Vers és valóság
Rendkívül szeretem, rendkívül áruló vers a viselkedésemre. Figyelmemet már 10-20 évvel korábban felhívta Zoltán bátyám a szamártövisre, mondván, hogy ő azt választotta kedvenc virágául, mivel másnak senkinek nem tetszik. Ez a furcsa gondolat és érvelés ért bennem tovább, és egyszer csak rájöttem a hasonlóságra a magam sorsa és a lila tövisvirág között. Közvetlen kiváltója a versnek az az ellenséges hangulat volt, amelyben a Pesti Naplónál részem volt. A másnak nem ártó gőg, a passzív erő kívánt beszélni általa.