A földvári vadgesztenyefákhoz






5





10





15





20






25





30

Volnék madár, és kicsi, mint a cinke,
     a rigó, vagy az a veréb,
megbolondulnék a roppant örömtől,
     hogy az élet mennyire szép.

Őrjöngenek is a kis nyomorultak!
     Most mult el szivükből a tél
s máris kitágult ég s föld: zöld lugassá
     nőtt köröttük rügy és levél,

s fehér lugassá a bimbó, lugassá
     a sok-sok háznagy bóbita,
a tornyos virág, mely körűl az ágon
     mind egy-egy külön csodafa.

Hogy kábithat ez a habzó, vad élet!
     Csak egy is, ez az óriás,
nyitott kalitka, pedig jobbra-balra
     itt pompázik a többi száz

és száz csipkés dóm, földreszállt menyország!
     Ezernyi ringó emelet!
Tárt ablakokon csattog ki-be és zeng
     bennük a szent önkívület,

millió hangon, nehéz mámorokkal
     traktáltan, és dús illatok
szeszével, mézzel, ízes fűszerekkel
     s jóféle hernyók s rovarok

csemegéivel s édes szerelemmel…
     Csak nézlek, rigók s drága fák,
s röpdöső szemem lassan beleszédül
     nagy példátokba, s a világ,

az én világom is feledni kezdi
     a hosszabb, emberi telet…
S boldog?… Még nem… Még nem annyira, mint ti,
     cinkék s bolond kis verebek!