Vers és valóság
Egy magas rangú katonatiszt temetése után írtam, 1 erre utal a sortűz. Egyéb semmi. Az illető 1922-ben Jászai Mari kérésére (aki akkor már ismerte a Shakespeare-szonett-fordításaimat és becsülte) 2 ismeretlenül felszabadított egy katonai behívó depressziója alól. (G. Gyulának hívták.) Később miniszterelnök lett abban az időben, amikor a szovjet–magyar viszony átmenetileg enyhülni, sőt rendeződni látszott. Ez már a Magyarországnál Zilahy Lajos főszerkesztőnek idejére esett, amikor a haladónak számító írók egy ízben Zilahy rózsadombi villájában találkoztak is vele. 3 Én is ott voltam, továbbá Bajcsy-Zsilinszky Endre, Eckhardt Tibor és mások. 4 A G.-féle „kísérlet” később ellaposodott, állítólag Bethlenék aknamunkája folytán, 5 s az ő erősödő betegsége miatt. Alulról jött ember volt, egy tanítónak a fia, az arisztokrácia is gyűlölte. – Mondanivalóm azonban a temetés alkalmából nem volt egyéb, mint amit a vers elmond, a csontok lassú szétporlásának elképzelése évszázadok alatt.