Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Napló (1945 április – szeptember) 1

A lapok megírták, hogy eljutottam „változatos” pályafutásom alatt a panteizmustól a „Vezérhez” című ódáig... Hát ez az. Ami kifogásolhatót én valaha mondtam, s amit persze csak félreértettek, legnagyobbrészt, vagy összefüggésétől elkülönítve hallottak, az mind futótűzként szaladt s gyújtogatott. De amit én megmagyaráztam, és ami mellettem szólt, azt nem terjesztették, az elült, azt elfelejtették. Másképp nem ismétlődhetett volna meg most is a fenti állítás és minősítés. Elmondom megint a dolgot. – – – – „Vezérhez” című versem nincs. Van egy Vezér c. versem. Az nem óda, tehát nem köszöntő, üdvözlő vers. Hanem drámai monológ. Egy elképzelt szituációnak a lelki rajza. A vezér benne nem Szálasi és nem Hitler. Hanem én vagyok. Vagy Julius Caesar. Vagy Nagy Sándor. Vagy Napóleon. Vagy a világ összes nagy népvezérei, beleszámítva Lenint is, ha tetszik. Olyan allúziókat kevertem össze a külső utalásokban, hogy félreérthetetlenül ne illjék a tartalom egyetlenegyre sem. A vers maga az én ifjúkori marxista-messzianista-népboldogító vágyaimnak egy kései visszfénye. Arról szól, hogy egy elképzelt, ideális diktátor mit érez abban a pillanatban, amikor elindítja a forradalmát, amikor elveti a kockát, amikor kimondja, hogy átlépi a Rubicont. Hogy mit érezhet. Hogy milyen lelki mechanizmus működhet benne, amikor ellenségként szembeszáll egy ellenséges világgal, s tudja, hogy a döntés pillanata őt magát s vele milliókat rettenetes helyzetekbe, pusztulásba döntheti. Új világot akar, teljes megújulást, legradikálisabb átalakulást, minden előkészület megtörtént: cselekedni kell. Mi a cselekedetre a felhatalmazása? Ez a vers tartalma, problémája; a vezér mögötti forradalom eszmei tartalmára semmi utalás sincs – nyilván egy óriási tömegmozgalomról van szó, egy óriási hitről és kockázatról, a vers azonban csak a lelki gépezet működését kívánja jelezni: ennek, adott esetben így kell lezajlania minden forradalomvezető lelkében. A verset megkérdezésem és engedelmem nélkül leközölte csakugyan az egyik jobboldali szélsőséges lap, 2 amelyhez semmi közöm nem volt. Ahogy száz és száz versemet szintén leközölték, tudtom és megkérdezésem nélkül, könyvekből vagy újságokból kivágva, más magyar lapok is, éveken, évtizedeken át, brassóiak, kassaiak, prágaiak, New York-iak. A leközlés, ez, úgy 1939 körül történhetett, vagy talán előbb valamivel? később? Nem fontos. Irtózatos kellemetlenségeim támadtak miatta. Salusinszky főszerkesztő persze rögtön elővett, hogyne. 3 Elképedve hallotta, hogy a verset csak átvették. Honnan? Mondtam: még 1928-ban jelent meg először. Hol? Válasz: az Ön lapjában, a – Pesti Napló-ban, ekkor meg ekkor! 4 S hogy annak a versnek ugyan semmi köze az égvilágon se Hitlerhez, se Szálasihoz, se senki földi realitáshoz; még ráfogás is csak régebbi diktátorokról beszélhetne. A hiba az volt, hogy elhagyták a vers alól a dátumot! Úgy a könyvemben, mint az Összes versekben én odatettem, hogy: 1928! Mit lehet tenni? Széles körű cáfoló nyilatkozatot kívántak, fogadkozásokat, amelyek a függetlenségembe avatkoztak volna, az a helyreigazító nyilatkozat viszont, melyet én terjesztettem elő, csak a pozitív tényekre kívánt utalni. Felajánlottam, hogy békében váljunk el, mondjanak fel ők, én ezt nem tehetem, hiszen tizenhét vagy hány évem jogairól mondanék le vele stb. Végül Salusinszky legyintett, hogy hagyjuk az egészet, ne legyen helyreigazítás, majd szóban elterjed a valóság híre... Megjegyzem itt, hogy – mint később megtudtam – az ügyben, a nyilatkozat ügyében Gombaszögi Frida, a laptulajdonos, Miklós Andor özvegye mellettem foglalt állást; 5 s nemcsak ebben az ügyben, hanem rengeteg másban is, nem effélékben, mert mindig őszintén megmondtam neki a véleményemet, s megmutattam magamat. Ezek az ügyek mind kapcsolatban álltak Az Est-lapok belső, sokéves harcaival. Gomba, úgy tudom, most is mellettem van... Ez a „Vezérhez” c. „óda” igazi története, kimondhatatlan sok baj született a rá épített rágalmakból: hiszen szájról szájra repült a tévedés, s ettől kezdve ebben az alapbeállításban látott vagy akart látni engem sok-sok félrevezetett ember, s önkéntelenül ilyen átszínezést adott minden megnyilatkozásnak, amit mástól hallott rólam. S a „jobboldalon”? Ott láthatták, hogy nem illik rájuk a vers, és hogy nincs folytatása, és hogy soha – a történtek után – én azt a verset nem szavaltam, s mások se... Hogyan lehetett tehát ezt a rémséges tévedést most, még most is megismételni?! Akik róla írtak, szemmel láthatóan nem tudták, miről írnak, s csak a harasztzörgést zörgették tovább! 6

Jóslatok a verseimben. – Nagyon sok van! Néhol egészen megdöbbentő. A Vezér maga is szinte „megálmodta” a jövőt, ezt lehetne mondani, ha nem a múltat álmodta volna meg éppen olyan joggal. És egy sereg vers a mai helyzetemről, a támadásokról, rágalmakról. „Úgy látszik, minden játszik, játszik – s aki angyal, ördögnek látszik.” 7 Tegnap azonban a Város címűre lapozott a kezem: mondják el azt a verset azzal a címmel, hogy „Vers 1920-ból: Budapest”!

romokat látok, sujtó tüzeket,
tornyaitokon az itéletet! 8

Szabó Lőrinc védőbeszédéből

(Elhangzott 1945. május 9-én a Magyar Írószövetség igazolóbizottsága, majd 1945. szeptember 12-én az Újságírók Országos Szövetsége igazolóbizottsága előtt; utóbbi helyen kivonatosan.) 1

A Vezért, amelynek nem a „Vezérhez” a címe és nem élő személy a hőse. Az a költemény nem is óda, mellesleg, ahogy még mostanában is meg-megismétlik, akik nem olvasták, vagyis nem üdvözlő, ünnepi vers. 2 Hanem drámai monológ, melynek hőse, a diktátor, én vagyok, vagy Julius Caesar, vagy Napóleon! Az egykori világmegváltó vágyak kései visszfénye, ifjú nosztalgiák utórezgése ez a költemény, s egy elképzelt forradalmár-népvezért beszéltetek, mondjuk, a Rubicon átlépése, a kocka elvetése, szóval a döntő akció pillanata előtt. A forradalom irányáról, tartalmáról szó sem esik benne, a vers csupán a lelki mechanizmus mozgásának rajza: miféle belső felhatalmazás alapján merészel bárki egy ellenséges világgal ellenségesen szembefordulva magával együtt milliókat esetleg végromlásba dönteni egy új, egy új életforma kedvéért? Vigyáztam a megírásakor, hogy az elképzelt figura attribútumai senkire ráhúzhatók ne legyenek, kevertem a dolgokat, még monitor is szerepel köztük, más jelzők és célzások viszont ellentmondanak annak, hogy pl. Horthy Miklósra lehessen gondolni; Lenin – puritánabb volt; leginkább még Napóleon állhatna az eszményi kép mögött... Nem, az sem... Nos, ez a régi, nagyon régi vers mérhetetlen sok kellemetlenséget okozott nekem. 1939 körül tudtom és engedélyem nélkül leközölte egy szélsőjobb lap. Én Az Est munkatársa voltam. Persze rögtön elővettek: Szálasi üdvözlése? Megmagyaráztam: ahogy évtizedeken át könyvből és újságból prágai, brassói és New York-i lapok százszor és százszor, most ez a lap vette át egy régi versemet. „Hát ez már megjelent?” Igen. „Hol?” A könyvemben, s legelőször, tizenegy évvel ezelőtt (és mostantól, hogy ezeket mondom, visszafelé számítva: tizenhét esztendővel ezelőtt) éspedig az Ön lapjában – közöltem a meglepő valóságot Salusinszky főszerkesztővel –, az Ön lapjában, a Pesti Naplóban! – Pontos dátum. – Ő behozatta a vaspéldányt. Ott volt. Ott van. – Roppant bosszantott az eset, az 1928-as dátum mellőzése. Magyarázó közleményre gondoltunk, de a szövegében nem tudtunk megegyezni, és végül Salusinszky szóbeli propagandára bízta a valóság feltárását és elterjesztését. Miklós Andorné, aki jól ismert, mellettem foglalt állást ebben az ügyben is, másban is; úgy tudom, ma is szót emel értem, ahol csak teheti... Ez a drámai monológ volt talán legfőbb oka az én veszett híremnek: a cáfolat nem jutott el mindenkihez, vagy elfelejtették, s én különben is igen kedvelt rágalmazási tárgy voltam: aki engem gyalázott, biztosra vehette, hogy én ugyan nem állok bosszút rajta... Tulajdonképpen szánalmas kis ügy ez, sehogy sem fogható Összes Művekhez vagy nagy, elvi állásfoglalásokhoz; de ki kellett térnem rá, hiszen igen jellemző, hogy tökéletes igaztalanságában mennyit volt képes ártani.
 

Vers és valóság: A rabszolga c. verssel kapcsolatban elmondottak

Rendkívül nagy feltűnést keltett a megjelenésekor. Meseformában és álomdíszletek között a mezőgazdasági és ipari civilizáció összeütközését mondja el, és azt az aggályt, hogy ez ipari erő végül kegyetlenül el fog bánni paraszti szövetségesével. Itt is szerepel a Vezér, az óriási Vezér, és egyáltalán nem Hitlerre mutat. Mulatságos a Moszkva–New York tengely említése. Tizenegy évvel később saját személyemre vonatkozólag a jóslat bekövetkezett. Az „Akié a gép, azé az ember!” – láthatóan modern áttétele a „cuius regio, eius religio”-nak. A verset Móricz Zs. olyan fontosnak tartotta, hogy ezt vette be a Magvető című antológiájába.  
 

Vers és valóság: A Vezér c. verssel kapcsolatban elmondottak

Köztudomású, hogy 1928-ban jelent meg a Pesti Naplóban. 1 Rögtön ezután közölte újra Zolnai Béla egyetemi tanár Széphalom című szegedi folyóirata. 2 Én azonban elégedetlenné váltam hamarosan az elvi tartalmával, érzelmi feszültségével. Át akartam dolgozni. Mikes Lajos dr., aki akkor még élt, szintén leideológusozott miatta. Azonban a Te meg a világ és a Különbéke anyagába olyan sok új versem kerülhetett bele, hogy ez az átdolgozás folyton halogatódott. Ebbe a kötetbe azonban már csaknem tíz „régi” vers belekerült, köztük ez is. Nem Hitlerről és nem Mussoliniről szól; Hitlernek akkor még a neve is majdnem hogy üres héj volt számomra. A „diktátor”-ra gondoltam, elvont, plátói eszméjükre, Nagy Sándortól és Caesartól kezdve Kemál pasáig és Szt.-ig s gondoskodni kívántam róla, 3 hogy egyikükre se vonatkoztathassák. Versformában, stílusban, gondolatépítésben ez a változat teljesen megfelel az első fogalmazásnak. Hitlerre a bosszúálló Jehova miatt gondolhattak: a német diktátort is bosszúállónak és terroristának tudta a világ. A továbbiakban olyan ismérveket soroltam föl, hogy a létezett diktátorok közül egyikre se álljon a vers egésze, vagyis hogy valamilyen utalás mindenkinek ellentmondjon. „A nők” – ez Napóleonra célzott s egyúttal ellentmondott a Hitlerre vonatkoztatásnak. „Hetven város”: egyenes hasalás, az is, hogy „jel dördül a monitoron”. Mindenesetre valami radikális népi megújhodás képzete húzódott meg az egész mögött. Legigazabban és legrövidebben azt mondhatnám, hogy a vezér az én elképzelt egyik énem.
 

Vers és valóság: A Magam ügyében c. verssel kapcsolatban elmondottak

Ezekben az években a magyar ifjúság, az egyetemi diákság rohamosan radikálizálódott és modernizálódott. 1 E. J. 2 bejött hozzám Az Esthez, és meghívott a diákegyesületnek egy közös irodalmi estjére, melynek rendezését valahogy őrá bízta az új kulturális vezetőség. A Gólyavárban tartották. 3 Ebben az időben jelenhetett meg újra nyomtatásban az én 1928-ban már kétszer (Pesti Napló és Széphalom) 4 megjelent Vezér című versem végleges változata. Nehéz volt a verset megsúlyosítani, azért maradt ki a közbülső kötetekből. A Gólyavárban én is felolvastam, örülvén, hogy az eddig Ady-ellenes, konzervatív diákvezetőség megbukott. Ekkor a diákság hétfő reggeli lapja tüntető nagy cikket közölt az új diákszellemről és az estről. 5 Ezt a cikket persze éretlenségek is megtűzdelték, ahogyan ugyanez idő tájt – vagy talán ugyanekkor – felfedezték frissen megjelent verseskönyvemben, a Harc az ünnepértben a régi Vezér verset, és megkérdezésem nélkül és a könyvben feltüntetett évszám (1928) elhagyásával leadták. 6 Ezt persze a szerkesztőség és általában a baloldaliak s akik később üldözötteknek érezték magukat, új versnek fogták fel, Hitler vagy Mussolini dicsőítésének. Salusinszky szerkesztő Az Estnél sok uszító telefon után tiltakozó nyilatkozattételre szólított fel a diákság ellen. Én telefonon leszidtam az illető hétfői lap szerkesztőjét a kellemetlenségért, amit nekem okozott – (hát még azóta mennyit okozott!) –, és olyasfélét kértem Az Est aznapi első híreként nevemmel közölni, hogy „miként kassai, pozsonyi, prágai, brassói, New York-i és egyéb magyar nyelvű lapok tudtom és megkérdezésem nélkül átvették valahol megjelent költeményemet – ugyanúgy tett ma is ez meg ez a lap”. Szóval ennél elítélőbb megjegyzést nem voltam hajlandó hozzáfűzni az esethez. Végül a nyilatkozatot Az Estből egészen el is hagyták. Nagy kár volt, mert a nyers tényállás közlése is sok ellenségem dühét csöndesítette volna. – Ezek az események nagyon megkínoztak, én tiszta lelkiismeretemet és függetlenségemet őriztem minden irányban, és ezt egy szerintem igen humánus versben kifejtettem. A verset Salusinszky kiszedette, de nem adta le, csak néhány napi gondolkodás után. 7