|
Esett, az ég most is borús, de a madarak hangosak, pitty-pitty zeng az eresz alatt és vi-vi és csirip-csarap s száz más, ugráló, csivogó, érthetetlen kínai szó, melyet ma mégis minden ért. Éjjel a tavasz ideért! – s most ablakhoz csal… Az elébb a pocsolyában a veréb lubickolt, aztán a rigó: első fürdeje az idén: lent hagyja lába nyomait s már ujra fent tollászkodik a kerítésünk tetején. Minden hogy hízik és dagad! Kinyitom az ablakomat s könnyű mámorral öblit a langyos levegő: már csupa fűszer! ez, igen, ez a kezdet! Légy sütkérezik a falon, a gyér fű ágaskodva reszket s úgy issza, issza a napot. A másik ablakhoz futok: ott is fény! fény! Ni, mennyi lom a bokrok alján, rossz fazék, seprűnyél, téglák… S szinte vad robbanásként áttör a nap: kék s fehér úszó szigetek tolják szét s össze az eget, lent tűzpiros giliszta von csíkot a sárga homokon, feketén tündöklik a vén fák törzse, aranyfeketén, s a szürke háttérből, ahol bozót ködlik, mint zöld gomoly borzong elő bókolva szűz galyaival a kerti fűz: rajtuk már pattogzik a rügy! Élet, uj élet mindenütt, csak én gyötrődöm… Istenem, hogy tengek-lengek, betegen, hitetlenűl!… Csirip-csarap, pitty-pitty… Mit mondtok, madarak? Vi-vi-vi… Ugy-e, jobb, ha nektek hiszek, a ti hireiteknek? Itt a tavasz!… Kis madarak, s titeket, ujjongó szavak, mindenki jól ért, bárhogy ért… Imádkozzunk az emberért! |