Jó volna csöndben, így, egyedül,
itt élni, békén, meztelenül,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta s a szarkaláb, –
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állni, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanul,
ha az égre éji vihar vonul,
és reggel a fénybe kéjesen
belemosni millió levelem.
Jó volna, mint a kóbor eb,
futkosni, céltalan, egyre szebb
és távolibb országokon át, –
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, s mint a rög,
heverni, vagy malacok között
nyári napok árnyatlan delén
pihenni a puha sár ölén.
Jó volna, te tudod, istenem,
a földbe merülni csöndesen,
mert isteni ágy a puha sár
mit esőből s porból vet a nyár, –
Jó volna titokban élni, itt,
fölszívni a föld mély nedveit,
illatban, ízben élni tovább
mint margaréta, szarkaláb,
vagy ott a fehérfalu tanyai ház
előtt az a szép, ártatlan akác!