lőrinc már
idézett, Babits Mihálynak írott leveléből, i.m., 178.
7
Szabó Lőrinc, Hálaadás, Válasz, 1948/9.
(szept.)
655–657.
8
A
vers első újságpublikációja kivágott, és a költő által autográf átigazított, az
MTA Könyvtára Kézirattárában
Ms 4650/50. szám alatt őrzött
példányában.
9
Szabó
Lőrinc: Az Egy álmai, Pesti Napló, 1931. márc. 15. = Uő, Te meg a
világ, Pantheon, Bp., 1932, 55–57.
10
Kulcsár-Szabó Zoltán:
Tükörszínjátéka agyadnak:
Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében,
Ráció, Bp., 2010. 91–104.,
az idézet: 101.
11
Kabdebó Lóránt, A Szabó
Lőrinc-vers mondhatósága, =
Uő, Centrum és redivivus,
Parnasszus Könyvek, Bp., 2012, 52.
12
Goethe,
Johann Wolfgang von,
Werther – Kapitel 2, 1772, Am 30. November,
http://gutenberg.spiegel.de/buch/3636/2
13
Max
Stirner,
Der Einzige und sein Eigentum,
Leipzig, [o. J.], Philipp Reclam,
429 p.
14
Szabó Lőrinc emlékezése:
„megvettem,
olvastam, szerettem, sőt be is köttettem s könyvtáramban ma is őrzöm Stirnernek
Der Einzige und sein Eigentum című munkáját”. (Szabó Lőrinc, Vers és
valóság. Bizalmas adatok és megjegyzések, szöveggond. Lengyel Tóth
Krisztina, jegyz. Kiss
Katalin, Bp., Osiris, 2001 [Osiris Klasszikusok]; interneten:
www.irodalmiakademia.hu,
Szabó Lőrinc
címszó alatt, 339–340). Szabó
Lőrinc könyvtárában helyrajzi száma:
004010026.
Katalógus száma: [3951]
= Szabó Lőrinc Könyvtára: II. Külföldi szerzők művei, Forgács Anita
adatbázisát kiegészítette, jegyzetekkel ellátta, a katalógust szerkesztette és a
bevezetőt írta Buda Attila,
Miskolci Egyetem BTK Szabó Lőrinc
Kutatóhely, Miskolc, (Szabó Lőrinc Füzetek
6);
interneten: krk.szabolorinc.hu.
(Tartalom fülben: Szabó Lőrinc Füzetek).
15
Goethe,
Werther
szerelme és halála,
ford. Szabó Lőrinc,
Az Est-lapok kiadása,
Bp.,
204-206 (Filléres Klasszikus Regények).
16
Kulcsár-Szabó Zoltán: Válasz az
opponensi véleményekre, Bp., 13-1-09.
[Kézirat].
17
MTA Könyvtára Kézirattárában
Ms 4651/282.
18
Werner Heisenberg,
Physik und Philosophie,
1959, magyarul: Werner Heisenberg,
Fizika és filozófia,
=
Uő:
Válogatott tanulmányok,
Gondolat, Bp.,
1967, ford. Kis István, 75.
19
Werner Heisenberg,
Válogatott tanulmányok,
i. m., 102.
20
Szabó
Lőrinc, Isten és a világ című rádióelőadása, 1940. március 25.,
húsvéthétfőn, 17.35–18.10-ig, a rádió Bp. I. adóján. Közlésünk alapja: autográf
javítású gépirat, PIMK, letét, file: 14.2376–78., 14.2332–2343. = Uő,
Irodalmi tanulmányok,
előadások, kritikák, szövegg., jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris Kiadó,
Bp., 2013 (Osiris Klasszikusok), 566.
21
Halász Gábor, Harc az ünnepért: Szabó Lőrinc verseskönyve,
Nyugat, 1938/7. II. k. 61-63 = Uő, Tiltakozó nemzedék: Összegyűjtött írások,
Magvető, 1981, 806–807; 808.
22
Szabó Lőrinc, Húsz
év Budapesten = Uő, Emlékezések és publicisztikai írások, szerk.,
jegyz., utószó Kemény Aranka, Osiris, Bp. 2003, [Osiris Klasszikusok] 515.
23
Szabó Lőrinc, Vers és valóság,
i. m., 52.