Nem voltam én mindig ilyen
szelíd és elgondolkozó;
aludtam, ettem, öltem, és
nem tudtam azt se, mi a szó.
Aludtam, ettem, öltem, és
a Gondolat nem üldözött;
állat voltam az állatok
s gyökér a gyökerek között.
Egy este aztán a Gonosz
hét sípot adott a kezembe;
belefújtam, – s remegni kezdett
lelkemben ég, föld, naplemente…
Azóta mellem úgy tüzel,
mint soha be nem hegedő seb,
s tudom: él bennem valami,
ami még nálam is erősebb.