|
Jött a parancs: „Lőszert feladni, s haza, Pestre!”… Öt napon át mint az őrültek, úgy rakodtak Kisvárdán szegény katonák, autók köröztek szakadatlan a raktár s a vasút között, az utolsó láda pedig fehér virágba öltözött. Azt vállukon, mint egy koporsót, vitték, a virágos halált, az állomásra, hol már mind a harminchat vagon rakva állt, s betették, trónra, az utolsó gránátrakomány fölibe; tizenöt hét minden keservét temették dalolva vele. S másnapra nőtt meg csak a nóta, mikor a testvér félcsapat szintén szabadult anyagától s a két öröm egybeszakadt: „Fiúk, este csajka bor ingyen, saját guba a ráadás!” Olyan murit még sohse látott a nyirbaktai szállodás: a villanyban is jecet égett, de amikor, éjfél fele, megléptem, még lángolva robbant százötven tüzér éneke: „Fújja a szél…!” – ablakon-ajtón tűzvészként dőlt, égig csapott; azt hittem, szétviszi az egész lőszerkezelő oszlopot. (1940) |