Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Vers és valóság

Babitsról szól és a kapcsolatunkról. Már elmondtam, hogy többszöri szakítás, majd egy évekig tartó és csaknem teljes elszakadás alatt és után is – azt hiszem – mennyire néztünk egymás felé. Verseinkben kölcsönösen igen sok (rejtett) célzás lehet, sőt van egymásra. Azt is mondtam, hogy én Babitsot a hiúsága miatt sokszor elmarasztaltam bizonyos gyöngeségben. Ekkor már megbékült fájdalom lehetett az alapérzésünk egymás iránt, helyemet gyakorlatilag mások foglalták el; bár ezek a későbbi tanítvány-barátok is úgy jártak vele, ahogy én. Verseskönyveit a rossz periódusban is barátilag megküldte, én is neki. Hiúságának hízelegni ebben az időben már nagyon divatba jött, hogy mint Baumgarten-kurátornak decemberben, januárban mindjobban dagadt újságokban, folyóiratokban, sőt magában a Nyugatban is az írói és a költői magasztalása olyan kollégák részéről, akik februárra lökni akartak még egyet a Baumgarten-díj döntésének mérlegén. Tanulmányok és versek, kritikai cikkek özönlöttek feléje. Ekkor hozta meg a posta akkor megjelent új kötetét, már nem tudom, mi volt a címe. 1 1932 vége lehetett. A többit elmondja a vers, utólag úgy látom, bravúros ügyességgel kötélen táncolva az inasság és aközött, ami megmondható volt. A megmondható két irányban volt fontos: egyik a költői-emberi viszonyunk, a másik az Ilonka-ügy. 2 A verset hetekig hevertettem, és nem hagytam a Naplóban kiadni, 3 hogy a hízelgők közé ne keveredjen; ugyanezt a rejtőzést szolgálta az alcím fátyolossága. Egy ember azonban volt, akinek tudnia kellett, hogy ez őróla és énrólam szól. Az illető még azon a vasárnapon este kerestetett telefonon egy barátja útján a lakásomon, majd, mivel vendégségben voltunk, Komjáthyéknál a Hunyadi János úton. 4 Az illető Babits volt, a közvetítő Gellért Oszkár. „Mihály szeretné előbb tudni, hogy csakugyan helyes-e az érzése és általam kérdezteti a dolgot.” Igenlő válaszomra aztán még ott Komjáthyéknál ő maga is felhívott. Megbeszéltük az új találkozót: látogatóba jöttek hozzánk, azt hiszem, már a Volkmann utcába. 5 Azt gondolom, borotvaélen táncoltam a közlésekben az igazság és a kimondható tények között, a fájdalom és a kettőnk külön-külön büszkeségi sérelmei között, és nem vágtam meg magamat, és nála sem hasítottam elevenbe. Nem csoda tehát, ha életem egyik legjelentősebb versének tekintem a költeményt.

Jegyzetek

1 Babits Mihály: Versenyt az esztendőkkel!: Uj költemények (1928–1933) Nyugat, Bp. 1933. Révai ny. 128. p. [Nyugat könyvek].

2 Ld. Bizalmas adatok és megjegyzések IV. B. I. és V. B. M. c. fejezetét, in Szabó Lőrinc: Vers és valóság: Bizalmas adatok és megjegyzések, s. a. r. Lengyel Tóth Krisztina, jegyz. Kiss Katalin, Lengyel Tóth Krisztina, utószó Kabdebó Lóránt, Osiris, Bp. 2001, 296–325.

3 Mármint a Pesti Naplóban. Végül is az 1935. febr. 17-i számban jelent meg Egy verseskönyv olvasása után, 1933. alcímmel.

4 Komjáthy Aladáréknál. Babits Mihályné Tanner Ilonkáról szóló visszaemlékezésében így idézte fel ezt az esetet: „M.-lyal most már jó lélekkel voltunk egymás iránt, csak külsőleg maradtunk a régiben (régi rosszban). Ekkortájt már régen divat volt B.-nak versben, cikkben, kritikában vadul hódolni az év vége felé, a Baumgarten-díjakat megelőző hónapokban különösen. M.-nak valamelyik új könyve jelenhetett meg, talán az Istenek halnak… című, nekem is megküldte. Elragadtatásomat másnap versben megírtam. Az év vége lehetett. Nekem már nagyon régóta minden vasárnap jött versem a vasárnapi Pesti Naplóban. Versemet azonban nem adtam ki, csak a Baumgarten-díj döntése után és olyan címmel, hogy az mintegy hallgatott: Nyári hajnal (Egy verseskönyv olvasása után). Ez a vers újra megtörte az ellenállást, azazhogy először törte meg – és csak félig – I.-ban. A megjelenés vasárnapján Komjáthy Aladáréknál vacsoráztunk, a Hunyadi János úton laktak. Megszólalt a telefon. Gellért Oszkár jelentkezett, akit a lakásomról, már a Németvölgyi útról – ha ugyan már nem a Volkmann utcából – utasítottak Aladárékhoz. Gratulált, és jelezte, hogy M. nevében kérdezősködik, nem róla szól-e az aznapi vers. Mikor megerősítettem a sejtelmüket, akkor ugyanott M. is felhívott. Megköszönte az üdvözletet, és találkozót kért négyesben. Ettől kezdve időnkint csakugyan össze is jöttünk. (Havonta, negyedévente, félévente, míg a teljes barátság idején naponta, kétnaponta.) I. gyűlölete hűlt, de még nem múlt el” (Szabó: Vers és valóság, i. m., 307.)

5 Babitsról szóló visszaemlékezésében így emlékezett vissza a vers hatására: „Ő is mindvégig […] vonzódott hozzám, azt hiszem, erről már beszéltem. És a Különbékében levő Egy verseskönyv olvasása című vers újra tűrhető, sőt jó viszonyt teremtett a múltunkra vonatkozólag, és megadta a lehetőségét az új érintkezésnek, bár ez tulajdonképpen gyér maradt.” (Szabó: Vers és valóság, i. m., 324.)