|
Nem téved el, mint én magamban, aki csak egyfélét akar; rajtam bosszút állt a zavar, mert mindent ismerni akartam. Minden ellenség csábitott. – Tán a másik! – mondtam hitetlen s addig szidtam, míg megszerettem az idegen gondolatot. De nőttem és tágúltam egyre és lettem mindig igazabb, kitoltam határaimat, kitoltam a személytelenbe: hozzám már annak sincs köze, amit néha magam cselekszem, s szánok mindenkit, mint az isten, kinek mindenki gyermeke. |