|
Mire levágták, már halott volt. Ismertem, mint kisgyereket. „Aranyszájú pap” fia volt, és pokolnál mélyebbre esett. Az útja… De hagyjuk… A végén ivott, folyton, és csak rumot, s már annak a nőnek se kellett, akivel egy ágyban lakott… „Csak most még, Rózsi, megigérem…” – szakadtak részeg könnyei – „ígérem…” – Tudta, hogy hiába: ember már nem hisz őneki, tudta, mi az, mikor a gyönge bűnözik egy életen át; s kiment az udvari klozetra és felakasztotta magát. Mikor levágták, már halott volt. Hogy bámult a nyomortanya! Így halt meg unokaöcsém, az aranyszájú pap fia. |