Magyarázat

„A Szétlőtték a páncél vonatot (az átiratban: Klió) című vers nyitánya (»Mint sortűz repült az utca reggel, – / páncélvonat a szívünk! ugató / kürtök folyamai vittek! – S jaj, / már este van.«) a már tárgyalt hadi metaforikán alapul, ahol a mozgás (sortűzként repülő utca, páncélvonat, kürtök folyamai) és az agresszív hang (artikulálatlan, nem-emberi hang és/vagy zene) között feltételezett hasonlóság kifejtésére egy – feltételezhetően »kiáltó« – újsághírre, szalagcímre emlékeztető mondat teremt alkalmat, amely – minthogy a Tanácsköztársaság legendás, amúgy Kassák máglyái által is megénekelt hadijárművére utal 1 – egy a kommün idejéből származó »valóságcitátumnak« tekinthető. A nyitányban kínált azonosításokat szó szerint végrehajtva emberi pusztulást hirdet (hiszen – hangok által? – szétlőtt szívről beszél) a szöveg, ám már a következő – Nietzschét és Wagnert parafrazeáló újabb »szalaghírként« is olvasható – sorból (»Meghaltak a hajnali istenek«), illetve a nyitány több elemét megismétlő, azaz a szöveget mintegy keretbe fogó, tipográfiailag is elkülönített zárlatból (»Mint sortűz repült ez az utca reggel, / s jaj, este van! / Szétlőtték a páncélvonatot és már / csak a mozireklám hirdeti istennek Apollót!«) kiderül, inkább istenek »alkonyáról« van szó, amit az a modern tömegkultúra kürtöl világgá, melynek harsány szólamaiból ironikus módon egy félreérthetetlen társadalomkritikai gesztust kibontakoztató szöveg épül fel.
Ezt egészen nyilvánvalóvá teheti a versnek a »keret« által közrefogott része, amely lényegében csupa szlogenszerű citátumból felépített montázs: történelmi, illetve privát »újsághírek« sorakoznak, illetve a történelem és a privátvilág eseményei (maguk is a kommün időszakára utaló sajátos »valóságcitátumként«) jelennek meg újsághírként (például: »[...] A francia forradalom / csúfosan megbukott; minden betörőt / bevittek a rendőrségre; a népjóléti miniszter/ másnak ad lakást [...]« stb.). A montázsban helyet kap a zenés szórakoztatóipar »hangja« (»örül a gazdag, örül a szegény, / egy rongy van, egy rongy van a szive helyén, / cini-cini, telik a pénzből -«; a feltehetőleg citált, A szívem, a szívem című 1919-es Zerkovitz-sláger 2 akár gramofonhangra is asszociálni enged), majd (»kétségtelen jólét fakad / a kapitalista termelésből!«) egy Tanácsköztársaságbeli plakát szlogenjének (»Szociális termelésből fakad a jólét«) kifordított változata is, amely amúgy éppen az imént citált privát »szalagcím« ellenpontjaként is szolgálhat, amennyiben a jelszót a plakáton egy családi otthonára tekintő gyári munkás hivatott képileg illusztrálni. 3 A slágercitátummal egyszersmind egyfajta szimulált médiumváltás is bekövetkezik, aminek ebben a kontextusban legszembetűnőbb módon az az eredménye, hogy előcsalogatja a szövegmontázsból a hangzó szó, a kiáltás illúzióját, hiszen éppen ezt az implicit effektust erősíti fel például a plakátszlogenben. A Tanácsköztársaság plakátművészetének egyik leghatékonyabb propagandisztikus hatáseszköze ugyanis éppen ebben, a mozgósító-kiáltó hang tipográfiai és képi szimulációjában rejlik, a legismertebb példát idézve Berény Róbert híres Fegyverbe! Fegyverbe!-plakátjára lehetne hivatkozni, amelyről 1926-ban Kosztolányi az Édes Anna első fejezetében készített egy, jelen szempontból is sokatmondó ekphrasziszt (»Ebben a bénulatban nem volt se mozgás, se hang, csak egy kép mozgott és üvöltött, az a plakát, amely ezt ordította: Fegyverbe, fegyverbe!, az a vad, őrült matróz, aki egy lobogót rázott hihetetlen lendülettel, egészen összeolvadva vele, s úgy kitátotta csontos száját, mintha el akarta volna nyelni a világot.«) 4 Ez, az üvöltő kép szinesztéziája az, ami Szabó Lőrinc versében is aktiválódik azáltal, hogy zenei idézettel montírozza össze, egy olyan technika egyébként, amely a korai versek képalkotásában nem egyedülálló: hasonló hang-kép-átvitel figyelhető meg például a Föld, Erdő, Isten III. darabjában (»tátott torokkal sikoltozva dobják/ az öngyilkos hullámok a csúszóssá / sulykolt kövekre fáradt testüket«), vagy – ellentétes irányban – a Ma még csak zavaromat tudom elmondani című költeményben, ahol a beszélő száj látványa az »eljövendő csók« képeként nyer leírást (és némíttatik el). Ez, a hanggal felruházott vagy szimulált hangként kifejeződő vizualitás, tipikus eleme az expresszionista esztétikáknak (Munch Sikoly című képe lehetne a klasszikus példa), és sejthetőleg nem teljesen független az érzékek szétkapcsolását lehetővé tevő technikai médiumok tapasztalatától, míg jelen gondolatmenet szempontjából talán az a legfőbb tanulsága, hogy egy olyan lehetőséget bocsát a montázstechnikával dolgozó lírikus rendelkezésére, amely révén talán a lehető legközelebb juthat a hang nem-érzéki materialitásához.
A tárgyalt versben ezek után aligha marad kétséges, hogy a montázs révén a (reális és fiktív) újsághírek is részesülnek ebből a nem-valóságos akusztikus jelenlétből, közismert funkciójukat betöltve szintén kiabálnak, ugyanúgy, ahogyan nyilvánvalóan ezt teszik a bombasztikus zárlat mozireklámján az esti, világító fényfelirat Apolló istenségét »hirdető« betűi (Kassák lírájának szavát alkalmazva: betűtranszparensei) is, amelyek talán egyenesen sortűzként világítják be az esti utcát. Végső soron tehát itt is hangzó betűkről volna szó, amelyek, még ha csak szimulatív módon, a betűben, a távollét és a némaság instanciájában is, igyekeznek lokalizálni egy, bár bizonyos értelemben nem jelenlévő hang teljesítményét, persze mindezt azon az áron, hogy megint csak bizonyos hasadás figyelhető meg hang és beszélő (lírai) én között (hiszen a hang forrásai betűk, ráadásul idézetek): mintha a hang érzéki vagy kevésbé érzéki jelenlétének tehát, itt is, a lírai közvetlenség, az én-megszólalás lerombolása volna az ára.

Jegyzetek

1 Vö. Villányi György, Magyar páncélvonatok az első világháború után I–II., Haditechnika 1994/1–2. Egyébként feltételezhető, hogy az 1926-os dátumozással ellátott, valójában 1925 végén megjelent Fény, fény, fényben először közreadott vers címmotívumát visszhangozza József Attila két 1926-os költeménye, a Páncélvonat és A mennyei páncélvonat (utóbbi zárlatában a szív mint páncélvonata klisé is felfedezhető: »Mért nem akkor zúdultál szívemből / Jobbharcú, mennyei páncélvonat!«). József Attila 1925 és 1927 között írott verseiben (legalábbis bizonyos verstípusaiban) jó néhány ponton megfigyelhető Szabó Lőrinc 1920-as évekbeli költői nyelvének hatása, már a Föld, Erdő, Isten némely darabjáé is (amelyet a szakirodalom amúgy általában, joggal, Stefan George Die Bücher der Hirten- und Preisgedichte, der Sagen und Sänge und der Hängenden Gärten c. kötetével hoz összetüggésbe). Pl. az V., az átírt változatban az Egyedül címet viselő darab lehet érdekes ebből a szempontból, amely – Szabó Lőrinc önkommentárja szerint (Szabó, Vers és valóság, 9.) – »az expresszionizmus intimebb hangját« képviseli, továbbá olyan egyezések is, mint ami pl. A bőr alatt halovány árnyék c. vers (»az utak összebújnak a hó alatt«) és a Föld, Erdő, Isten XIV . darabjának egy-egy képe között (»Ma az utak is összebújnak az erdő bozontos mellén«) található.

2 »A szívem, a szívem elvesztettem én, / S egy rongy van egy rongy van a szivem helyén, / Egy rongy mely nem dobban és nem is sajog,/ Ugy érzem már nem is vagyok!« (a refrén második fele később így ismétlődik: »Egy rongy mely nem érez és nem is dobog / És töb­ bé már sohsem zokog!«). A szöveget és a kottát ld. Zerkovitz Béla, A szívem, a szívem!, Bp., 1919. Akár egy másik hasonló utalás is azonosítható Szabó Lőrinc versében, mégpedig Hetényi-Heidelberg Albert Cini-cini... c. dalának címére, amely 1924-ben szerepelt az Apolló (!) kabaré műsorában (Alpár Ágnes: A fővárosi kabarék műsora 1901–1944, Bp., MSZI, 1979, 176.).

3 A plakát Földes Imre és Végh Gusztáv alkotása, leírását lásd Mukácsi Piroska: A Magyar Tanácsköztársaság plakátjai az Országos Széchényi Könyvtárban, Bp., OSZK, 1959, 78–79.

4 Kosztolányi Dezső: Édes Anna = Uő., Nero, a véres költő. Pacsirta. Aranysárkány. Édes Anna, Szépirodalmi, Budapest, 1974, 693–694. Ld. még a Máglyák énekelnek egy helyét: »Valakinek megint sikerült az előtérbe ugrania: / Fegyverbe! Fegyverbe! / Nagy távolságok mutatták meg magukat a reggelekben, de a vörös gesztus csak egyre / fölfelé ment és sok begyöpesedett életforma maradék nélkül elvesztette az egyensúlyt. / Festők megpuffadt plakátokba konjunktúrázták magukat a falakon.« A Szabó Lőrinc-versben idézett plakát részben idevágó leírásaként Tormay Cécile egy 1919-es írása áll rendelkezésre: »A hirdetőoszlopról szederjesen ordít le rájuk egy csomó mérges papírpofa: ’Be a vörös hadseregbe!’ ’Szociális termelésből fakad a jólét...’« (Tormay Cécile: Ludovika = Uő., Küzdelmek – Emlékezések, Bp., Genius, 1937, 204. [Műveinek gyűjteményes emlékkiadása, 9.). A plakát kiemelt szerepe a kor esztétikai gondolkodásában a magyar avantgárdban is jól dokumentálható, ld. elsősorban Kassák Lajos: A plakát és az új festészet (1916) = Uő., Válogatott művei, I., Bp., Szépirodalmi, 1983.; ill. Hevesy Iván: A politikai plakát, Nyugat, 1922/8. Szkeptikusabb vagy ironikusabb megvilágításért, szintén az expresszionizmus esztétikájának keretében, lásd pl. Gottfried Benn Das Plakat c. 1917-es versét.”
(Kulcsár-Szabó Zoltán: A hang retorikája Szabó Lőrinc korai költészetében = Uő.: Tükörszínjátéka agyadnak: Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében, Bp., Ráció, 2010, 19–22.)