„A valósághoz való viszonyában beállott változás tudatos fordulatot jelent pályáján. Ez ars poeticájának döntő módosulását hozza magával. Klasszicista korszakában az embert, mint a külső világ − bár passzív − produktumát szemlélte. 1924 elejétől fordítva, a világ válik az Én megjelenési formájává, tükörképévé:
Nézek s ezer arcom visszanéz. Az azonosításnak ez a formulája gyakori fordulata a kötet verseinek. Különbözik ez korábbi verseinek nyugalomra törekvő azonosulásától, de különbözik az embert és természetet összehangoló
Te meg a világ-kötetben jelentkező szemlélettől is, inkább az egyéniség törvényeit a világra alkalmazni akaró, expresszionista szemlélet megnyilvánulása.” (Kabdebó Lóránt:
Szabó Lőrinc lázadó évtizede, Szépirodalmi, Bp., 1970, 300.)