Vers és valóság
Megrendített egy újsághír, egy riport, 1 hogy valaki – nevét már elfelejtettem – Bécsben felült a pesti gyorsra, útlevél nélkül és anélkül, hogy emigrációja megszüntetését a követségen előkészítette volna. Úgy rémlik, Hegyeshalomnál szükségszerűen letartóztatták. Nem az ember, nem az elvi ügy, hanem az érzés, amely vezette, az érdekelt, arra reagáltam, s mellesleg reméltem, hogy nagyon emberinek szánt véleményem a bírákra is hatni fog. Ezért kívántam a végén „több emberséget” neki, mint „amennyi jár”. Nagyon jólesett csodálkozni szerető szívemnek, hogy az illető egy délelőtt fölkeresett a szerkesztőségben, és megköszönte a verset, amelyben magára ismert… Hopp, de hiszen akkor, úgy látszik, mégsem fogták le a határon, hanem csak később állt bíróság elé!