|
Nyári emlékeimből folyton előkerül egy idegen öreg koldus… Jön és reámnéz és azt mondja, hogy: Dobry den! Az Óriáshegységben jártam s ott láttam őt egy délelőtt. Most is előttem a hegy és völgy, az egész táj, a vén fenyők, most is hallom a sohse-hallott nagy csöndet a nagy fák között: ott, a magasban, nincs madár és nincs sehol egyetlen tücsök, csak csönd van, kísérteties csönd, forró nap, hideg éjszaka, és hegyi rétek és a réten arasznyira nőtt, nagy moha gyönyörű, ringó mohaszőnyeg, amely az embert – ha siet – megbírja s eltakarja jól az alatta szörcsögő vizet. Óriás csöndben csavarogtam, mondom, harmadik napja már, tavaszként pompázott köröttem a késve megjött hegyi nyár, s minden éppen nekem való volt, új volt, jó volt, annyira, hogy visszagondolva szinte most is majdnem testileg ott vagyok, és mégis, mindabból a szépből, mit a sors ott adott nekem, legelőször ő jut eszembe, a koldus! meg a dobry den! Ott állt szegény egy keresztúton, még bírta valahogy magát. Dobry den! – és én rá se néztem: 35 Jó napot! – és mentem tovább. Jó napot! – én is csak köszöntem, s elkísértek a szemei, s nemsokára szégyelni kezdtem, hogy semmit sem adtam neki, 40 s délután egész megörültem, mikor visszafelé menet a keresztútnál ismerősként megint láttam az öreget. A koldus most már nem köszönt, de 45 a szeme beszélt szótlanúl: – Sokat tud – mondta – az az ember, aki idáig kiszorul, ki, föl, ide a rengetegbe, ahol csak vendég a madár, ezerháromszázas magasba, ahol olyan rövid a nyár! – Nem szólt az öreg, én se szóltam, pár fillér, s indultam megint, indultam tovább az utamra kedvem meg a térkép szerint: málló köveket feszegettem, ugráltam patakok felett, egy-egy tisztáson kipróbáltam, hogy ágynak milyen, a füvet, s eltelt a nap… S eltelt a többi, és már régen itthon vagyok, de emlékeimből s a nyárból, mint szólni akaró titok, folyton jelentkezik a koldus: néz rám és beszél csendesen, de a nyelvéből én bizony csak annyit értek, hogy dobry den, – pedig nagyon szeretném tudni, mi volt a sorsa, ki lehet, mit tud a tavaszról, a nyárról, s hogy-mint gondolja a telet. |