Kinokkal és kinokra szült anyám,
de mondd, barátom, ér-e valamit
egyik napból másikba halva lassan
megérni s észrevétlen elrohadni?
Valamikor büszkén hittem: Talán
használni, talán ártani fogok, –
ma már látom: a sápasztó idő
tul-gyorsan arcomra öregedett
s elkoptatta szemeim erejét.
Homlokom lelket hordozott, de most
– por-szülte hus-, csont- s ideggép – irígylem
testvéremet, ki visszahullt a föld
sötét gyomrába, és tanácstalanná
zsibbadt undorral nézem magamat, mert
– mert mondd, barátom, ér-e valamit
egyik napból másikba halva lassan
megérni s észrevétlen elrohadni?