Dokumentumok

Az 1936-os Athenaeum-kiadás nyomdai kézirata, 5. fol.
Magántulajdon.
Lapra ragasztva a Pesti Napló-közlés kivágata autográf javításokkal; jobb felső sarokban lapszámozás: 5; cím alatt a szerzőségi közlés áthúzva; kivágat szélén a Pesti Napló-közlés kézírásos datálása áthúzva; bal lapszéli megjegyzés, a 7. versszakra vonatkozólag ismeretlen kézírással: „innen”; az utolsó két sor lemaradt a lapnak köttetés miatti körülvágásából. Javítások: 31–32. sor: „de mást nem értettem szavából, / csak egy kérdést, azt, hogy: – Vagyok?” áthúzva, helyette „– Vagyok? – kérdezte gyanakodva, / – mondd, Isten, csakugyan vagyok?”; 37. sorban: „Soha! Jaj soha! – mondta” áthúzva, helyette „– Mi volt ez? – sóhajtotta”. A javított szöveg megegyezik az 1936-os Athenaeum-kiadásban és az Összes versei 1943-as kiadásában közölttel.