Szabó Lőrinc jegyzete a kötet házipéldányában
Jártam Triesztben; s egy híre a Távirati Irodának – hogy a kikötő kigyulladt – nagyon érdekelt. E körül az elképzelt, kigyulladt emlék körül épült ki a szerelmi téma. 1 (1924?) Spolarits.
Jegyzetek
1
A tengert először Triesztben pillantotta meg, ahova mint észak-olaszországi utazásának első állomására 1924. júl. 10-én érkezett. Második alkalommal akkor látogatta meg a várost, amikor 1925. júl. 23. és 26. között Fiuméban kellett töltenie néhány napot, egy gazdasági tárgyalás tudósítójaként, és ugyanez év aug. 2. és 18. közötti, feleségével közös olaszországi utuk kezdetén és végén is érintette Triesztet. A vers a Magyarország, 1924. dec. 7-i számban jelent meg, tehát valamikor júl. 10. és dec. 7. között jelenhetett meg a híradás a kikötői tűzvészről. Némileg a vershez köthető élményben volt része jóval e költemény keletkezése után, 1931. június végén amint a trieszti kikötőből kifutó hajóról körbetekintett. Ekkor a Lloyd Triestino Victoria nevű luxusgőzhajójának nemzetközi sajtóútján vett részt Az Est-lapok képviseletében a Trieszt–Velence–Brindisi–Alexandria–Kairó útvonalon. Feleségének küldött 1931. jún. 27-i levelében írta: „Hát a trieszti kikötőben sírva fakadtam, mikor ez a nagy fehér hajó kihátrált a móló mellől, megfordult és elindult, mert ebben a pillanatban az összes hajók és harangok megszólaltak, zúgtak, üvöltöttek, vastagon, élesen, százfelől, és a nagy hegyektől körülvett öbölben mint valami rettenetes orgonaszó (vagy mint A Rajna kincse előjátékának kezdete, csak barbárabban) zengett egy különös, bőgésekből álló hangverseny. Nem szép volt, valami más; de a mellem elszorult tőle, a vér az arcomba tódult, és könnyes lett a szemem, pusztán (?) a dolog nagysága miatt. – Rengeteg ember állt a partokon, mindenkinek ünnepe volt ez a nap. És minden hajó, kicsi, vacak, fekete teherhajó is, amely mellett elmentünk, az egész úton folyton szirénabúgással üdvözölte ezt az új hajót.” (Harminchat év: Szabó Lőrinc és felesége levelezése (1921–1944), s. a. r., bev., jegyz. Kabdebó Lóránt, Bp., Magvető, 1989, 400.)
Vers és valóság
Reagálás szerkesztőségi undorokra és kétségbeesésre, és vágy a szabadságra. A diákkori vakációk vágya Itáliával egybekötve. „Adria lánya, te”: az említett Lucia T. reménye. 1 Egyébként nem találkoztam vele.
Jegyzetek
1
Ld. a Képzelt utazások c. verssel kapcsolatban mondottakat és azok jegyzetét.