Pesti Napló, 1929. dec. 25. (294. sz.) 49. p.
Kilényi Irma a megjelenést követően két nap múlva, 1929. dec. 27-i levelében
arról tudósította Szabó Lőrincet, miképpen fogadta Juhász Gyula a verset: „Az Ön
Pesti Napló-beli karácsonyi költeményét nagy elragadtatással olvasta s
állította, hogy ezt Ő inspirálta. »Lássa, valahogy ezt a verset én éreztem, s
Szabó Lőrinc írta meg« – mondta másnap. Igen gyakran beszélget Önről,
felejthetetlen emléke az Önnél töltött nap.” (MTA KIK Kézirattár Ms 4682/259.)
Szabó Lőrinc 1930. jan. 12-i Juhász Gyulának írt soraival kissé bizonytalanul
reagált Juhász állítására, de nem cáfolta annak valóságtartalmát: „Én is meg
vagyok róla győződve, hogyne! hogy amit egymásnak a szanatóriumban
panaszolgattunk, megmaradt bennem. Sőt azt hiszem, nemcsak abban a karácsonyi
versben, amelyről írsz, hanem talán másutt is megmarad a nyoma, bár egy kis
kétségbeesésért és sötétségért igazán nem kell a szomszédba mennem.” (Somogyi
Könyvtár Kilényi Gyűjtemény, 3/18. A levél szövegét közli Valachi Anna: Kilényi
Irma levelesládájából [I.], Holmi, 2013. 9. 1108.) Tasi József Juhász Gyula és
Szabó Lőrinc kapcsolatáról írott tanulmányában kapcsolatba hozza a verset Juhász
Gyula Rém című versével: „Juhász Gyula azonban leginkább a »külön törvény
szerint él bennem egy világ«-gal tudott azonosulni. Ezt bizonyítja a vers
sajátosan Juhász Gyula-i áthangszerelése, a feltehetően a Szabó Lőrinc-vers
megjelenése utáni napokban írt és Szabó Lőrincnek ajánlott költemény: a Rém
Bennem jár, hallom, mint kopog
Álomtalan, vak éjeken,
Kopog, dobog, indul, megáll
És jár tovább hűségesen.
Figyeli néha: alszom-e?
Figyelem néha: alszik ő?
Felettünk ápolónk virraszt,
A végtelen és bús Idő.
Hiába várok, nem pihen,
Kopog, dobog, jár, kél a Rém,
S álmomban is hallom, amint
Föl és lejön, megy, feketén.
Már néha azt hiszem; no most
Vállamra teszi ujjait.
De nem. Megint indul, megáll,
Megáll és indul. Árnya int...
A verset – betegsége önlátleletét – Juhász Gyula nem véletlenül szánta a Pesti
Naplónak, ahol Szabó Lőrinc ihlető költeménye is megjelent.” (Ld. Tasi József:
Szabó Lőrinc és Juhász Gyula: Adalékok egy barátság történetéhez,
Irodalomtörténeti Közlemények, 1983. 6. 656. és a Halálfélelem 2. dokumentumát.)
Kilényi Irma még 10 év múlva is szóbahozta A belső végtelenben-t Szabó Lőrinc és
Juhász Gyula barátságára emlékezve: „Ön volt az utolsó jó embere, akivel még
beszélt, helyesebben Ön tudott vele beszélni s rendkívüli hatással lehetett
Pesten is reá, mert itthon nekem sokat beszélt Önökről, a Kis Kláráról, s szinte
büszkén mutatta Önnek egy Pesti Naplóban jött nagyobb versét (amit itt őrizek
most is) »lássa, azt az én betegségem hatása alatt írta Szabó Lőrinc!«” (MTA KIK
Kézirattár Ms 4682/263.) Érdekesség, hogy a vers másodszor a Széphalom 1930.
1–2. számában jelent meg, s ugyanabban még két Juhász Gyula-vers is olvasható: A
bukott angyalok és a Szimpozion.
Szövege eltér az 1932-es Pantheon-kiadásban és az Összes versei 1943-as
kiadásában közölttől. Ld. a nyomdai kézirat (4.) leírását.
