Szabó Lőrinc a vers keletkezéséről

Részletek a „Még a légy is lehet múzsa” címen tartott rádióelőadásából 1

Én magam, ha jól emlékszem rá, két ízben írtam verset a légyről. Az egyik vers komoly, sőt tragikus-súlyos hangszerelésű és hatású, illetve szándékú. Mégis azt tapasztaltam, hogy valahányszor a pódiumon állva kimondtam a címét – Egy döglött légyhez – itt is, ott is nevetés hallatszott a hallgatóság soraiban, sőt nem egyszer saját magam is kénytelen voltam elmosolyodni. Éreztem az ellentétet a szinte lehetetlenül kis téma és az emelt hang, a címszereplő könnyűsége és az érzés objektív súlya közt; de éppen ez vonzott a vers megírásakor: valószínűleg én is meg akartam mutatni, hogy minden téma téma. A kérdéses vers meglehetősen népszerű lett, de jó ideig nem találtuk a párját. A légy „környékéről” akadt vers elég. Emlékszünk Anakreon lírai versére és a sok-sok görög-latin epigrammára, amely a tücsköt magasztalja és irigyli. 2 Rengeteg költemény szól a fénysóvár lepkékről: a pillangók lánghalála a legelcsépeltebb témák közé tartozik. Ismerem Gautier versét, a szitakötőről; 3 Herediának egyik gyönyörű szonettjében egy zöld szöcskét temetnek és siratnak el. 4 Charles Nodier novellát írt a termeszhangyáról, 5 Maeterlinck egész könyvet a termeszekről is, 6 a méhekről is. 7 A tematikai vakmerőség pálmáját alighanem Arany János viszi el, aki a rovarvilágból egyenesen a poloskáról írt verset, bár ő könnyített a dolgon, amennyiben humorizálta a tárgyat, és a legcifrább rímes arab prózaivers-formának, a makámának csilingelő ünnepélyességével tette még komikusabbá (s így elviselhetővé) az alantas tárgyat... 8 Került tehát mindenféle bogár-versünk, csak a légy bujkált sokáig. A minap aztán egy mostanában megjelent új nagy német antológiában, a Wilhelm Scholtz-félében, amely ezer év legszebb költeményeit gyűjti egybe, 9 Goethének egy kevéssé ismert versére bukkantam, amelynek Légyhalál – Fliegentod – a címe. Úgy megörültem neki, olyan előkelő helyről láttam igazolva magamat és a tételemet, hogy rögtön mutogatni akartam, s ezért hamarosan magyarra fordítottam. Írói baráti körben szeretik nagyképűség nélkül tárgyalni az esztétikai kérdéseket, így nemrég többek közt a légy-ügyről is beszélgettünk, véletlenül éppen a rádió irodalmi vezetőjének a jelenlétében. 10 Rögtön meglátta és lefoglalta benne az előadási anyagot: vitassuk meg és illusztráljuk vele a költői kidolgozás primátusát a tartalom fölött.
A kérdés mélyén az az ősi igazság húzódik meg, hogy a vers igazi tartalma a körítés, a szublimálás, a kapcsolatokba-hozás. Az, amit a költő a címszóhoz hozzáfűz. Más szóval, a költő egyénisége maga a fontos. A kivitel sikere attól függ, hogy milyen gazdag maga az elbeszélő, mit tud észrevenni az anyagában, milyen jelképpé, szimbólummá tudja emelni. Hiába szól a cím a légyről, a vers az emberről szól, írójára árulkodik. A legtöbb téma csak ürügy, hogy egyebet is mondjunk: csak kiváltó mozzanat; s ilyen esetekben nem a gomb számít, hanem a kabát, amelyet a gombhoz hozzávarrnak. A felfogó érzékelés, az életadó megmintázás a lényeg, az érzés, amely átmeneteket, összefüggéseket, hidakat teremt. Szakértők csodálattal emlegetik Cézanne egyik csendéletét, amelynek semmi, de semmi más tárgya nincs, mint egy citrom, egyetlen közönséges sárga citrom. A kép mégis remekmű. S nyilván nem a citrom miatt remekmű. Így van ez a költészet jelentéktelen (s éppen ezért nehéz!) témáival is. Hiába csak egy kis kellemetlen rovar a légy, az a hatlábú, szárnyas, zümmögő és tolakodó kis pont, „Isten szemében nincs szemét”. A költőében sincs. A költészet legyei olyanok, mint azok az üvegszárnyú kis fekete bogarak – talán szintén legyek – amelyeket a gyönyörű, drága borostyánokba préselt valaha, húsz-, vagy százmillió évvel előbb a véletlen: az örökkévalóságba temetkeztek.

[...]

Úgy van, lehet szeretni még a legparányibb élőlényt is. Hogy visszatérjünk zümmögő kis múzsánkhoz – bizony néha még a legyet is megsajnáljuk, amikor szeptemberben-októberben beszövi az őszi légygomba a potrohát, s eldugaszolja a légzőcsöveit, s a boldogtalan állat sorvad, fuldoklik, s egyszer csak elénk hull, vagy a falhoz tapad, s nem mozdul többé. Elmúlásában sem az ő elmúlását látjuk, hanem minden élőlényét. A légyről beszélünk, s esetleg egész népekre gondolunk. Vagy öt évvel ezelőtt azzal ültem be a kávéházamba, hogy folytatom a megkezdett versemet. Az asztal márványlapján egy légy feküdt a hátán, s én estére új verset írtam. Címe: Egy döglött légyhez.

Vers és valóság

A Centrál kávéház asztalához 1 ültem le a hátulsó bokszok egyikében. Egyebet akartam írni; közben azonban történt valami. Az történt, hogy az asztalomon egy döglött legyet láttam meg. Déltájt lehetett. Az eredeti mondandó helyett erről a véletlen témáról írtam meg állandó, nem véletlen témámnak, a halálnak egyik változatát. Egyik legkedvesebb versem.