Sok sanda bűnöm a halálba láncol,
sok hiú bölcseség, sok balga ok;
kunyhóm fölött az ősz fényálma táncol
barátaim a fák s a farkasok;
az útak, melyek innen szertefolynak,
erdőmön túl az égre fölhajolnak
és minden álom, óra, cserje, kő
előttem boldog szimbólumba nő,
melynek fényébe szőve éjszakám
istent szivembe lopja a magány.