Vers és valóság
Móricz Zsiga bácsival mentem a Rákóczi úton,
1
a Nemzetivel szemközti oldalon a Nagykörúttól a Kiskörút felé. Útközben a halálról beszélgettünk, és én hősködtem (őt és magamat áltatva), hogy van bizonyos értelemben örökkévalóság. És akkor egy villamosmegállónyi távon át lelkesen, mint aki látomást lát, részleteztem neki a 2-3 mm-es búzaszem és a méteres kalász megnövését és összehúzódását. Hazamenet a Volkmann u. 6. sz. alatti teleknek, ahol most egy kis magánkertészet van, a drótrácsán szulákokat láttam (vadhajnalkaféle fehér virágokat) már hervadozóban. Elnéztem ennek a szuláknak az előrelátó gondosságát. A két élmény együtt váltotta ki belőlem estére a verset. Első sorai azok voltak, hogy:
„Batyuk zörögnek fonnyadó kezében,
négy mag minden batyu négy rekeszében”…
A szulák = convulvulus arvensis.
2