Harc a fényért című rádióelőadás részlete 1
De persze később is sokat küszködtem meg a magam siratásával. Kedvező életkörülményeket kívántam – igazán nem túl nagy kívánság. És szinte az elképzelt magamat, sorsomat, a vágyott egyéniségemet láttam meg egyszer, egy déli, egy dalmáciai utazás során, egy virágzó, óriási, boldog leánder képében. Ott, mint tudják, lépten-nyomon ilyen hatalmas leánderfákat lát az ember. A verset már itthon írtam meg, 1937-ben, egy városmajori padon, vasárnap délelőtt. Címe: Egy raguzai leánderhez.
Vers és valóság
A második dalmáciai út élménye, 1 utóterméke. Hajón mentünk Raguzából Cattaróba. Ott a fjordszerű, nagyon hosszú tenger négyszer megtört vonalban benyúlik egészen a városig. Előzőleg már Hercegovinában is láttam gyönyörű déli fákat, majd rengeteg fát és virágot egy közbülső állomáson, melynek nem jut eszembe a neve. Néhány idegenszerű virágot le is préseltem, ez rendes szokásom volt mindenütt. Ezen a helyen igen nagy és híres növénykert díszlett. Egy órára megállt a hajó. Futva bejártuk Lócival a növénykertet. De már Raguzában is sok hatalmas, egész bükkfaszerű leandereket láttam, és elszédített gyönyörűséges, fojtó, édes illatuk. Leandereket addig én csak a magyar vidéken és Pesten ismertem a kávéházak előtt. („János, rakja ki a kertet”, mondta tavaszonként a tulaj.) S úgy éreztem, hogy „a magam helyén” én is ki tudnék fejlődni valamivé, aminek csak nyomorult mása vagyok.