Vers és valóság
Még mindig Dalmácia. III. osztályú gyorsvonaton utaztunk, 1 volt hely bőven, csak a pad volt nagyon kemény. Az idegenszerű éjszakai tájak kedves és rémítő képeibe mint állandó belső borzalom folyton beledidergett a háborús félelem és az aggodalom a gyerekért. A teljes kiszolgáltatottságot akartam érzékeltetni a vonat vészes útjának rajzaiban. És az ellentét ott feküdt mellettem a másik padon: a kisgyerek, aki semmi aggodalomról nem tudott, és ennélfogva boldog öntudatlanságban aludt. A verset rendkívül szeretem és képeit nagyon drámaiaknak gondolom.