Vers és valóság
Az Est-lapok szerkesztőségére utal. A tényleges élmény teljesen elmosva, csak a lelki mozgás érzékeltetése volt számomra fontos és egyáltalán lehetséges. Ugyanis a vers előzménye Az Est egyik ún. Hármaskönyvének szerkesztése volt, amelyet én és egyik kollégám közösen csináltunk. Egyenrangúak voltunk, és azt az ígéretet kaptam Salusinszky Imrétől, hogy ezért a külön munkáért egyformán honorálnak majd bennünket. Ősz vége felé azonban Salusinszkynak és kollégámnak, akiből később nagy úr lett, a beszélgetéséből – egy elszólásukból – rájöttem, hogy – szokás szerint – becsaptak. Másképp nem írhattam meg csalódásomat, felháborodásomat és fájdalmamat, megírtam hát így. És büszke voltam rá, hogy balek voltam, hogy szamár voltam. (A kollégámra most már nem haragszom, az igazoltatásnál tisztességesen viselkedett. Neve: M. Ernő.) 1