Közel és messze





5





10




15





20





25




30





35




40





45

Erdő. Arany dél. Csönd. A gerle
     néha
kukrúzni próbál. Szinte fő a
     béka,
nyakig latyakban. Fény forr. Törpe
     bokrok
közt fenyők állnak, zászlósfejü
     tornyok.

Távoli harctereken most… Óh, de
     fáj ma,
akárhol jár, az ember szive
     tája!
Jutna pihenő, szépség, öröm,
     élet,
de, mint a fák, messze figyel a
     lélek.

Mint féltő őr, oda figyel, a
     csöndbe:
elmereng, ha csurran a gyanta
     gyöngye,
s ha megloccsan a víz, és ujra
     loccsan,
mert toboz hull s a béka tova-
     tottyan:

s mosolyogva nézi-hallja a
     száz-szín
rét méhraját, és hogy már nyit, a
     jázmint,
és az erdőt, mely úgy zsong, mint az
     esti
part, mikor halk hab mángorolja,
     sepri:

de mosolya félig fájdalom
     és gúny
magán, s azon, amit úgy szeret
     és ún
s tán szégyell is most… Búghatsz, drága
     gerle:
minden Közelnél erősebb a
     Messze,

a Messze, ahol katonáink… Óh, de
     fáj ma
boldogan is az ember szíve
     tája…
Véreink… Óh, csak jó legyen a
     sorsuk!
Imádkozzék, ki kihez tud, s ki
     hogy tud.