Töprengés egy körúti padon





5




10




15




20




25




30




35




40




45
Mennyi jó és mennyi rossz
fut össze itt véletlenűl,
hány ember tolakodik, hány
akarat lükteti össze
a percek mozaikjait és
mennyi erő a körútak
egy-egy mozdulatát!
Ki tud
eligazodni e roppant szövevény
minden szálán, mely mint ideg
a testben, úgy fut az utca
rajzában, hordva-termelve saját
parancsát, s vágyait? Óh,
mind-mind egyedül fut
és nem akar törődni senkivel:
óh, nem törődik senkivel
az élet, és véletlenek
irányítják a sikert, véletlenek
itélnek fölöttünk, s ki tudja,
nem tévedés-e minden?
Mennyi jót
akartam én is és mennyi rossz
lett az eredmény:
hányszor láttam hitványnak azt,
aki épúgy becsülte magát,
mint magamat én:
óh, hány akarat, titok és vágy
teremti meg életünk
egy-egy mozdulatát! Jaj,
le kell hunynom a szememet és
rábízni magam a csodára, mert
már nem tudom, mi rossz s mi jó, –
és majdnem úgy
ülök itt a körúti padon,
az utca ezer mozdulata előtt,
mint mellettem az az öreg úr,
aki sorsa
tulvilágából szeliden
mosolyogva nézi,
hogy futkosnak előtte a
gyermekek, és
legjobban annak örűl, hogy
e pillanatban
oly nyáriasan-melegen
csókolja arca kiszáradt
bőrét az őszi nap.