Vers és valóság
Pasaréti vers. Az imént már mondtam, hogy én a kád vizében, „saját levemben” szoktam volt borotválkozni. Mariska, akit a vers említ, egy régi, hűséges háztartási alkalmazottunk volt, Horváth Ferencné Horváth Mária, Sopron vidéki asszony, az egész családot az egész családunk nagyon szerette és szereti ma is. A férj Amerikát megjárt magyar, mesterségére nézve asztalos, 1 most a volt Károlyi-palotában van lakásuk, a férfi a Szépművészeti Múzeumban dolgozik. Legidősebb lányát Klárikának hívják (alighanem tiszta jeles érettségiző lesz az idén), és Klára lányom a keresztanyja. Ostrom után egyszer-másszor amerikai csomagjaikból szeretettel segítettek bennünket. A vers egyéb mondókája világos, úgy látszik, akkor néha még késsel is borotválkoztam, nem csak zsilettel. A többi: a saját időfélelmem, halálfélelmem. És a kisgyermeki psziché tipikus esete, a részvét és a kíváncsiság kegyetlensége.
Jegyzetek
1 Horváth Mária (1910–1991) Lóci hét hónapos korától 1937-ig dolgozott Szabó Lőrincéknél; a férje (1904–1971) készítette a Szabó Lőrinc maszkját tartalmazó szekrényt az emlékszobában.