Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Vers és valóság

Az imént elmondott dolgok erre is érvényesek. „Dsuang-Dszi mester erdeje” = az említett zavaros könyv. 1 De benne volt az egylábú virág! Az fogott meg. 2 A többit már a saját tapasztalatom és keserűségem diktálta. Az utolsó strófában nem Dsuang-Dszi beszél, hanem én: az élet kegyetlenségeinek kibírására biztattam magamat. 3

Jegyzetek

1 E vers forrása: Csuang-cď XVII. [Az őszi áradás] 7. Tőkei Ferenc fordításában:
„Az egylábú k’ui irigyli az ezerlábút, az ezerlábú irigyli a kígyót, a kígyó irigyli a szelet, a szél irigyli a szemet, a szem irigyli a szívet.
Az egylábú így szólt egyszer az ezerlábúhoz:
– Nekem ezzel az egy lábammal is sokat kell csúszkálnom, amíg előbbre jutok, nem vagyok olyan (mint te). Hogyan lehetséges, hogy te mégis mozgatni tudod mind a tízezer lábadat?
Az ezerlábú így felelt:
– Nem úgy van az. Láttál-e már köpködő embert? A nyálcseppek lehetnek olyan nagyok mint a gyöngyszemek, vagy lehetnek kicsinyek, mint a finom ködcseppek; összekeveredve hullanak alá, és senki sem győzné egyenként megszámolni őket. No, hát én is egyszerűen megindítom égi hajtóművemet (ki), és nem tudom, hogyan működik (egy-egy lábam).
Az ezerlábú azonban így szól a kígyóhoz:
– Hogy van az, hogy én a rengeteg lábammal sem tudok oly gyorsan haladni előre, mint te, holott neked nincs is lábad?
A kígyó így felelt:
– Ha természettől kapott szerkezetem (t’ien-ki) mozgásban van, akkor ezen semmi sem tud változtatni. Mire használnám én a lábakat?
A kígyó azonban így szól a szélhez:
– Én a hátgerincemet és bordáimat mozgatva haladok előre, ennélfogva látható (eszközeim) vannak (a menéshez). Te azonban zúgva emelkedsz fel az Északi Tengerből és zúgva betörsz a Déli Tengerbe, és nem látni, hogyan csinálod. Mi módon teszed?
A szél így felelt:
– Igen, én zúgva felemelkedem az Északi Tengerből és behatolok a Déli Tengerbe. S mégis, aki rám tud mutatni, legyőz engem, aki rám tud állni, legyőz engem, pedig én arra is képes vagyok, hogy hatalmas fákat törjek le és nagy házakat döntsek romba. Ezért: akit a sok-sok kicsi nem tud legyőzni, hatalmas győzelmet arat. Ilyen nagy győzelmet aratni azonban csupán a szent ember (seng-zseng) képes.” (Csuang-cď. = Kínai filozófia: Ókor, második kötet, vál., szerk., ford. Tőkei Ferenc, Akadémiai Bp., 1986, 106–107.)

2 Csibra Zsuzsanna Szabó Lőrinc és a kínai irodalom kapcsolatát tárgyaló tanulmányában megjegyzi, hogy az „egylábú virág”, melynek alakja oly inspiráló hatással volt a költőre, nem a kínai műből származik, hanem egy fordítási vagy értelmezési hiba következtében kerülhetett a költeménybe. A fejezet megfelelő helyén a k’ui szó szerepel, amely egy közelebbről meghatározhatatlan, egylábú szörnyeteget jelent. (Csibra Zsuzsanna: Szabó Lőrinc és a kínai költészet = Uő: Kínai versek magyarul: A kínai költészet interpretációja a magyar irodalomban, Argumentum, Bp., 2006, 137–138.) Maga Tőkei sem kísérli meg a magyarítását, hanem az eredeti kínai kifejezést használja fordításában.

3 A vers második fele, több helyen eltér a forrásától. A példázatban, az első mondatban felsorolt szereplők közül az utolsó kettőnek, a szemnek és a szívnek nincs magyarázata; ezt majd maga a költő teszi meg a versben, kiegészítve a gondolat megjelenítésével a létezőkben eredendően meglévő elégedetlenségnek a kifejezését. A költemény zárlatában Dsuang Dszit jutattja szóhoz, aki megszakítja a negatív vetélkedést. Szabó Lőrinc sajátos módon értelmezi a tanmese üzenetét, a szent ember győzelmét, ami egy életmódbeli, felfogásbeli kettősség megvalósítására buzdít: úgy élni belenyugvással az életet, hogy az ne érintse az örökkévalóra, a változatlanra irányuló személytelen kontemplációt.