Az Első Kút panasza





5




10




15




20




25




30




35




40




45




50




55




60




65




70




75




80




85




90
Más seb is van, és néha, igaz,
összeomlik a pénz-torony,
de szétloccsanó romjait
mohó delejével
rögtön magához rántja a
többi nagy pénz. Néha, igaz,
százfele indul a csörgedező
arany, de ujra összegyűl
egy óriásnál, összegyűl
szent kínunk, a boldogító,
csodatevő, toronyrakó,
gyémántokká, színarannyá,
száz erővé átváltozó,
száz erőből táplálkozó,
jajgató és mindenható
drága, drága vér,
összegyűl, de az uj hatalom se
törődik vele, hogy
honnan, melyik Első
Kútból buggyan elő
az örök folyam, s megelégszik
az utolsóelőtti állomás
vizsgálatával. Nem segit
a toronyomlás, a sikeresebb
üzlet győzelme, az uj
gazda se hallja soha
az örök sikolyt:
Emberek,
nézzétek egymást, nézzétek a
porbahullt századok porbahullt
népeit, nézzétek és
irtózzatok:
minden vigalom kétségbeesés,
minden szépség szenny és halál
és minden perc gyönyörű palotája
börtön valahol valakinek,
hisz az az erő, az az öröm
mind-mind sivatag századok
ereiből folyt ki, sivatag
népekből ömlött, gyűlt, áradt, csapott
magasba, sugárba,
aranyba, toronyba
dermedve, eleven
szökőkút – – jaj, belőlünk
szivárog és buzog a vér,
a mi sebeinkből
szakad a forró
csodaforrás: a mi tüdőnk
liheg a száguldó mozdonyok
kazánjában, a mi rongyaink
szennyéből szövődik a selyem,
a mi megtagadott
orvosságunkat, kenyerünket
issza-eszi
pezsgőspoharakban és
inyenc tányérokon a pénz,
a pénz, az Isten,
a régi, az uj,
az örök,
a hadak és kulturák istene,
aki szörnyű ágyúihoz
szenteket gyűjt maga köré,
művészeket, csodálatos
mestereit
szónak, színnek, kőnek, muzsikának
s a boldogság tornyaiban, az ő
mennyei lelkükön
szürve át minden pillanatot,
felejti, hogy
minden öröm kétségbeesés,
minden szépség mocsok s halál
és minden szabad perc iszonyú
börtön valahol, valakinek, –
nekünk,
sivatag századok sivatag
népeinek,
akik tehetetlen
nézzük, vak vándorutjain
itt is, ott is
hogy gyűl, nő, hogy csap ég felé,
magasba, sugárba, arany
szökőkutak tornyaiba
az idő, az időnk,
az erő, az erőnk, a
szépséggé és hatalommá,
bölcsességgé, színarannyá,
átváltozó, mindentudó,
jajgató és boldogító
drága vér, mely szakadatlan
ömlik,
ömlik
csukhatatlan sebeinkből.